nlc.hu
Otthon

Az amerikai csapatok kivonása Afganisztánból

Végső szakaszához ért az amerikai csapatok kivonása Afganisztánból, újabb merénylet lehet a kabuli reptéren

Több mint ezer civil vár még arra, hogy kimenekítsék őket Afganisztánból, után kivonják az amerikai csapatokat az országból.

Valamivel több mint ezer civil vár még arra, hogy a kabuli repülőtérről légi úton kimenekítsék Afganisztánból, miközben az amerikai erők evakuációs művelete a végső szakaszába lépett.  A repülőtér kapuinál korábban gyülekező tömeg megfogyatkozott azután a figyelmeztetés után, hogy a csütörtöki robbantásos merényletet követően szélsőségesek további támadásaira kell számítani.

“Biztosítani akarjuk, hogy minden külföldi állampolgár és a veszélyben lévők is távozhassanak a mai napon. A katonák elszállítása azután kezdődik majd meg, ha ennek a folyamatnak a végére értünk” – mondta egy, a kabuli repülőtéren állomásozó, meg nem nevezhető tisztségviselő.

Kimenekítés Kabulból

Az amerikai tengerészgyalogság által közreadott képen afgánok egy repülőgéphez mennek a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtéren 2021. augusztus 24-én (Fotó: MTI/EPA/Amerikai tengerészgyalogság/Samuel Ruiz)

Egy amerikai illetékes a Reutersnak szombaton azt mondta, hogy kevesebb mint négyezer amerikai katona van még a repülőtéren, míg korábban, az evakuációs művelet tetőpontján még 5800 volt a létszámuk. Az Afganisztánban két hete hatalomra került tálibok egy tisztségviselője vasárnap azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy ők és a távozó amerikai erők is a kabuli repülőtér gyors átadására készülnek.

A Fehér Ház azt közölte szombat este, hogy az amerikai hadsereg és szövetségesei keleti (washingtoni) idő szerint szombat hajnali 3 és délután 3 óra között (közép-európai idő szerint 9-21 óra) újabb 2000 embert menekítettek ki légi úton Afganisztánból.

Az Egyesült Államok és szövetségeseinek sietős kivonulását indokolhatja a hatalomra került tálibok augusztus 31-hez kötött ultimátuma mellett az is, hogy a kabuli repülőtérnél csütörtökön elkövetett, száznál is több halálos áldozatot követelő robbantásos merényletet követően nagy a veszélye a további terrortámadásoknak.

Biden elnök szombaton, hírszerzési illetékesekkel folytatott tanácskozását követően arra figyelmeztetett: „nagyon valószínű”, hogy újabb merényletet követnek el a következő 24-36 órában a kabuli repülőtér ellen.

(MTI)

Az afganisztáni konfliktus:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top