nlc.hu
Otthon
Így ajánlott megszabadulni a használt étolajtól

Soha, de soha ne etesd a falban lapuló zsírszörnyet!

Bármennyire vonzónak tűnik, hogy a lefolyóba öntsük, ezt mindenképpen el kell kerülni. Szerencsére van más lehetőség is arra, hogy az használt sütőolaj ne maradjon a nyakunkon, és - ezt talán kevesen tudják - ehhez nem is feltétlenül kell kimozdulni a házból.

Nem készítettünk hivatalos, reprezentatív felmérést, de talán nem tévedünk olyan nagyot, ha azt állítjuk, hogy az airfryer, vagyis a forrólevegős sütő az utóbbi évek egyik slágerterméke a konyhai kisgépek között. Megannyian vannak, akik szeretnék kipróbálni, mennyire felszabadító érzés az, ha végre nem kell étolajat használni, vagy legalább nem annyit. 

Persze a legtöbb háztartásban még nincs ilyen készülék, és csak viszonyításképpen, 

Magyarországon évente 25-50 ezer tonna étolajat használunk el a konyháinkban. 

Ez nem kis mennyiség, és sokaknak okoz fejtörést, hogy mégis mit lehetne kezdeni a használt olajjal. A leggyorsabb megoldás nyilván az lenne, ha egyszerűen csak beleöntenénk a lefolyóba vagy a vécébe, ám hiába tűnik első pillantásra ez a legpraktikusabbnak, ez nem járható út. 

Mint korábban írtuk, a használt olaj a csővezetékek falára lerakódva például duguláshoz vezethet, nem egyszer számoltunk be mi is olyan gigantikus zsírszörnyekből, amiket különböző városok csatornáiból bányásztak elő, és amelyek kialakulásáért – nem véletlenül a név – a zsíros szennyeződések is hozzájárulnak.

És ez nem minden, a lefolyóba öntött olajból egy biológiai folyamat következtében kénessav keletkezhet, amely megtámadja és tönkreteszi a csatornacsöveket. Ha pedig ez nem lenne elég, megnehezíti a szennyvíz megtisztítását, illetve azt, hogy ennek a folyamatnak a végtermékét termékeny iszapként lehessen felhasználni.

Hogy itthon mennyien vannak, akik mégis a lefolyóba öntést választják? Korábbi felmérés szerint itthon az emberek közel egyharmada így szabadul meg az olajmaradéktól.

De nemcsak városi infrastruktúrára veszélyes ez a konyhai hulladék, a használt olaj károsíthatja a környezetet. A talajba kerülve gátolja annak légáteresztő képességét, illetve záróréteget képezve megakadályozza a víz feljebb jutását. Ha pedig az élővizekbe jut, a tavakban, folyókban a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt, így elpusztítja a vízi élőlényeket, és

egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet.

Vagyis az mindenképpen dicséretes, ha otthon valamilen edényben gyűjtjük az olajat, amit már nem akarunk használni, de attól lehetőleg ne olyan módon szabaduljunk meg, hogy szennyezést okozzon, például ne hajítsuk csak úgy ki a szemétbe.

Használt étolaj

fotó: getty images

A fáradt olaj új élete

Sokan nem gondolnák, de nem biztos, hogy egy sütés után használhatatlanná válik az olaj. Mint a Tudatos Vásárlók Egyesülete írja, az olajat ugyan többször is fel lehet használni, de nem árt tisztában lenni azzal, hogy a hevítés hatására ugyanis az olajban keletkezhetnek káros vegyületek, és mivel az otthoni tűzhelyeken az edény alulról kapja a meleget, így az ételről leváló szemcsék a serpenyő alján jobban megégnek, mint az éttermi főzőrendszerekben.

Kiemelik azt is, hogy mivel a káros anyagok az olaj túlhevítése során jönnek létre, ha tehát megfelelő hőmérsékleten, vagyis 160-180 fokon sütünk az olajban, akkor ettől nem kell tartani. Persze emellett ügyelni kell arra is, hogy ne öntsük fel mindig a használt olajat frissel, hogy minden használat után szűrjük le, illetve hogy három alkalom után azért tényleg cseréljük le az olajat, főleg, ha rántott ételeket készítünk. 

A gyűjtőszenvedély, ami nem káros

Miután feltettem a szerkesztőségben a kérdést, hogy ki mit kezd a megmaradt, tovább már nem használható olajjal, a következő válaszokat kaptam. Van kolléga, aki a megelőzésben hisz, pontosabban megpróbál egyáltalán nem használni olajat, vagy csak nagyon keveset annak ellenére, hogy még forrólevegős fritőze sincs, de egyébként mindenki gondosan gyűjti a veszélyes konyhai hulladékot, majd igyekszik attól körültekintően megszabadulni.

Van, aki nagyon szerencsés, mert otthonától körülbelül 500 méterre van egy hulladékudvar, ahol le lehet adni a használt olajat. Van, aki pedig a szükségest köti össze a hasznossal. „A használt sütőolajat általában az OMV kúthoz viszem el, amikor épp tankolok, de az is több helyen leadható a környéken. Az újpesti piacnál van egy hatalmas gyűjtő, de az egyik közeli óvodába is bárki beadhatja, ki is van rakva egy nagy tábla” – írta az egyik munkatársunk.

Míg van, aki elárulta, egy interjúalany mesélte neki, hogy ő a használt sütőolajból otthon bizony szappant főz, és azzal takarít, mos már két éve. És valóban, ez is egy megoldás, az interneten sok tippet találhatunk arról, hogyan is kell mosószappant készíteni a konyhában már nem használható olajból.

Ha valaki nem akar kézműveskedni, akkor viszont tényleg érdemes egy közeli vagy könnyen elérhető gyűjtőpontot keresni. Országszerte több olyan lakossági hulladékudvar van, ahova elvihetjük a használt olajat, az FKF Hulladékudvarok például tíz vidéki városban, illetve Budapesten tizenhét helyszínen érhetők el, a 2020. októberében indult CseppetSem! program keretében már több mint 900 településen létesültek gyűjtőhelyek. 

Hulladékudvar

A MOHU egyik hulladékudvara (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Ahogyan kollégánk is említette, vannak olyan benzinkutak is, ahol az emberek egyszerűen, gyorsan és környezetbarát módon szabadulhatnak meg a használt étolajtól, és úgy tűnik, a Mol például 2011-ben kezdett el gyűjtőtartályokat elhelyezni a töltőállomásokon, de a Shellnél, illetve a kijelölt Orlen és OIL! és Mobil Petrol benzinkutakon is van lehetőség leadni a használt olajat, ahogyan több áruházlánc – például az Aldi, a Lidl, a Coop, a Tesco, a Spar is gondolt a tudatos vásárlókra.

Aki követi a híreket, azt tudhatja, hogy 2023. július 1-jével új hulladékgazdálkodási rendszer lépett életbe, melyben a magyarországi települési hulladék begyűjtését, kezelését és számlázását a MOHU (MOL Hulladékgazdálkodási) Zrt. végzi, és honlapjukon azt állítják, a leadópontok változatlanul működnek. 

És van egy olyan megoldás is, amiről talán kevesen tudnak, pedig a háztartások szempontjából talán ez legkényelemesebb. Társasházak igényelhetik, hogy helyezzenek ki náluk egy 60 literes, zárható gyűjtőhordót, amibe a lakók szabadon beleönthetik a feleslegessé vált olajat. A Biofilter Zrt. egyszeri 5 800 Ft hordónkénti letéti díj megfizetése ellenében biztosítja a hordót, a használt sütőolaj elszállítása és a hordócsere pedig ezt követően térítésmentes. 

A vállalat marketingvezetője, Deák Brigitta a hvg.hu-nak elmondta, tapasztalataik szerint évről évre többen vannak azok, akik tudatosan szelektíven gyűjtik az olajat. Hozzátette, a legtöbben a töltőállomásokon adjk le az olajat, de az áruhaznál kihelyezett gyűjtőpontok is népszerűek, a társasházaknál kihelyezett hordók mennyisége azonban nem nő várt ütemben. Úgy látja, általában azután, hogy egy-egy lelkes lakó megpróbálja kezdeményezni a gyűjtést, a közös képviselővel egyeztetés során elakad a folyamat, pedig az ő személye lenne a siker kulcsa.

Használt étolaj

fotó: getty images

Így gyűjtsd a használt olajat!

A sütőolaj használata után fontos, hogy várjuk meg, amíg kihűl az olaj, és csak utána öntsük bele egy jól záródó gyűjtőedénybe. Az olajat megtisztítani nem feltétlenül szükséges, de érdemes azért utánanézni annak, hogy az általunk kiválasztott gyűjtőpontnál mik az ajánlások.

Ha meg akarjuk tisztítani az olajat, akkor érdemes átfolyatni egy apró lyukú fémszűrőn, vagy akár kávéfilteren, de NoSaltynál például arról is olvashatunk, hogyan lehet egy teáskanál zselatinnal megoldani ezt a feladatot.

Egy új kezdet

És mi történik a használt olajjal, miután begyűjtötték? A Biofilter Zrt. által begyűjtött használt sütőolaj például vállalat csévharaszti telephelyére kerül, ahol zsírolvasztó berendezésben, zárt rendszerben dolgozzák fel. A tisztítást követően az így kinyert tisztított, szűrt olajat biodízelgyártásra használják fel, illetve a közel tíz százaléknyi maradékot, ami fennakad a szűrőkön a biogázüzemekbe szállítják. 

Az uniós szabályozás szerint egyébként 2020. január 1-jétől, a dízelhez kevert biodízel minimális részaránya 6,4 százalékról 8,2 százalékra nőtt, így igény az van. A Transport & Environment (T&E) elemzése szerint Európában jelenleg az üzemanyagaként felhasznált használt étolaj négyötödét importálják, a begyűjtési kapacitás és illetve a lakosság által termelt használt étolaj mennyisége miatt, ugyanis nem vagyunk önellátók. 

A Tudatos Vásárlók szerint egyébként a használt ütőolaj kisebb mértékben a festék- és a gipszgyártásban is használható, illetve olvastunk olyan termékekről, amelyek állítólag környezetbarát alapanyagokból készülnek, és elősegítik, hogy az olaj megszilárduljon. A National Geographic cikke szerint így akár zöld hulladékgyűjtőbe vagy – komposztvödörbe is kerülhet az olaj, illetve kenőanyaként is használhatjuk, sőt az egyik gyártó szerint még akár gyertyát is lehet belőle csinálni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top