nlc.hu
Otthon
Olaszországban csökken a járványveszély, de épp elfogyott a Pfizer

Olaszországban továbbra is akadozik az oltás

Néhány tartomány kivételével már mindenhol enyhült a járványveszély.

Elfogyott a Pfizer-BioNTech vakcina, emiatt megakadt az ötvenévesek oltása Olaszországban, ahol hétfőtől egyetlen tartomány sem tartozik már kiemelten járványveszélyes, úgynevezett vörös zónába.

Az ötven életévüket betöltöttek korosztálya számára hétfőtől indított oltás azonnali akadályba ütközött, miután az egészségügyi tárca bejelentette, hogy máris elfogyott a májusban rendelkezésre álló amerikai Pfizer és a német BioNTech közös fejlesztésű vakcinája. Az oltóanyagból az újabb szállítmányokat júniusban várják. Mintegy 9,4 millió ötvenéves részesülhet oltásban.

Az északi Lombardiában az egész ötvenéves korosztály előtt megnyitották az oltást, a közép-olaszországi Lazióban egyelőre 54 év felett lehet regisztrálni. A jelentkezők többsége AstraZeneca vakcinát kap, de miután az Európai Unió bejelentette, hogy erre az oltóanyagra nem újítja meg a szerződést, a sorra kerülő olaszok közül sokan lemondták az oltást. Van ahol a Pfizer/BioNTech is hiánycikk, például Nápolyban, ahol vakcina nélkül szerdáig két oltási központ működését felfüggesztették.

Olaszországban enyhítenének, de közben akadozik az oltás

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Eddig 22,4 millió olasz részesült oltásban, közülük 7,4 millióan már megkapták a második adagot is. Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár javaslata szerint 30 millió beoltott után fel kellene függeszteni a kötelező szájmaszk-használatot.

Hétfőtől Olaszország egyetlen térsége sem tartozik már az úgynevezett vörös zónába. Az egész ország alacsonyan veszélyes sárga övezetbe tartozik, kivéve a közepes fokozatú, narancssárga színű Valle d’Aosta, Szicília és Szardínia térségét.

Az egészségügyi tárca adatai szerint az utóbbi napban alig valamivel több, mint ötezer új beteget szűrtek, ami október óta a legalacsonyabbnak számít. Egy nap alatt 198-an haltak meg, ami szintén a legalacsonyabb az utóbbi hónapokban. A halottak száma viszont túllépte a 123 ezret.

A római kormány a héten dönt az este tíz órakor életbe lépő kijárási tilalom esetleges későbbre tolásáról. Május 15-től újra kinyitnak a strandok, és ezzel megkezdődik az idegenforgalmi szezon.

Szombattól az EU-ból érkező turisták tesztelés és karantén kötelezettsége nélkül utazhatnak be Olaszországba, ha van kétszeres oltást bizonyító igazolásuk, az utóbbi félévben gyógyultak fel a koronavírus okozta Covid-19-ből, vagy érkezés előtt legfeljebb 48 órával negatív volt a teszteredményük.

További híreink a koronavírus-járvány témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top