Korábban egymástól függetlenül csináltatok dokumentumfilmeket. Mi hozott össze benneteket?
Haragonics Sára: Volt egy fontos közös pontunk: az egyetemi éveink alatt mindketten az anyukánkról csináltunk filmet. Asia a saját születéséről és az anyukája terhességéről, én pedig anyukám elvesztéséről és az ő haláláról. Egyik sem volt klasszikus dokumentumfilm: Asiáé elég kísérleti jellegű, de az enyém sem volt hagyományosnak nevezhető. Úgy alakult, hogy felkértek minket: vetítsük együtt a két filmet. Valaki kitalálta, hogy milyen szép, ha az anyaság témájában a születéstől a halálig eljutunk. Ez meghatározó volt abban, hogy elkezdtünk gondolkodni a közös rendezésben, és szerintem nem véletlen, hogy a közös filmünk is végül az anyaságról szól.
Dér Asia: A munkakapcsolatunk egyébként még korábban, az SZFE-n kezdődött úgy, hogy teljesen véletlenül összekerültünk egy film forgatásánál Kazincbarcikán.
Haragonics Sára: Almási Tamásnak köszönhetjük, hogy jóban lettünk, mert ő tett minket egy csoportba.
Haragonics Sára és Dér Asia (Fotó: Járdány Bence)
A filmetek témája miatt kérdem: mindketten édesanyák vagytok?
Haragonics Sára: Egyikünk se.
Akkor miért ennyire fontos téma számotokra az anyaság?
Dér Asia: Ezt szerintem nem lehet ilyen általánosságban kijelenteni, mert a film, amin most dolgozom például egy ötvenes férfiról szól. Semmi köze az anyasághoz. Az azonban tény, hogy az anyaság, az anyához való viszony egy annyira meghatározó része az életünknek, egy mély, sok ismeretlenes lelki folyamat, hogy ettől borzasztó izgalmas számomra. Sok néző gondolhatja azt, hogy a dokumentumfilm műfaja objektív, hogy a rendezők tőlük független témákról készítenek filmeket, de ha jobban magunkba nézünk, akkor azt látjuk, hogy ez nem így van, és valójában mindig olyasmiről forgatunk, ami minket is akár tudat alatt foglalkoztat. Abban az időszakban, amikor a vizsgafilmemet forgattam, nagyon fontos volt számomra jobban megérteni azokat a lelki folyamatokat, amiken anyukám átesett akkoriban.
Haragonics Sára: Amikor ezt a projektet elkezdtük, akkor nagyjából öt éve veszítettem el anyukámat, és már akkoriban is nagyon foglalkoztatott, hogy mi az, amit én belőle továbbviszek vagy mit hagyott ő ránk azzal, hogy már nincs velünk. Bár nem szabtuk meg magunknak, hogy mindenképp két édesanyáról akarunk filmet készíteni, szerintem nem véletlen, hogy egy lánypárt találtunk, még ha ez nem is volt tudatos döntés részünkről. Pedig a film ötlete máshonnan jött: Norvégiában találkoztunk egy meleg magyar fiúpárral, akik közösen neveltek ott gyereket.
Dér Asia: Szerintem nem is lehet öt éven keresztül egy olyan filmmel foglalkozni, amire valamiért nem kapcsolódsz rá egészen mélyről jövően.
Milyen előnyeitek származtak abból, hogy ezt a filmet közösen rendeztétek?
Haragonics Sára: A lelki és a kreatív folyamatokban egyaránt fontos volt, hogy tudtunk egymásra támaszkodni. Az elején a finanszírozási nehézségek miatt is jó volt, hogy ketten voltunk, és ha az egyikünk épp elvesztette a hitét a filmben, a másik erős tudott maradni. Ilyen szempontból is kiegészítettük egymást, ugyanakkor sok dologban nagyon hasonlítunk. Az értékrendünk az alap, de a filmkészítői elképzeléseink sem állnak túl távol egymástól. Egy időben folyamatosan összekevertek minket. (nevet) Amikor Asiának is szemüvege volt, és ugyanolyan hosszúságú volt a hajunk, még külsőleg is eléggé hasonlítottunk és a filmbéli kislány is gyakran úgy hívott minket, hogy a két Asia vagy a két Sári. Minket nem a különbözőségeink vittek előre, hanem a hasonlóságaink.
Dér Asia: Az elsőfilmes rendezők tele vannak kétségekkel, hogy jó döntéseket hoznak-e forgatás, vágás közben és nekünk nagyon jó volt, hogy ezekkel a problémákkal nem egyedül kellett megküzdenünk. A stábfelosztásban is jól kiegészítettük egymást. Mivel a forgatás alatt nem volt támogatásunk, úgy alakult, hogy mi ketten voltunk a teljes stáb: én kameráztam, Sári vette a hangot. Így ketten sokkal könnyebben össze tudtunk hangolódni Virággal és Nórával. Hamar barátok lettünk.
Virág és Nóra az Anyáim története című dokumentumfilmben (Fotó: HBO GO)
Később azért kaptatok állami támogatást?
Haragonics Sára: Magyar támogatás nem volt benne. Egy zágrábi workshopon nyertünk 2000 eurót, az volt az első pénzbeli támogatásunk: hangfelszerelést vettünk belőle. Ezután kaptunk még egy kisebb magánadományt is a munkánkhoz, amiből el tudtunk kezdeni vágni, de a legnagyobb támogatásunkat a Sundance-től nyertük az utómunkára, ami 25 ezer dollár volt. Végül pedig az HBO is beszállt a filmbe.
Állami támogatással nem is próbálkoztatok?
Dér Asia: Az első filmesek támogatására létrejött Inkubátor programban pályáztunk a legelején, de sikertelenül. A Magyar Televízióhoz nem pályáztunk, mert Virágék azt kérték, hogy a film ne legyen magyar tévécsatornán bemutatva, hogy védjék a kislányukat. A Filmalapnál pedig később már azért nem próbálkoztunk, mert elindult egy olyan fajta nézőpont a magyar politikában, ami láttán azt gondoltuk, hogy nem támogatnák a témánkat és az elképzeléseinket.
Amikor 5-6 éve belevágtatok a film készítésébe, a szivárványcsaládok témája már akkor is nagyon fontos volt, de pont az utóbbi időszakban vált ennyire kiemelt témává a közbeszédben. Ez hogy érint benneteket?
Haragonics Sára: Ambivalens érzéseink vannak ezzel kapcsolatban. Nem gondoltam volna, hogy ennyire aktuális lesz a filmünk, ami nagyon szomorú, ahogy azt sem gondoltam volna, hogy ekkora figyelmet fog kapni, ami viszont jó dolog. Véletlen, hogy ez a film pont most készült el és annak örülünk, hogy ebben a mostani helyzetben talán segíthet párbeszédet indítani.
Attól nem tartotok, hogy pont azok nem nézik majd meg a filmeteket, akiknek felnyithatná a szemét?
Dér Asia: Mi is rengeteget gondolkodtunk azon, hogy lehet kilépni a véleménybuborékból és igazi párbeszédet kezdeményezni. Nagyon örülnénk, ha minél több olyan ember nézné meg a filmet, akik alapból nem elfogadóak a szivárványcsaládokkal szemben. Együtt dolgozunk egy kommunikációs céggel (Aeffect-Communications), akik pont ebben segítenek nekünk. Olyan kiscsoportos vetítéseket és beszélgetéseket szervezünk, melyeken mi is részt veszünk majd, a téma szakértői, valamint a film szereplői vagy más szivárványcsaládok is.
Haragonics Sára: Pál Marci, A család az család mozgalom egyik elindítója és a filmünk civil nagykövete mesélte nekünk, hogy a magyar társadalom 40 százaléka teljesen elfogadó a szivárványcsaládok felé, 40 százaléka teljesen elutasító és van 20 százaléknyi billegő. Ők A család az család kampánnyal a billegőket szeretnék megcélozni, és mi is abban bízunk, hogy közülük lesznek olyanok, akik megnézik a filmet.
Ahogy rátaláltunk Virágékra, tudtuk, hogy a filmünknek róluk kell szólnia (Fotó: HBO GO)
Hogy találtatok rá a filmetek főszereplőire, Virágra és Nórára?
Haragonics Sára: Amikor Norvégiában találkoztunk a magyar fiúpárral, a hazaúton végig arról beszélgettünk, hogy mennyire érdekes és fontos lenne végigkövetni egy meleg pár örökbefogadását és családdá válását Magyarországon. Elkezdtünk körbekérdezni a baráti körünkben, és volt egy közös barátnőnk, aki mondta, hogy Virágék most pont ebben a folyamatban vannak, és nagyjából egy éve várnak az örökbefogadásra. Amikor először találkoztunk velük, ők egyrészt nagyon nyitottak voltak, másrészt elmesélték, hogy a pszichológus tanácsára terveznek írni egy mesét az érkező kislányuknak. Ez az Élettörténeti napló, ami segít a gyereknek megismerkedni és megbarátkozni a múltjával. Minket ez a sztori annyira elvarázsolt, hogy azt éreztük, velük akarjuk ezt a filmet megcsinálni.
Hogyan tudtátok őket rávenni arra, hogy évekre beengedjenek benneteket az életükbe? Gondolom, ez egy nagyon érzékeny folyamat.
Dér Asia: A forgatás elkezdése előtt muszáj nagyon-nagyon őszintének lenni. Világossá tettük, hogy olyan filmet szeretnénk csinálni, ami több évig forog majd, sokat leszünk együtt és sokszor a legszemélyesebb pillanataikba is szeretnénk majd belelátni. Ha ettől már elmesélve is megijed valaki, akkor biztos, hogy ezt nem jó erőltetni. Sokat beszéltünk arról Sárival, hogy nekünk fontos, hogy a szereplők ne csak adjanak, hanem valamit ők is kapjanak a filmtől. Virág és Nóra azt szerette volna, hogy a filmmel megmutathassák majd leendő kislányuknak, hogyan várták őt, hogyan lettek egy család. A nyitottságuk ellenére természetesen nem lehet senkit sem lélekben felkészíteni arra, milyen lesz egy többéves forgatás. Időről időre le kellett ülnünk velük átbeszélni, hogy meddig szeretnénk még forgatni, és mi ezzel a célunk. Azért volt egy pont, amikor szerintem már csak azért forgathattunk tovább, mert már megszerettek minket, és tudták, hogy nekünk fontos ez a film és mondták, hogy „Jó, oké, forgassatok még egy kicsit!” (nevet)
Gondolom nem volt világos rögtön az elejétől, hogy ez egy sikeres együttműködés lesz. Mennyi időnek kellett eltelnie, mire azt éreztétek, hogy ebből tényleg film születhet?
Dér Asia: Fél év biztosan kellett ahhoz, hogy összeszokjunk és mindenki megbízzon a másikban. Azért nem könnyű megszokni, hogy ott van egy kamera meg egy mikrofonos ember a szobában, miközben eszem a vasárnapi ebédemet.
Haragonics Sára: Az örökbefogadás megtörténte nagy fordulópontot jelentett. Addig fél évet forgattunk, és volt már rálátásunk, hogyan tud működni ez a folyamat. Amikor megérkezett a kislány, már éreztük, miről fog szólni a filmünk. Viszont azt, hogy ténylegesen milyen film lesz ebből csak a végén, a vágás során találtuk meg.
Virág és Nóra egyedüli jelöltek voltak, vagy más párokban is gondolkodtatok?
Haragonics Sára: Nem voltak más jelöltek.
Dér Asia: Az elején azt terveztük, hogy csinálunk egy castingot olyan meleg párokkal, akik éppen örökbefogadásra várnak, de ahogy rátaláltunk Virágékra, tudtuk, hogy a filmünknek róluk kell szólnia, nem keresünk tovább.
Haragonics Sára: Az elején volt egy olyan tervünk, hogy párhuzamosan forgassunk egy fiú- és egy lánypárról is, és nézzük meg, mik a hasonlóságok és mik a különbségek. Később azonban már úgy éreztük, hogy sokkal jobbat tesz a filmnek, ha a figyelmünket csak egyetlen párnak szenteljük.
Haragonics Sára és Dér Asia (Fotó: Járdány Bence)
A filmetek egyik főszereplője néhány évvel ezelőtt ellenzéki politikusként dolgozott az Országházban. Nem tartottatok attól, hogy emiatt megbélyegzik a filmeteket?
Dér Asia: De, tartottunk. Sok olyan eleme van ennek a filmnek, ami biztos, hogy nem segít abban, hogy egy olyan ember, aki alapból elzárkózik a szivárványcsaládok gondolatától, megnézze a filmet. Ez egy olyan akadály, amit egy konzervatívabb gondolkodású embernek át kell ugrania. Ugyanakkor a politikai szál is hozzátartozik a történethez. Hazugság lett volna, ha ezt nem mutatjuk meg. Sárival egyértelműen tudtuk, hogy nem propagandafilmet csinálunk, nem szeretnénk idealizálni a szivárványcsaládokat vagy az azonos nemű párokat. Ha valaki megnézi a filmet, láthatja, hogy van benne egy csomó konfliktus és kérdésfeltevés arról, ami esetleg nem működik, máshogy működik egy ilyen kapcsolatban, vagy eleinte nem működik, aztán mégis megtalálják közösen a módját. A forgatás alatt láttuk meg azt is, hogy igazából nincs nagy különbség a hagyományos családok és a szivárványcsaládok között. Az olyan alapdolgok, mint a szeretet, a szülővé válás nehézsége, a kötődés kialakulása a gyerekekkel, a párkapcsolati változások vagy a munkamegosztás minden esetben egy nehéz folyamat.
Az Anyáim története egy magyarországi politikai gyorstalpalóval indul. Jól gondolom, hogy ezt főképp a külföldi nézők miatt tettétek bele?
Haragonics Sára: Igen, de ez az összefoglaló szerintem a magyar nézők számára is fontos. Megmutatjuk, pontosan milyen közegben játszódik ez a film. Virágék története a törvényváltozás miatt most már valószínűleg máshogy alakulna, ők ketten ma már nem kaphatnának gyereket, vagy csak valami nagyon kivételezett módon. Fontos, hogy tudjuk, hogy ez a film a 2010-es évek második felének Magyarországán játszódik.
Volt Virágéknak vétójoguk a filmmel kapcsolatban? Kivágathattak veletek olyan jeleneteket, amik nem tetszettek nekik?
Dér Asia: Az volt a deal, hogy forgatás közben bármikor szólhatnak, hogy álljunk le. Ugyanakkor mi azt kértük tőlük, hogy ne szóljanak, hadd forgassunk mindent, bízzanak bennünk: a kész filmet látva majd átbeszélünk minden jelenetet, és elmondhatják, ha valamivel nem értenek egyet. Ezen felül pedig vétójoguk volt minden olyan jelenet fölött, amiben a kislányuk szerepel. Ezt mi szerződésileg vállaltuk velük.
Éltek a vétójogukkal?
Haragonics Sára: Nem. Emiatt volt fontos a bizalom, ami az évek alatt kialakult köztünk. Megnéztük közösen a filmet és átbeszéltük.
Dér Asia: Amikor befejeztük a vágást, kimentünk Bécsbe, hogy közösen nézzük meg a végső verziót. Rengeteget beszélgettünk róla. Apróságokat vettünk ki a kérésükre, ami másnak valószínűleg nem is fontos, de nekik fontos volt, mert ez az ő életük, és ezt tiszteletben tartottuk.
Forgatás közben le kellett állnotok néha?
Dér Asia: Emlékeim szerint a szereplők sosem kérték tőlünk, hogy álljunk le. Olyan volt, hogy mondjuk felvettünk egy másfél órás, kínkeserves etetést, aztán egymásra néztünk Sárival, leraktuk a kamerát és a mikrofont és picit játszottunk Melivel, hogy lefoglaljuk, amíg Virágék esznek. Esténként, ha ott aludtunk náluk, gyakran előfordult, hogy forgatás után ittunk együtt egy pohár vörösbort és dumáltunk. Amikor éreztük, hogy nagyon fáradtak vagy nagyon feszültek, akkor átváltottunk barátba.
Haragonics Sára: Egyszer volt, hogy már elindultunk hozzájuk Solymárra, ültünk a vonaton és hívtuk őket, hogy mindjárt odaérünk. Erre mondták, hogy ne jöjjünk, mert betegek és fáradtak. Akkor már nagyon rég nem forgattunk velük, és azt éreztük, hogy már nagyon kéne: végül meggyőztük őket, hogy jöhessünk, és az lett az egyik legjobb forgatási napunk.
Anyáim története (Fotó: HBO GO)
Mi alapján dőlt el, hogy mennyit forgattok velük? Volt valamilyen szabály, hogy mondjuk havonta két napot?
Dér Asia: Voltak szabályaink, de ezek mind felrugódtak. (nevet) Az ő életformájuk és a mi életformánk sem nevezhető szabálykövetőnek, így nem tudtunk rendszerességet fenntartani. Az volt jellemző, hogy sokat beszéltünk telefonon, és ilyenkor elmondták, milyen fontosabb események várhatók. Amiről úgy gondoltuk, hogy a mi történetünkben fontos és részükről is rendben volt, oda mentünk forgatni. Volt egy-két szabály, amit ők kértek. Például hogy ne forgassunk gyerekvédelemmel vagy az örökbefogadással kapcsolatos hivatalos találkozókon. Nem akarták, hogy a kamera jelenléte negatívan hasson az eseményekre. Ezt el is fogadtuk.
Haragonics Sára: Kértük, hogy hívjanak, ha valami fontos dolog történik. Ehhez képest milliószor történt az, hogy nem hívtak, és utólag mesélték csak, milyen fantasztikus dolgok történtek velük. Ilyenkor kisebb agyvérzést kaptunk, mert azt éreztük, milyen jó lett volna ott lenni és felvenni. (nevet)
Dér Asia: A saját életében mindenkinek más fontos, mint egy filmes stábnak. Nekik ez az életük, és tényleg nem lehet elvárni a szereplőktől, hogy filmes fejjel gondolkodjanak.
Haragonics Sára: Volt egy pont, amikor kicsit elakadtunk ezzel a módszerrel. Ekkor sokat tanakodtunk, és arra jutottunk, hogy ritkábban, de intenzívebb etapokban forgatunk. Ilyenkor volt, hogy 5-6 napig náluk voltunk, a nappaliban aludtunk, együtt reggeliztünk, vacsoráztunk. Ez nagyon jó döntés volt, mert így az élet apró, mindennapi pillanatait tudtuk jobban megörökíteni és rengeteg nagyszerű pillanat került ebből a filmbe.
Dér Asia: Sári reggelente pizsamára kapta fel a hangcuccot, mert olyan korán keltek. (nevet)
Melivel könnyen összebarátkoztatok? Hogyan fogadott benneteket?
Haragonics Sára: A beilleszkedése miatt az első két-három hónapban nem forgattunk náluk, mert ez egy nagyon érzékeny időszak és ezt természetesen tiszteletben tartottuk. Megkértük Nórát, hogy ez alatt próbáljon ő néhány felvételt készíteni, és ehhez adtunk is neki egy kamerát, mert nem szerettük volna, ha ez a teljes időszak kimarad. Amikor Meli már közel került Virághoz és Nórához, mi szép lassan tértünk vissza az életükbe. Nagyon-nagyon pozitívan fogadott minket. Végig jó volt a kapcsolatunk, és még most is az. Tegnapelőtt Skype-oltunk: emlékszik ránk és nagyon cuki.
Egyértelmű volt, hogy Virágék Bécsbe költözésével ér véget a film?
Dér Asia: Amikor megtudtuk, hogy költöznek Bécsbe, akkor már sejtettük, hogy ez lesz a történetünk vége. Azért azt még leforgattuk, ahogy kiköltöznek és berendezkednek, de az már nem került bele a filmbe.
Mit gondoltok, később még lehetne folytatni ezt a történetet?
Haragonics Sára: Az lesz a címe, hogy Anyáim története visszatér. (nevet)
Dér Asia: Nóra ezt olvasva szívrohamot kapott. (nevet)
A jövőben is együtt fogtok dolgozni?
Dér Asia: Egyelőre külön projektjeink vannak, de én nem zárom ki, hogy lesz még nekünk közös filmünk.
Haragonics Sára: Annyiszor megkapjuk most ezt a kérdést, hogy már rosszul érzem magam attól, hogy még nincs egy következő közös projektünk. (nevet)
Az Anyáim története március 11-től látható az HBO GO kínálatában.
