Otthon

Orbán Viktor reméli, hogy karácsonykor már lehetnek nagyobb családi összejövetelek

A vakcináról szólva azt is közölte: olyan oltóanyag még nincs, amely az előírt négy akadály mindegyikén átjutott volna, de olyan több is van, amely három próbát már kiállt.
Orbán Viktor reméli, hogy karácsonykor már lehetnek nagyobb családi összejövetelek

Két hét múlva tud választ adni arra, hogy lehet-e majd tartani nagyobb családi összejöveteleket karácsonykor – mondta a TV2-nek adott interjújában Orbán Viktor.

A miniszterelnök a mostani korlátozásokat úgy indokolta: szakértők egybehangzó véleménye szerint ezen lépések nélkül a kórházi orvosi ellátás nem teremthető meg a megfelelő biztonsággal és színvonalon, vagyis „el fognak fogyni az orvosok és az ápolónők”.

„Nagyon jó orvosaink és nagyon jó ápolónőink vannak”, de ők is emberből vannak, őket is elkapja a betegség, és a megfertőződött egészségügyi dolgozók száma nem alacsony… De a vírus sincs könnyű helyzetben, mert a vakcina a láthatáron, és ha meglesz, mi terítjük le a vírust, és nem ő bennünket” – mondta, jelezve, hogy olyan gyógyszerek már vannak – és folyamatos a beszerzésük –, amelyek segítenek elviselhetővé tenni a betegség lefolyását.

A vakcináról szólva azt is közölte: olyan oltóanyag még nincs, amely az előírt négy akadály mindegyikén átjutott volna, de olyan több is van, amely három próbát már kiállt. Az EU-ban előállított oltóanyagok januárban teszik meg a kifejlesztésben a negyedik lépést – folytatta –, és van esély arra, hogy az oroszok és a kínaiak is megteszik, és Magyarországnak mind az EU-val, mind Oroszországgal, mind Kínával van kapcsolata.

(via)

(Kiemelt kép: koronavirus.gov.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top