nlc.hu
Otthon
Tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni!

Tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni!

Nagyon káros a jelenléte a hálószobában.

Az éjszakai pihenés a test és a lélek megújulásának időszaka, ezért minden apró részlet számít, ami befolyásolhatja a hálószobánk energiáját. Többek között az is, hogy milyen tárgyakat helyezünk el benne.

A hálószoba – ahol a pihenés és az energiák feltöltődése történik – különösen érzékeny terület. A feng shui szakértői számos szabályt megfogalmaztak arra vonatkozóan, hogy mit érdemes, és mit kifejezetten tilos a hálószobában tartani.

A feng shui szerint (is) a hálószoba a lakás legfontosabb helyisége. Itt töltjük jobb esetben a legtöbb időt, itt töltekezünk fel a nap végén, itt pihenjük ki magunkat, éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy hogyan is érezzük magunkat ebben a szobában, és hogy úgy rendezzük-e be, ahogy nekünk az tetszetős. 

A tükör például egyike azoknak a tárgyaknak, amelyek elhelyezése körül sok vita forog. A feng shui szerint nem szerencsés, ha egy tükör az ágyat tükrözi, mert ez zavarhatja az alvás minőségét. Van azonban egy másik, sokak által figyelmen kívül hagyott tárgy, amelyet szintén tilos a hálószobában tartani – írja a TWN.

A feng shui filozófiája szerint a televízió, valamint más elektronikai eszközök (mint például a laptop vagy a tablet) jelenléte ugyancsak megzavarja a szoba harmonikus energiáit.

Az elektromágneses sugárzás, amelyet ezek a készülékek kibocsátanak, negatívan befolyásolja az energiaáramlást, és ezáltal megnehezíti a mély, pihentető alvást. Emellett a tévéképernyő tükröződő felülete visszaveri az energiákat, ami nyugtalanságot és zavart idézhet elő – figyelmeztet a portál.

A feng shuiban amúgy nemcsak a bútorok, tárgyak elhelyezése nem mindegy, hanem az sem, hogy milyen színeket használunk. A távol-keleti taoista életszemléletet szerint a hálószoba berendezésekor nem választhatunk hirtelen ötlettől vezérelve színeket, ezt bizony jól meg kell tervezni. A falak színe mindenképpen nyugtató hatású, pasztelles legyen, például halvány rózsaszín, világoskék, esetleg halványzöld, ami a megújulást, újjászületést is szimbolizálhatja. És persze választhatjuk a legsemlegesebb színt, a fehéret is. Kerüljük az élénk, harsány színeket: a vöröset, a narancs- és a citromsárgát, ezek csak felpörgetnek, ami a nyugodt alvás ellensége. És kerüljük a nagyon mintás tapétákat is, amelyek szintén gátolják a nyugodt elalvást. A textíliák kiválasztásakor szintén a pasztellszíneket keressük, és részesítsük előnyben az olyan természetes anyagokat, mint a len, pamut vagy a selyem.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top