A 21. századi dendi

A mai brit férfidivatról és távlatairól nyílt kiállítás október 31-ig látható a Gödör Klubban. A British Council bábáskodása alatt létrejött vándorkiállítás a mai brit divattervezők férfikollekcióit mutatja be. Tárgya a tudatosan öltözködő férfi, aki különböző stílusjegyek mentén válogatja össze toalettjét. A kiállítás alkotói, Andrew Stafford és a grafikus tervező, Stephen Sorell, hatféle férfitípus köré csoportosították a tervezői műalkotásokat, ezek a következők: gentleman (klasszikus luxus), neo-modern (az amerikai hatások adaptációja), lelátóstíl (sport- és szurkolóruházat), sztárszabász (tökéletes férfitest delták nélküli férfiaknak is), hoxton dendi (a Hoxton Square London egyik volt munkás-, ma szórakozó negyedének központja), új-brit (a nemzeti identitás poszt-posztmodern újraértelmezése).

A kiállításon alkalmunk lehet rádöbbenni, hogy a kortárs brit férfidivat teljesen más mint a kontinentális. Egyszerűbb, praktikusabb, és nem jelent automatikusan púder- és kölnifelhőbe burkolózást. Nem véletlen, hogy éppen a dendi fogalma fémjelzi ezt a kiállítást: kulcsfigurája a dendikorszak prototípusa, bizonyos Beau Brummel, aki a napóleoni háborúk idején határozott elvek alapján formálta külsejét, tudatosan divatot teremtve a brit társasági életben. Brummel köszönőviszonyban sem állt a francia rizsporos hagyománnyal, jó megjelenésének feltétele „csupán” az ápoltság és a jól megválogatott, alkalomhoz illő öltözék volt. A dendizmusnak óriási hatása volt Európa-szerte: a férfidivat 19. században a városi ember mindennapi igényévé vált, és a brit ember számára mindig is közhelyszerűen fontos marad, hogy minden lehetséges módon kifejezze, ki is ő és honnan jött.





A dendi hagyomány tehát folytatódik, most már csak az a kérdés, hogy miért lehet ilyen fontos ez egy akármilyen széles látókörű angol férfiúnak. A próbababák között sétálgatva úgy tűnt, hogy még a rózsás bőrű londoni honfinak is magyarázatra, címkére, imidzsre van szüksége ahhoz, hogy ne tartsák, nos, piperkőcnek meg divatbábnak. A dendi reneszánsza nem csupán felszólítja napjaink pasiját arra, hogy ne legyen mindegy neki, milyen anyagból készülnek a zakóján a gombok, hanem hátteret is biztosít arra, hogy ne szégyellje, és ne érezze snassznak az igényességét. A dendikultuszra a 19. század hajnalán azért volt szükség, hogy felvirágozhasson a férfiidentitás, most pedig azért, hogy eme identitás ne csak a szabadidős tevékenységekben nyilvánulhasson meg, hanem a személyes stílusban is. Hogy az öltözködés minősége ugyanúgy számítson, mint az, hogy valaki milyen autóval jár, vagy milyen a hangszerelés a cédén, amit hallgat.

A káprázatosan megkonstruált, legapróbb részletekre is odafigyelő gyűjtemény a vizslató női szemnek is feladja a leckét. Noha erős volt a kísértés, hogy annak alapján méregessük a világhírű tervezők és kelléktármárkák arzenálját, hogy „vajon én felvenném-e ezt a tyúklábmintás nadrágot”, ha lenne a méretemben, inkább igyekeztünk arra a kérdésre összpontosítani, hogy randiznánk-e egy olyan férfival, aki mélyen átgondolt öntudatának leképezéseként kék kordbársony öltönyben vagy farmervászon dragonyos kabátban jár. Persze most túlzásokba estünk (szándékosan). Egyrészt a divatkollekciók általában felhalmozásai mindannak, amit az igényes átlagember két-három év múlva, egyesével vesz fel. Másrészt a történeti háttér oly módon épült be a kiállítás anyagába – a megfelelő magyarázatokkal, kiegészítőkkel, magazinokkal, a brit popkultúra különböző kellékeivel -, hogy ne lehessen azt leválasztani a jelen felhozatalától.





Tehát a kérdés, újrafogalmazva, a következő: készen áll-e a női társadalom azon új férfitípus meghódítására, amelyiknek az anyukája vásárolja tucatjával az alsónadrágot, sőt: a cérnáig visszamenőleg tudja is, hogy az miből áll össze? Szeretnénk-e valóban, hogy ne a műszaki cikkeket vizslassa, amíg mi a butikokban tartózkodunk, és hogy legalább annyi időt töltsön a próbafülkében, mint mi magunk? A válasz nem lehet egyöntetű, de azért nem árt vigyázni: ez a kiállítás útmutatásul szolgálhat arra, hogy a férfiak előbb nőjenek fel a feladathoz, mint a nők.

Fotó: Mátyus László

A kiállítás október 31-ig látható
Gödör Klub, Budapest V. kerület, Erzsébet tér