nlc.hu
Szabadidő
Oscar 2018: Nézd meg a valódi embereket az Oscar-esélyes filmek szerepei mögött

Oscar 2018: Nézd meg a valódi embereket az Oscar-esélyes filmek szerepei mögött

Régi tanulság, hogy az életrajzi filmekben mindig szebb színész játssza a főhőst, mint ahogy az a valóságban kinézett, így mindig érdekes dolog összehasonlítani a színészt azzal az emberrel, akit alakít. Idén gazdag a választék igaz történetek feldolgozásából, így cikkünk is bőven szolgál látnivalóval.

Jessica Chastain – Molly Bloom (Elit játszma)

Ritka alkalom, hogy egy színésznő nem szebb, mint a valós személy, akit alakít, és ezt nem mi, hanem maga az agyonfoglalkoztatott Jessica Chastain gondolja így, akinek saját bevallása szerint mindent be kellett dobnia (merészen kivágott ruhák, sötétre festett haj, testhez álló koktélruhák…), hogy a valódi Molly Bloom, a hollywoodi illegális, nagy tétű pókerjátszmák királynőjének nyomába érjen. Megérte a szenvedést, mert még sosem kapott annyi bókot, mint ennél a filmnél, és az ismerősei szerint most nézett ki eddig a legjobban a vásznon. Egyetértünk.

Jessica Chastain és Molly Bloom (Fotók: Getty Images)

Gary Oldman – Winston Churchill (A legsötétebb óra)

Amikor először jutott a fülünkbe, hogy Gary Oldman alakítja a britek legendás miniszterelnökét, Sir Winston Churchillt, nem hittünk a fülünknek, ugyanis kinézetre tényleg nincs semmi hasonlóság a két ember között. Csakhogy jött Kazuhiro Tsuji, a legendás maszkmester, és megoldotta ezt a lehetetlennek tűnő feladatot. Persze egy kitűnő maszk még kevés lenne: a többit a világ egyik legjobb színésze, Gary Oldman oldotta meg, méghozzá pazar módon.

Gary Oldman – Winston Churchill

Ben Mendelsohn – VI. György király (A legsötétebb óra)

Nagy esély van rá, hogy az angol királyok közül senkit sem játszott még annyi színész a filmvásznon és a tévében, mint VI. Györgyöt, a híres dadogós királyt, és bár ezek közül Colin Firth alakítása lett a leghíresebb A király beszéde című filmben, a királyra leginkább hasonlító színészt csak most sikerült megtalálni. Az ausztrál Ben Mendelsohnon a sminkeseknek nem kellett sokat dolgozni ahhoz, hogy felismerjük benne VI. György királyt.

Ben Mendelsohn – VI. György király

Margot Robbie – Tonya Harding (Én, Tonya)

Tonya Harding amerikai műkorcsolyázó azzal vált híressé, hogy szétverette versenytársa lábát. Harding sosem volt egy finom, légies szépség, ahogy a műkorcsolyázók esetében megszokhattuk, inkább atletikus alkat volt masszívabb izomzattal. Pont ezért volt furcsa, hogy a nem épp a szépségéről híres korcsolyázót Hollywood egyik leggyönyörűbb színésznője, Margot Robbie játszhatta el, viszont a sminkesek és Robbie összjátéka révén tökéletes átlényegülést láthatunk a vásznon. Margot Robbie eltűnt, és csak Tonya Harding maradt.

Margot Robbie – Tonya Harding

Meryl Streep – Kay Graham (A Pentagon titkai)

Oké, tudjuk, hogy Meryl Streep mindenkit el tud játszani, sőt még annak az anyját is, így azon már meg sem lepődünk, hogy tökéletesen adta vissza a Washington Post híres kiadóját, Katherine Grahamet, aki az első női CEO volt a Fortune 500 éves összeállításában, ahol a legbefolyásosabb amerikai vállalatvezetőket állítják évről évre sorrendbe. Graham maga taposta ki az útját, hiszen nem lehettek női példaképei, és rengeteg küzdelem árán érte el a célját. A történelem a Pentagon-iratok leközlésében, és a Watergate-ügy kirobbantásában játszott szerepe miatt fog emlékezni rá. Meg persze Meryl Streep alakítása miatt.

Meryl Streep – Kay Graham

Tom Hanks – Ben Bradlee (A Pentagon titkai)

Kay Graham egyik nagy húzása volt, hogy kinevezte a kiadójához a kiváló politikai kapcsolatokkal és háttértudással rendelkező Ben Bradlee-t szerkesztőnek, aki jelentős szerepet játszott a Washington Post legfontosabb anyagainak lehozásában. Tom Hanks leginkább csak életkor és testalkat tekintetében hasonlít Bradlee-re, de sokszor nem a hasonlóság, hanem a játék ereje az, ami igazán számít, és Hanks esetében ebben még sosem kellett csalódnunk.

Tom Hanks – Ben Bradlee

Christopher Plummer – J. Paul Getty (A világ minden pénze)

Jean Paul Getty az unokája 1973-as, híres elrablása idején már 81 éves volt, és ugyan az olajbizniszei miatt kétmilliárdos vagyonon ücsörgött, a menye könyörgése ellenére sem volt hajlandó kifizetni az eredetileg kért 17 millió dolláros váltságdíjat, és amikor hajlandóságot mutatott, akkor is pofátlanul alkudozni kezdett az emberrablókkal. Eredetileg elmaszkírozva Kevin Spacey alakított a szerepet a film első változatában, ám a botrányai miatt a jeleneteit újraforgatták a 88 éves Christopher Plummerrel. Egy biztos: Spacey-vel ellentétben őt nem kellett megöregíteni a maszkmestereknek.

Christopher Plummer – J. Paul Getty

Michelle Williams – Gail Harris (A világ minden pénze)

Amikor Gail Harris fiát elrabolták, ő már rég elvált a Getty családhoz tartozó férjétől, és nem voltak milliói, amiből kifizethette volna a váltságdíjat, így milliárdos volt apósához fordult, mindhiába. Első ránézésre Ridley Scottot nem annyira a fizikai hasonlóság fogta meg Michelle Williamsben, hiszen nem igazán hasonlít a valódi Harrisre, aki körbeturnézta a sajtót azzal, hogy az apósa mennyire szívtelen. Inkább arról volt szó, hogy Michelle Williams pompás drámai színésznő, aki képes visszaadni és finoman árnyalni egy ilyen körömszakadtáig küzdő nő portréját.

Steve Carell – Bobby Riggs (A nemek csatája)

Egy előnytelen frizura és egy ronda szemüveg. Ennyit kellett csak csinálnia Steve Carellnek, hogy hasonlítson az egykori teniszbajnok Bobby Riggsre, aki szerethető ripacsként azzal heccelte a női bajnokot, Billie Jean Kinget, hogy ő nyugdíjas teniszezőként is bármikor megveri egy teniszmeccsen. Az eredmény: egy óriási mérkőzés, amire mindenki kíváncsi volt Amerikában. Steve Carell egyszerűen telitalálat volt a főszerepre, és tényleg csak egy árnyalatnyival szebb fickó, mint a valódi Bobby Riggs volt.

Emma Stone és Steve Carell (Fotó: Getty Images)

Emma Stone – Billie Jean King (A nemek csatája)

Oké, elismerjük, hogy itt a klasszikus „csodaszép hollywoodi színésznővel játszatjuk el az átlagos külsejű valós személyt” nevű játék szemtanúi voltunk, de Emma Stone nemcsak az előnytelen frizura, szemüveg és ruhák miatt volt tökéletes Billie Jean King, hanem bravúrosan tudta visszaadni a karakter önbizalomhiányát, monomániáját és sebezhetőségét is, így a nyilvánvaló különbségek ellenére hihető volt a vásznon. Nem volt véletlen az a tavalyi Oscar a Kaliforniai álomért.

Bobby Riggs és Billie Jean (Fotó: Sporting News/Sporting News via Getty Images)

James Franco – Tommy Wiseau (The Disaster Artist)

A The Room író/rendező/főszereplője, Tommy Wiseau a filmtörténet egyik legegyedibb figurája, szóval rá hasonlító színészt találni egyenlő volt a lehetetlennel. Nem is próbáltak hasonmást találni, inkább James Franco maszkíroztatta át magát Wiseau-vá, és a pompás parókának, a sápadt bőrnek és egy kis arcprotézisnek köszönhetően tökéletes lett az átlényegülés a világ legtehetségtelenebb filmesévé. „Oh, hi Mark!”

James Franco – Tommy Wiseau

Hugh Jackman – P. T. Barnum (A legnagyobb showman)

A képek tanúsága alapján P. T. Barnum egy enyhén előnytelen külsejű férfiú volt, akire Hugh Jackman még csak meg sem próbált hasonlítani. Miért is kellett volna, ha maga a film is csak kiindulópontnak használja a showman sztoriját egy látványos, nagyszabású és üres hollywoodi musicalhez? A film szépen elsunnyogja Barnum minimum ellentmondásosnak mondott cselekedeteit, és megszépít egy amúgy nem túl dicső élettörténetet, és ilyen szempontból a Barnumnál mérföldekkel vonzóbb Hugh Jackman tökéletes választás.

Hugh Jackman – P. T. Barnum

Judi Dench – Viktória királynő (Viktória királynő és Abdul)

Judi Dench egyszer már eljátszotta Viktória királynőt a Mrs. Brown című filmben, szóval nem mondható a világ legbátrabb szereplőválasztásának Stephen Frears részéről. Mondhatni: tutira ment. Judi Dench most Viktória egy másik korszakát mutatja be, így bőven maradt számára játéktér az ismétlésnél. Van akkora színésznő, hogy amint felveszi a kosztümjét, egyből Viktóriát látjuk a szemünk előtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top