nlc.hu
Otthon

Második zuhanyt talált a fürdőszoba fala mögött

Rejtély a fürdőszobában: második zuhanyt talált a fal mögött

Különös dologra bukkant a zuhanyzóban a brit nő házfelújítás közben.
Másik zuhanyt talált a fal mögött

Egy brit nő felújította a fürdőszobáját, és nagyon meglepődött, amikor a könnyűszerkezetes fal mögött egy másik zuhanyra bukkant.

A Hampshire-ben élő Hannah Otto a TikTokra posztolt egy videót, amely szerint 2020-ban vásárolta a házat, és azóta javítgatja. Elmondja, hogy a zuhanyzóban a csempét korábban rosszul rakták fel, elfolyt a víz, ezért kibontotta a falat, és feltárult a rejtélyes jelenség.

„Megdöbbentem, amikor egy komplett zuhanyt találtam a fal mögött. Aztán egy másik lyukat is találtam a titkos zuhanyzóban, amelyen keresztül láttam még egy réteg csempét és egy tükröt” – mesélte a nő, mi pedig egyre inkább arra gyanakszunk, hogy egy végtelenített zuhanyzója lehet a nőnek, és a fal mögött mindig talál egy másikat. 

Beszélt arról is, hogy nem ez az egyetlen ilyen furcsaság a házban, mert a nappaliban szőnyegre tették le a parkettát, a konyhában pedig csempére rakták az újabb réteg csempét.

Korábban beszámoltunk egy kicsit ijesztőbb fürdőszobai rejtélyről: vér csöpögött a falakon, ezért a nő mindent szétszerelt, mire kiderült, hogy egy banális dolog okozta a különös jelenséget.

(UPI)

(Kiemelt kép: TikTok/theottohouse)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top