„Nem bírnám a gyereksírást, meg azt, hogy egész nap lóg rajtam valaki” – nyilatkozta Csősz „luxusfeleség” Boglárka a Borsnak még októberben, és nem is gondolt rá, hogy ezzel magára zúdítja a népharagot. A Bogi nyilatkozatát véleményezőknek leginkább az fájt, hogy úgy vették ki a luxusfeleség szavaiból, szerinte aki gyerekszülésre adja a fejét, az megszűnik nőnek lenni.
Bár megosztónak semmiképp sem neveznénk a következő posztot, 2017-ben az NLCafé Facebook-oldalán mégis ez gyűjtötte a második legtöbb hozzászólást, a téma pedig az volt, hogy „Te eladnád-e a kutyád 2 millió forintért?” A poszthoz több mint 700 hozzászólás érkezett, melyek többsége nemhogy 2 millióért, de ennél jóval többért, sőt semmiért sem válna meg négylábú barátjától. Nem tagadjuk, melengette a szívünket a sok-sok őszinte vallomás is, ami a kommentekkel együtt érkezett.
Sokan kommenteltétek a „Melyik seprűvel repülnél? Ilyen boszi vagy” című cikkünket is. Örömmel láttuk, hogy sokatokra valóban illett a leírás, amit a seprűválasztása után kapott. Lemaradtál róla? Semmi vész! Most is megcsinálhatod a tesztet!
Szeptember végén érkezett a hír, hogy Magyarszág új onkológiai kórházat épít majd Vietnámban. Szerzőnk, akit másfél éve diagnosztizálták mellrákkal, nem hagyhatta, és nem is hagyta szó nélkül ezt a fejleményt, gondolatait pedig egy véleménycikkbe öntötte, melyet itt olvashattok el újra.
Az ötös lista legvégére még éppen csak becsusszant egy Kim Kardashian-hasonmásról szóló cikk, aki minden bizonnyal azért kavart hatalmas indulatokat, mert 2 liter zsírra töltette fel a fenekét, hogy a terebélyes hátsójáról ismert amerikai szépségre hasonlíthasson.