nlc.hu
Otthon
5 éves és már jótékonykodik

5 évesen példát mutat: plüssállatokat adományozott más gyerekeknek

Jackson Ptacek még csak 5 éves, de már most az foglalkoztatja, hogy örömet szerezzen másoknak.

Az Indiana állambeli Noblesville-ből származó Jackson mintegy 500 plüssállatot adományozott rászoruló gyerekeknek

„Anyu, már napok óta gondolkodom valamin, és végre úgy döntöttem, hogy elmondom neked. Szeretnék plüssállatokat szerezni, és olyan gyerekeknek adni, akiknek szükségük van rájuk, de nincs nekik” – mondta egy nap az édesanyjának, Abbi Ptacek-nek.

játék, plüss

Fotó: Pexels

Amikor az édesanyja megkérdezte Jacksontól, miért akar plüssállatokat adományozni, Jackson azt felelte, hogy azt szeretné, ha a szomorú gyerekek „megkaphatnák a plüssállatukat, és boldognak éreznék magukat”.

Karácsony után Jackson szülei elkezdték arra kérni a barátaikat és családtagjaikat, hogy küldjék el nekik a már nem használt plüssállataikat.

Nem kellett hozzá sok idő, és Jackson több száz plüssállatot gyűjtött össze.

Februárban le is adott belőlük néhányat a Noblesville-i tűzoltóságon.

„Ez a kis hős találta ki az ötletet, segített a szervezésben, és még a plüssállatokkal és a sütikkel teli dobozokat is segített bevinni az őrsre. Köszönjük, Jackson a kemény munkádat!” – írta a tűzoltóság, hozzátéve, hogy a plüssállatokkal majd a kiszállások alkalmával fogják vigasztalni a gyerekeket. Más plüssállatokat a Fueled for Schoolnak adományozott, ez egy noblesville-i csoport, amely ebédet biztosít a rászoruló diákoknak. Ptacek azt mondta, reméli, hogy a plüssállatok örömet szereznek azoknak a gyerekeknek, akik megkapják azokat.

(Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top