Otthon

Megtiltotta a kormányhivatal a lakóknak, hogy használják erkélyeiket

Élet- és balesetveszélyesnek minősítették.

Addig ment a kinek kell fizetnie vita egy újpalotai panelban, míg a vége az lett, hogy megtiltották a lakóknak, hogy saját erkélyeiket használják – írja az Index.

A környéken többségükben a 70-es évek elején átadott panelek vannak, és szintén akkor adták át azt a Páskomligeti úti négy lépcsőházas társasházat is, amelynek az erkélyei az idő során elrozsdásodtak, több helyen az üveg is betört, a beton elmállott.

Az erkélyek állapota régóta vita tárgya volt, a tulajdonostársak egy része azt akarta, hogy a közös költségből újítsák fel az erkélyeket, mivel az alapító okiratban az erkélyek mint loggiák közös tulajdonként szerepelnek. A többség azonban elvetette az ötletet, hiszen elég nyilvánvaló, hogy az erkély nem közös, hanem a lakástulajdonosé. Így aztán leszavazták a kérdést.

Az érintett lakó nem adta fel, és áprilisban a kerületi jegyzőhöz fordult, az önkormányzat megtekintette, és megállapították, hogy tényleg felújításra szorulnak, sőt élet- és balesetveszélyt jelentenek a gyalogosokra nézve.

A belvárosi kormányhivatal kötelezte a házat, hogy újítsa fel az erkélyeket. A lakók fellebbeztek, de az ügy odáig jutott, hogy mostanra a fővárosi kormányhivatal megtiltotta az erkélyek használatát a felújításig.

Az ügyben az Index kérdéseket küldött a kormányhivatalnak és a jegyzőnek, választ még nem kaptak.

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése