10 éves fiai mentették ki az apát a medencéből

nlc | 2022. Július 09.
A gyerekek gyorsan cselekedtek, ennek köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Víz alatti légzőgyakorlatokat végzett egy amerikai férfi, Brad Hassig június 14-én a család úszómedencéjében, azonban egyszer csak rosszul lett. A medence körül játszottak 10 éves ikerfiai, Bridon és Christian, valamint 11 éves barátjuk, Sam Ebert. Christian volt az, aki elsőként felfigyelt arra, hogy valami sem stimmel.

„Általában úgy ül, mintha meditálna. Láttam, hogy rázkódni kezd, majd az oldalára dőlt. Mivel volt rajtam védőszemüveg, láttam, hogy nagyon elkékült az arca. Mondtam Bridonnak: Apa nincs jól” – mesélte a WBRC tévécsatorna riportjában a kisfiú.

Bridon és Sam azonnal beugrottak a vízbe és kihúzták Bradet, majd Bridon megkezdte az újraélesztését, úgy, ahogyan azt egy filmben látta. Christian közben kirohant az utcára és megállított egy autót, a sofőr pedig azonnan tárcsázta a segélyhívót.

„Azt hallottam: apu, apu! Gyere vissza, apa! Rendbe kell jönnöd. Őrület volt” – idézte fel Brad a pillanatokat, amikor magához tért.

Az apát a kiérkező mentők a helyi kórházba szállították, majd 24 órával később hazaengedték.

Brad az esetről készült riportban hangsúlyozta, hogy nagyon büszke a fiúkra és élete végéig hálás lesz azért, hogy megmentették az életét. Úgy érzi, Isten keze is benne volt abban, hogy a gyerekek képesek voltak kirángatni őt a vízből és ilyen gyorsan és helyesen cselekedni.

via

Exit mobile version