Horror helyett katasztrófafilm
Negyven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a zombik a horror rétegműfajából átcsoszogjanak a mainstreambe, és az áttörést a szégyenszemre hazánkban még mindig nem sugárzott sorozat, a The Walking Dead hozta el. A zombikat ma már azok is komolyan veszik, akik régebben csak legyintettek rájuk, és csupán néhány horrorrajongó perverziójaként tudták le őket. Hollywood nem véletlenül csinált kétszázmillió dollárból – ennyibe került a Z világháború – zombifilmet, viszont ha valaki ilyen áttekinthetetlenül sok pénzt fektet be, nem kockáztathat. Így lett végül a film horror helyett katasztrófafilm, ami Budapest mellett (egy film végi híradóban láthatunk pár másodpercet a nálunk felvett moszkvai jelenetekből) vért is csak nyomokban tartalmaz.
Hová tűntek a magyarok?
Az egy dolog, hogy a film még csak távolról sem hasonlít az alapjául szolgáló Max Brooks-könyvre, nekem inkább az fájt, hogy a legtöbb magyar honfitársam feleslegesen tanult meg profi módon zombi módra mozogni. Az ok: a tesztvetítéseken a nézők irreálisnak találták, hogy a korábban csak átlagos családapaként bemutatott Brad Pitt egyfajta zombigyilkos Rambóként viselkedik a moszkvai háborúban, így inkább törölték az egészet, és felvettek helyette egy jóval csendesebb és hihetőbb laboratóriumi ijesztgetést. A stáblistán így is találkozhatunk 12 magyar névvel, ők minden forgatási helyszínen zombikat alakítottak, nem csak a kivágott magyar részben. De magyar nevet visel a Pitt mellett feszítő kopasz katonalány, a Daniella Kertesz is, bár állítólag „csak” franciául, angolul, héberül és spanyolul beszél folyékonyan a tar fejjel is rendkívül csinos színésznő, ilyen névvel a felmenői között tutira találunk pár magyar embert.
Popcorn zombikkal
Sokakban jogosan merül fel a kérdés: hogyan lehet vértelen filmet forgatni emberevő élőholtakról? A kérdést az alkotók úgy oldották meg, hogy főképp kapkodó/remegő képű kézikamerával dolgoztak, és a közeli harapások bemutatása helyett inkább a tömegjelenetekben rejlő erőre koncentráltak. Tényleg iszonyatos látni, ahogy Philadelphia vagy Jeruzsálem közepén hordákban egymás hegyén-hátán mászó, vérszomjas lények szinte rajzó bogarakként özönlik el az utcákat, ráadásul az ilyen képek tényleg az újdonság erejével hatnak, ugyanis a korábbi, nagyrészt alacsony költségvetésű zombifilmeknél nem volt pénz arra, hogy ilyen apokaliptikus képeket vegyenek fel.
Pitt: egy hős mind fölött
Míg a Zombiháború című könyvnek nem volt igazi főhőse, addig a Z világháborúban egyértelműen Brad Pitt a sztár, aki eleinte a családját védő, harcias apuka, majd később átvált világmegmentő ENSZ-küldöttbe, aki körbejárja a világot, hogy megtalálja a vírus kiindulópontját. Pitt még így ötven felé is lenyűgöző, és képes elvinni a hátán ezt a gigászi sztorit, melyből ugyan a könyv társadalomkritikai részét gyökerestül kiirtották, de amit kapunk, az nagyon is rendben van. A Z világháború nem a horror műfajt hozza be a mainstreambe, hanem a zombikat viszi át a horrorból a katasztrófafilmek terepére. Olyan érzésünk van, mintha a Holnaputánt vagy az Armageddont néznénk, csak zombikkal. A filmesek pedig igen előrelátók voltak: a Z világháború vége felé távolról sem burkoltan harangozzák be nekünk a folytatást, így bár végig jól szórakoztam, a végén azzal az érzéssel távoztam a moziból, hogy csak egy fél filmet láttam.
