nlc.hu
Otthon
A falu segített a leégett házú családon

Leégett a házuk karácsony előtt – az egész falu összefogott, hogy visszaköltözhessen a család húsvétra

Rengetegen segítettek a szerencsétlenül járt családnak.
újjáépítés

Szenteste előtt egy nappal égett le egy háromgyerekes térvári család háza. Az épület minden négyzetcentiméterét beborították a lángok. A szülők már másnap azt mondták, hogy nem adják fel. A tűzeset óta minden nap a ház körül dolgoztak, de a családfő szerint ez kevés lett volna.

Mint az RTL Híradó tudósításából kiderül, már a tragédia másnapján megmozdult az egész falu, azonnal megindult az adakozás, sőt távolabbról, ismeretlenektől is kaptak támogatást. Volt, aki pénzzel, más munkával segített. Kaptak tartós élelmiszert, utaltak nekik bankszámlára, amit az önkormányzat nyitott a családnak, más pedig milliókat érő tetőszerkezetet adományozott.

Mára András és felesége a gyerekeikkel húsvétra már visszaköltözhettek az otthonukba. “Valami őrült nagy segítségeket kaptunk” – nem győzött hálálkodni a családapa.

A polgármester – aki elsők között érkezett a decemberi tűzhöz – folyamatosan figyelemmel kísérte a ház körül történteket. “A tiszaszigetiekre, a térváriakra nagyon jellemző az, hogy segítik a másikat, hogy ha baj van. Nyilván az életben vannak olyan helyzetek, amikor esetleg nem mindenben értünk egyet, de amikor baj van, akkor mindenki összefog” – nyilatkozta Ferenczi Ferenc.

Ugyancsak hihetetlen összefogás indult a Söréden élő, a gyerekeit egyedül nevelő édesanyáért, akinek a gerendaháza december elején vált lakhatatlanná egy kigyulladt szárítógép miatt. Sokan ajánlottak fel kabátot, játékokat, sőt még új gázkazánt is. Egy biztosítós is megkereste a háromgyermekes Flórát, aki felajánlotta, hogy ha sikerül elköltözniük, az új lakás biztosítását egy évig fizeti az édesanya helyett.

Kiemelt fotók forrása: RTL / RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top