A Vogue 1962-ben ezt írta Cristóbal Balenciagáról: „Szinte az első naptól, hogy 1937-ben megnyitotta [párizsi] szalonját, a divat legnagyobb vezéralakjának számít; amit Balenciaga ma csinál, más tervezők csak holnap fogják, vagy a következő évben, mikorra ő már ismét továbblépett.”
Oly páratlan előkelőség és finomság lakozott még legegyszerűbb sziluettjeiben is, ami miatt a legmagasabb társadalmi körökben is rajongtak érte, annyira, hogy sokan, ha egyszer egy valódi Balenciaga-ruhát viselhettek, már nem is akarták más tervező kreációit hordani.
Cristóbal Balenciaga divattervező (jobbra) és egy ruhakölteménye 1957-ből (fotó: europress)
Karrierje már gyerekként beindult
Cristóbal Balenciaga Eizaguirre 1895-ben Spanyolországban, Baszkföldön született egy Getaria nevű tengerparti városkában. Boldog gyermekkora volt, édesanyja és édesapja egész életükben azon fáradoztak, hogy gyerekeiknek mindent megadjanak mind szeretetben, mind pedig az anyagiak terén. Édesapja tengerész, volt, akit 1901-ben annak a hajónak a kapitányává neveztek ki, amely a nyári időszakban a királyi család szolgálatában is állt. Így apja közeli, baráti kapcsolatot tudott kiépíteni az arisztokrácia krémjével és a politikai elit tagjaival, ennek köszönhetően pedig Christóbal számára is lehetőség nyílt, hogy megismerkedjen a legfelsőbb társadalmi osztály viselkedésével, szokásaival.
Édesapja azonban 11 éves korában meghalt, így azontúl édesanyjának egyedül kellett ellátnia a családot. Varrónő volt, aki a helyi előkelőségeknek is rendszeresen dolgozott, köztük az özvegy Casa Torres márkinénak is. Christóbal sok időt töltötte anyjával, igyekezett segédkezni, ahol csak tudott, és a nemesi villákba is gyakorta elkísérte. A ruhakészítés iránti érdeklődése már ekkor, egészen fiatalon megmutatkozott, szinte minden szabadidejét a márkiné villájában, a Vista Onában töltötte, ahol tudományos érdeklődéssel tanulmányozta a legnagyobb tervezők, mint az haute couture atyja, Worth szalonjában készített ruhákat.
Fotó az özvegy Casa Torres márkinéról, 1880 körül (forrás: basquetribune.com)
Mindössze 12 éves volt, mikor egy nap azzal hozakodott elő a márkinénak, hogy le tudná másolni számára az elegáns párizsi modelleket. Az ajánlkozás meglepte az asszonyt, de egyúttal örömét is lelte az ifjú lelkesedésében, így beszerzett számára mindent, ami a ruhakészítéshez szükséges volt. Balenciaga karrierje ekkor, 12 évesen indult el, a márkiné pedig még hosszú-hosszú évekig hűséges kliense maradt a tervezőnek.
A nemesasszony azonban más módon is támogatta a fiút: kapcsolatai révén bejuttatta őt tanulónak az egyik legnevesebb San Sebastián-i szalonba, ahol közelebbről is megismerkedhetett a couture tervezés részleteivel. San Sebastiánban több szabóságnál is dolgozott, amely idő alatt Párizsba is eljutott, ahol megtapasztalhatta, miként zajlik a kereskedelem, látta az áruházak nyüzsgését és a couture házak exkluzivitását is. A párizsi élmények hatására Bordeaux-ba költözött, ahol néhány barátjával önálló divatvállalkozást alapítottak, számára pedig lehetőség nyílt, hogy elsajátítsa a francia nyelvet, ami alapfeltétel volt, ha valódi couturier-vé akart válni. 1917-ben, 22 évesen tért vissza San Sebastiánba, ahol megnyitotta saját szabóságát C. Balenciaga név alatt.
A Vista Ona villa ma a Balenciaga Múzeumnak ad otthont:
A nagy találkozás: kaszinózás Chanellel
Az I. világháború borzalmai elől a kor előkelőségei, ha csak tehették, tengerparti nyaralóikba menekültek, és jobb híján féktelen költekezésbe fojtották aggodalmaikat, aminek köszönhetően a szerencsés települések gazdasága szárnyalásba kezdett.
A párizsi couture házak is előszeretettel költöztették át divatbemutatóikat a tengerparti hotelekbe, hogy az előkelő vásárlóközönségük küszöbéig vigyék portékáikat. Így történt, hogy Coco Chanel is leutazott San Sebastiánba, ahol szívesen mulatta át az estéket a hotel kaszinójában.
Az ekkor még ismeretlennek számító Balenciaga megtudván ezt, mindent elkövetett, hogy Chanel közelébe férkőzzön, és végül egy jezsuita szerzetes kapcsolatainak köszönhetően bebocsátást nyert a kaszinóba. Hogy a szerzetes mégis kivel és milyen kapcsolatot ápolt a „bűnbarlang” vezetői közül, örök rejtély maradt, Balenciaga azonban neki köszönheti, hogy életre szóló, kölcsönös tiszteleten alapuló barátságot kötött Chanellel.
Örökké a háttérben
Máig úgy tartják, senki nem volt képes nála jobban megtervezni egy ruhát, amely tökéletes könnyedséggel illett a nők alakjára, miközben valódi műalkotásnak tűnt. Chanel a legnagyobb couturier-nek (divatszabónak) tartotta, aki csak úgy lubickolhatott volna a hírnévben, ő azonban messziről elkerülte a nyilvánosságot.
A sajtó sokszor még a létezését is kétségbe vonta, interjút is csak egyszer adott egész élete során, 1971-ben, a The Timesnak. Ezzel pedig gyökeresen eltért riválisaitól, akik bizony éltek a korabeli média által generálható népszerűségnövelés erejével. Igaz, elzárkózásával is csak azt érte el, hogy fokozódjon a kíváncsiság.
1956 után például azért, hogy ne másolhassák le terveit, a többi divatháztól eltérő módon mindössze egyetlen nappal előbb mutatta be a divatsajtó számára kollekcióit, mint a nagyközönségnek. Így a Vogue és a Harper’s Bazaar külön kiadást készítettek minden alkalommal csak az ő ruháiból. „Némaságával” a média érdeklődése mellett különleges tiszteletet vívott ki a szakmán belül is, tökéletesen kivitelezett, egyedi kollekciói ugyanis rendre olyanok voltak, amikbe belekötni nem lehetett, ellenben rendesen feladták a leckét a designereknek.
Az elsőtől az utolsó divatbemutatóig
Első kollekcióját 1918-ban mutatta be, hat évvel később pedig, miután megtehette, hogy anyagilag is önállósodjon, megalapította divatházát, és 1925 tavaszán megtartotta első divatbemutatóját is. Mondani sem kell, hatalmas sikere volt, kliensei között ott volt a spanyol királyné és még jó pár nemes hölgy az uralkodó családból. Kifinomult szabásztechnikája hihetetlen szigorúsággal és perfekcionizmussal társult, amelynek eredményeként kifogástalan öltözékek születtek. Balenciaga a ruhakészítés minden lépésében részt vett: ő készítette a vázlatokat, ő választotta ki az anyagokat, átlátta azok teljes gyártását, döntött a kiegészítőkről, és meggyőződött arról, hogy minden darab hibátlan lett.
1927-ben egy második szalont is nyitott Eisa Costura néven, ahol a vásárlók ugyan fix modellek közül válogathattak, de épp úgy beleszólhattak a végső ruhatervbe és a felhasznált anyagokba, mint az haute couture ruhák esetén. Ezeket azonban kedvezőbb áron meg lehetett vásárolni, mint az egyedi, méret után készítetteket, így a Balenciaga-ruhák egyre szélesebb körben váltak a női vágyak tárgyaivá.
Népszerűsége egyre nőtt, az ország politikai változásai és gazdasági problémái azonban csaknem kettétörték karrierjét. Az 1931-es második köztársaság kihirdetése után, azt követően, hogy a spanyol király elmenekült az országból, az addigi uralkodói elit tagjai is nagy hirtelenséggel tűntek el megrendelői sorából. Balenciagának így át kellett értékelnie a helyzetet, és úgy döntött, megrendelők híján haute couture vonalát félreteszi, és az olcsóbb, de még mindig csak a felső középosztály igényeit kielégítő márkáját viszi tovább. Terve sikeresnek bizonyult, vállalkozása jól ment, 1931-ben pedig elérkezettnek látta az időt, hogy újra belevágjon az haute couture kollekciók tervezésébe.
Cristóbal Balenciaga ruhái a V&A Múzeum kiállításán, ahol röntgenképen mutatták be a ruhák „felépítését” (Fotó: NurPhoto via Getty Images)
A párizsi couture tervezőkkel és a teljes divatiparral jó kapcsolatot ápolt már karrierje kezdete óta, a spanyol polgárháború kirobbanása pedig a végső lökést is megadta hozzá, hogy szalonját átköltöztesse a divat fővárosába. 1937 augusztusában mutatta be első haute couture kollekcióját Párizsban, bár ezt az elnevezést hivatalosan sohasem használhatta. Az haute couture szigorú szabályainak ugyanis nem felelt meg, miután pedig hajlandó sem volt rá, hogy alávesse magát a szindikátus előírásainak, nem is kapta meg tőlük a szakmai jóváhagyást.
Igaz, divatháza bezárásáig Párizsba volt székhelye, spanyolországi szalonjairól sem feledkezett meg. Madridi, barcelonai és San Sebastián-i vállalkozását is nyitva tartotta, a polgárháborút követően pedig azonnal gondoskodott róla, hogy újjászervezett formában, de továbbra is mutasson be kollekciókat hazájában. EISA név alatt futó kollekciói egészen visszavonulásáig, 1968-ig elérhetőek voltak mindhárom városban.
Régmúlt idők, mai igények
Már a ’40-es években azt nyújtotta klienseinek, amire a nők a mai napig a legjobban vágynak az öltözködés terén: kényelmet és divatosságot egyszerre. Hitte, hogy az a jó, ha egy ruhát könnyű viselni, és kiváltképp szem előtt tartotta, hogy kreációi minden méretű és testalkatú hölgyön jól álljanak. Számos ruhája esetén ezért nem is alakított ki szigorú derékvonalat, hogy a teltebb, alma alkatú nők is jól érezzék magukat benne. A ruhák ujjhosszát előszeretettel tervezte 3/4-es vagy 7/8-os hosszúságúra, hogy azok ne piszkolódjanak be, estélyi ruhái pedig elöl egy picit rövidebbek, hátul pedig hosszabbak voltak, hogy az akkor divatba jövő stiletto cipők orra se akadjon bele a szoknya aljába. Több, teljes munkaidős modellt is foglalkoztatott szalonjában, akiket nem standard méretek alapján választott ki, hanem ügyelt rá, hogy minden kliense számára olyasvalakin mutassa be a kreációkat, aki alkatilag hasonló.
Egy nőnek nincs szüksége rá, hogy tökéletes vagy gyönyörű legyen azért, hogy viselje a ruhámat, a ruhának kell mindezt teljesítenie az ő számára.
Cristóbal Balenciaga
Az ’50-es években számos új fazont vezetett be: 1953-ban megalkotta a puffos ballonkabátkát, 1955-ben jelentkezett a tunikával, 1957-ben pedig neki köszönhetően indult hódító útjára a magasított derekú baby-doll ruha, a cocoon kabát, a ballon szoknya és a zsákruha is, egy évvel később pedig az empire fazont is népszerűvé tette.
Újításai a ’60-as években sem értek véget, egy öltéses kabátját például, amelyet egyetlen anyagból a lehető legkevesebb öltéssel elkészíthető módon tervezett meg, 1961-ben mutatta be. Ezeket az elnevezéseket azonban nem ő adta modelljeinek, hanem a sajtó. Miután Balenciaga külön fantázianevekkel nem bíbelődött, a divatvilág feladata volt, hogy különféle nevek alapján beazonosítsák, kategorizálják munkásságát.
1968-ban, a ready-to-wear, vagyis a készruha kollekciók előretörésének hajnalán döntött úgy, nyugdíjba vonul, divatbirodalmát pedig egyszer s mindenkorra bezárja. Döntése valódi sokként hatott klienseire, de a divatipar fejlődését látva így hagyta abba a csúcson. Perfekcionista, végletekig aprólékos szemléletével nehezen lehetett volna összeegyeztetni a készruhaipar egyre gyorsuló tempóját. Cristóbal Balenciaga 1972-ben, 77 éves korában hunyt el spanyolországi otthonában. Talán nincs olyan divattervező a 20. század második feléből, akinek munkásságára ne lett volna hatással, a nemrég elhunyt Huber de Givenchy, Oscar de la Renta és Emanuel Ungaro egyaránt tanítványai között voltak. A nevét viselő divatházat 1986-ban nyitották meg újra, jelenlegi vezető tervezője pedig az IKEA Frakta táskák koppintásáról is híres Demna Gwasalia.