nlc.hu
Otthon
Bizarr dolgok a mosógépben

Találtál már denevért a mosógépben? Bizarr dolgok kerülnek elő a tiszta ruhák közül néha

Nem fogod elhinni, milyen véletlenszerű, furcsa dolgokat találtak az emberek a szennyesben és mosógépben.

Aki lakott kollégiumban vagy olyan albérletben, ahol több lakótárssal is kellett osztozni a mosógépen – esetleg csak családos ember több gyerekkel –, az pontosan tudja, hogy a váratlanul eltűnő és felbukkanó tárgyakkal meg kell barátkozni mosás közben. Ha pedig még külső mosodába is jár valaki, akkor pláne érhetik meglepetések, amikor kiszedi a gépből a tiszta ruhát. A következőket találták emberek a ruhák között.

Felespohár

„Egyszer kihasználtam a plázás nagy akciókat és vettem rengeteg holmit, majd amikor hazaértem, egy egész zsáknyi ruhát bedobtam a mosógépbe. Később, amikor lejárt a mosás, a mosógép alján felfedeztem egy felespoharat, amiről teljesen elfeledkeztem, hogy a nagy vásárlás közepette a boltban beraktam a ruhák közé. Szerencsére még teljesen ép volt, és megmentettem, mielőtt a szárítógépbe került volna.” – Hadassah Wright

Pelenka

„Egyszer egy koszos pelenkát sikerült betennem a mosásba a szennyes ruhákkal együtt. Amikor kinyitottam mosás után a mosógépet, mindent beborítottak a nedvszívó pelenka apró géldarabkái. Rettenetesen megijedtem, hogy a ruhákat teljesen tönkretettem ezzel a mutatvánnyal, de szerencsére kiderült, hogy a szárítógép megoldja a problémát, tökéletesen kiszedte a gél utolsó szemcséit is a ruhákból.” – Catherine Leonard

Mosógép belsejéből látszódó nő

Furcsa dolgok kerülnek elő a mosógépből (Kép: Getty Images)

Cipők

„Többször előfordult már, hogy cipőket véletlenül a mosógépbe tettem, mert a padlón heverő ruhakupacok közé keveredtek. Meglepetésemre még azok a cipők is túlélték ezeket a baleseteket, amikről azt hittem, kivégzi az anyagukat a mosógép (például velúr), de semmi bajuk sem lett.” – Emily Winshel

Döglött denevér

„Egy régi házban éltünk, a mosógép és a szárítógép pedig a befejezetlen, nyirkos pincében volt, aminek egyébként nagyon örültünk, mert így úgy éreztük, van egy saját mosókonyhánk. Egészen addig tartott az öröm, míg az egyik alkalommal, amikor felvittem a tiszta ruhákat hajtogatni az emeletre, belenyúltam a kupacba, és egy régi, összetekert rongy esett ki belőle… legalábbis azt hittem. Megfogtam a rongyot, majd közelebbről megvizsgálva rájöttem, hogy ez nem rongy, hanem egy döglött, kiszáradt denevér! Így tanultam meg, hogy a denevérek néha bemásznak a szárítógép szellőző nyílásába, amibe hajlamosak belehalni. Sikoltoztam egy ideig a denevértől, aztán pár hónapig nem voltam hajlandó ruhát hajtogatni.” – Rachel Lindhart

Mosáshoz tippek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top