Hírességek, akiknek divattervezőként is sikerült befutniuk

Saját divatmárkák kötődnek nevükhöz, pedig egyikük sem divattervezőként vált ismertté.

Énekesnők, színésznők és celebritások egészen szép kis köre érezte már úgy az idők során, hogy simán kamatoztathatná hírnevét alkalmi divattervezőként is. Vannak azonban néhányan, akiknél többről van szó, mint puszta pénzszerzési hóbortról, és kiderült, valóban van tehetségük új foglalkozásukhoz.  

Victoria Beckham

Victoria Beckham a 2018 őszi/téli kollekciójának divatbemutatóján (Fotó: JP Yim/Getty Images)

Rég volt már, hogy Posh Spice-ként turnézgatott a világban Victoria Beckham: egyszer minden véget ér, és a Spice Girls számára az elkerülhetetlent a kétezres évek eljövetele jelentette. Ugródeszkának azonban kétségtelenül jól jött a banda, hiszen a hírnevet mindenképp megadta Beckhamnének: igaz, kellett jó pár év, hogy 2008-ban indított divatmárkáját és őt magát is komolyan vegyék a szakmában, de mostanra úgy tűnik, tényleg sikerült megvetnie a lábát a divat világában. Saját nevét viselő high end márkája letisztult stílusú, kozmopolita és nagyon victoriás – már ha ez alatt az új, szilikonmellek nélküli Victoriát értjük –, 2011-ben pedig elindította mellé a Victoria, Victoria Beckham vonalat is, amely megfizethetőbb (bár még mindig nem az átlag magyar pénztárcákra szabott) kollekciókat kínál a nagyérdeműnek.

Megnézem
Összes kép (3)

Mary-Kate Olsen és Ashley Olsen

Mary-Kate Olsen és Ashley Olsen a 2019-es CFDA-díjátadón (Fotó: J. Lee/FilmMagic)

A családi mozik cuki kislányai, az Olsen ikrek mindössze húszévesek voltak, mikor 2006-ban megalapították The Row néven luxusmárkájukat, amely a kezdetektől a precíz kidolgozottságot, a minőségi alapanyagokat és az időtlen megjelenést kívánta ötvözni letisztult stílusú kollekcióiban. Saját üzlethálózat helyett elsősorban luxusáruházakban értékesítik a márkát, amellyel kapcsolatban az első pár évben még csak interjút sem adtak, ugyanis azt akarták, hogy a ruhákat önmagukért vásárolják meg, nem azért, mert ők a tervezők. A taktika bevált, a The Row egyértelműen bekerült a menő amerikai luxusmárkák közé, Mary-Kate Olsen és Ashley Olsen pedig már négy alkalommal távozhattak szobrocskával a hónuk alatt a CFDA-díjátadóról.

Az Olsen ikrek azóta sem lettek sokkal közlékenyebbek, talán ezért sem annyira köztudott, hogy van egy másik sikeresen működő márkájuk is: a testvéreik nevét viselő Elizabeth and Jamest még 2007-ben alapították, és bár a ruhák az olcsóbb vonalat képviselik, még így is inkább csak azoknak csenghet ismerősen a neve, akik a Net-a-Porterhez hasonló luxi webáruházakban vásárolnak.

Megnézem
Összes kép (3)

Kendall Jenner és Kylie Jenner

Kylie Jenner és Kendall Jenner a 2019-es MET-gálán (Fotó: Kevin Tachman/MG19/Getty Images for The Met Museum/Vogue)

Jó, jó, esetükben élünk a gyanúperrel, hogy divatmárkájuk csak a momager, Kris Jenner egy ügyes kis üzleti húzása, de ettől még tény, hogy Kendall Jenner és Kylie Jenner nem csak külön-külön váltják dollármilliókra hírnevüket. Közösen összedobott márkájuk, a Kendall + Kylie 2015-ben indult útjára, árait nézve pedig a megfizethető kategóriába tartozik, ami nem is csoda – a rajongótáborukat adó tinédzsereket és fiatal felnőtteket így tudják a legnagyobb számban vásárlásra ösztönözni. 

Ahogy őket, úgy persze a márkájukat sem kerülik el a botrányok, 2017-ben például azzal húzták ki a gyufát, hogy a néhai rapperek, Tupac Shakur és Notorious B.I.G fotóival nyomtatott pólókat dobtak piacra anélkül, hogy engedélyt kértek volna a családtagoktól.

Megnézem
Összes kép (3)

Jessica Simpson

Jessica Simpson divatmárkája 2006-ban indult, sikere azóta is töretlen (Fotó: Jim Spellman/WireImage)

Úgy tűnik, hogy Jessica Simpson, aki énekesnőként kezdte karrierjét, majd kipróbálta magát pár limonádéfilmben is, végül a divat világában tudott igazán sikeressé válni. 2006-ban cipőkkel indította a bizniszt, mostanra azonban már ruhák, táskák, napszemüvegek és más kiegészítők is gazdagítják a kínálatot saját nevét viselő márkájánál, amelynek törzsvásárlói elsősorban Amerikából kerülnek ki (bár az online üzleteknek hála azért itthonról sem eget rengető feladat beszerezni tőle néhány csini darabot). A brand annyira sikeres, hogy az egymilliárd dolláros bevételt pár év alatt sikerült elérnie, így mára Jessica maradéktalanul bebizonyította: több ez, mint múló celebvállalkozás.

Megnézem
Összes kép (3)

Rihanna

Rihanna a Fenty divatház sajtóeseményén (Fotó: Julien Hekimian/Getty Images for Fenty)

Rihanna divattervezői karrierje csak most indul be igazán, pedig eddig sem lehetett panaszkodni az énekesnő teljesítményére: 2014-ben szállt be a Puma nőiruha-részlegének tervezői munkájába, két évvel később pedig kijött első ready-to-wear kollekciója is Fenty x Puma néven, amit 2018-ban első fehérnemű-kollekciója követett, immár valóban saját kézben, Savage x Fenty néven. A fehérneműk inkluzivitása hatalmas sikert aratott, bemutatói a divathetek kihagyhatatlan eseményének számítanak, így hát nem csoda, hogy hatalmas érdeklődés övezte a hírt, mikor bejelentette: saját divatházat alapít. 

A LVMH-csoport tagjaként ez év májusában debütált a Fenty luxusmárka, amelynek indulókollekciója 18, Rihanna stílusát tükröző street style szettet tartalmazott férfiaknak és nőknek egyaránt. Noha némelyik darabhoz kísértetiesen hasonlót láthattunk már Rihannán korábban is, akkor még éppenséggel más tervezőktől származó öltözékként, vitathatatlan, hogy az énekesnő megadta a rajongóinak azt a kollekciót, amely 100 százalékig Rihanna – és 100 százalékig luxus. Innentől már csak az a kérdés, hosszabb utat is képes lesz-e bejárni divattervezőként.

Megnézem
Összes kép (3)

Alexa Chung

Alexa Chung saját márkája divatbemutatóján (Fotó: Getty Images/BFC/Getty Images)

Alexa Chung brit modell, író és televíziós személyiség több márkával is kooperált, mielőtt saját vállalkozásba fogott volna. Hozott össze kollekciót a Madewell, az AG Jeans és a Marks & Spencer márkával is, ez utóbbi ráadásul olyan jól sikerült, hogy debütálása napján húszezer darabot adtak el a ruhákból. 2017-ben aztán Chung elérkezettnek látta az időt, hogy párizsi sikkbe oltott brit stílusának népszerűségét saját háza táján kamatoztassa, így megalapította az ALEXACHUNG divatházat, melynek kollekcióit az indulás óta olyan luxusáruházak értékesítik, mint a Bergdorf Goodman, a Colette vagy a Net-a-Porter.

Időközben Chung a modellkedéssel szinte teljesen felhagyott, ismertsége azonban mit sem csökkent. Anna Wintour egyszerűen „igazi jelenségként” jellemzi őt, és a néhai Karl Lagerfeld is a megtestesült modern nőt látta benne.

Megnézem
Összes kép (3)

Reese Witherspoon

Reese Witherspoon a Hatalmas kis hazugságok második évadának premierjén (Fotó: Monica Schipper/FilmMagic)

Reese Witherspoon nemcsak színésznőként brillírozik: divattervezőnek sem utolsó. 2015-ben alapította a Draper James márkát, amellyel egyértelműen az amerikai kertvárosi középosztály hölgytagjait kívánta megcélozni, ők pedig vevők is voltak a csinos, nőies darabokra. A márka ráadásul nemcsak ruhákat és kiegészítőket kínál, hanem egy sor lakberendezési apróságot is a tányéroktól az ágyneműkig.

A déli stílus romantikája nyerő választás volt, az Oscar-díjas színésznő pedig lelkesen promotálja termékeit lányával együtt a webshopjában, amelyből a plus-size méretű hölgyeket sem szorította ki.

Megnézem
Összes kép (3)