nlc.hu
Otthon

Automatizálta a munkáját, lógás mellett is milliókat keres

Írt egy programot, ami elvégzi a munkáját, mégis milliókat keres évente

A férfi naponta csak 10 percet tölt munkával, mindent elvégez helyette az általa írt program, ő pedig semmittevéssel keres milliókat.

A világjárvány emberek millióit kényszerített arra, hogy változtassanak a munkával kapcsolatos szokásaikon, például az iroda helyett otthonról dolgozzanak, és Zoomon keresztül tartsák a kapcsolatot a kollégáikkal.

Sokan nehezen alkalmazkodtak az új körülményekhez, ám egy férfinek sikerült a saját javára fordítania a változást. Az informatikai szakember a Redditen árulta el, hogy teljesen automatizálni tudta a munkáját, amivel évi 90 ezer dollárt (28 millió forint) keres. Esküszik rá, hogy csak napi néhány percet foglalkozik munkával, helyette egész nap videojátékozik, mégis dől hozzá a lé.

Laptop előtt ülő férfi hátradőlt a széken

A gép forog, az alkotó pihen (Fotó: Pexels/cottonbro)

A leleményes férfi elárulta, a munkája abból áll, hogy digitális bizonyítékokat gyűjtsön a bírósági tárgyalásokhoz, majd ezeket az adatokat feltöltse a felhőbe és rendszerezze egy ügyvédi iroda számára. Elismerte, hogy soha nem volt igazán nyolc órás a munka, gyakran csak megjátszotta, hogy dolgozik. Ám miután beköszöntött a home office időszaka, és már senki sem ellenőrzi, tovább egyszerűsítette a feladatát.

Készített egy egyszerű programot, amely elvégzi helyette a munkát: átvizsgálja a merevlemez tartalmát, új fájlokat keres, felküldi ezeket a felhőbe, majd legenerálja a hitelesítő fájlokat is, mivel a bíróságon azt is bizonyítani kell, hogy a digitális bizonyítékok nem manipuláltak.

„Minden nap bejelentkezem, videojátékozom vagy elütöm valamivel az időt, aztán a nap végén átnézem a naplófájlokat, hogy megbizonyosodjak arról, hogy minden rendben ment-e. Aztán kijelentkezem” – írta a férfi, aki úgy saccolja, naponta körülbelül 10 percet foglalkozik munkával.

Azt is írja, hogy egy ideig bűntudata volt, mert úgy érezte, átveri az ügyvédi irodát, de azt meggyőzte magát, hogy amíg mindenki boldog a jelenlegi helyzetben, addig nincs semmi gond. Ő pedig pontosan azt csinálja, amire felkérték, és minden munkát időben elvégez.

(LadBible)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top