A magas sarkú csizma nem volt a legjobb választás – gondoltam magamban, miközben a sötétben botorkáltam a saras fűben a Medvék edzésére. Mindössze annyit tudtam róluk, hogy az év női rögbijátékosa verseny mindhárom jelöltje az ő csapatukból került ki, ami elég meggyőző.
A rögbiről nagydarab, sárban dagonyázó férfiak jutottak eszembe, és bevallom, ugyanilyen hölgyekre számítottam, de meglepetésemre csinos, mosolygós játékosok melegítettek be a pályán. A lányok végtelenül kedvesen fogadtak, a fűben dinoszaurusztojásokként heverő ovális labdák között egy barátságos vizsla futott elém.
Magyarországon 18 éve van jelen a női rögbi, de nem sokat tudunk róla, így laikusként kérdeztem erről a sportról a három jelöltet, Bata Zsófiát, Huszti Katalint és Gránitz Zsuzsannát.
Annyit tudok a rögbiről, hogy nem ugyanaz, mint az amerikai futball, és hogy kemény sport.
Kata (egykori év játékosa, tíz éven keresztül volt válogatott, ebből öt évig csapatkapitány): Már ez is több mint az átlag, hiszen sokan kérdezik tőlünk, hogy van-e felszerelésünk, mert keverik az amerikai focival.
Zsuzsi (tavalyi év játékosa): A labdánk is picit más, ducibb, nagyobb, és nincs rajta varrás, kicsit könnyebb is.
A rögbiben mi a cél, mik a fő szabályok? Itt is touchdown van?
Zsuzsi: A pálya két szélén a vonal mögé kell vinni a labdát, és leérinteni a földre, ezt úgy hívjuk, hogy „célt viszünk”, és öt pontot ér. Ezután van jutalomrúgás egy H alakú kapura, az két pont. Egy focipálya teljesen alkalmas a rögbijátékra, de a sztenderd pályaméret 100 x 50 méter.
Hány női csapat van a magyar bajnokságban?
Kata: Jelenleg öt csapat van, sajnos pár megszűnt, voltunk valamikor nyolcan is. Előfordul, hogy más országok csatlakoznak a bajnokságunkhoz, Szlovénia, Horvátország, Románia. Mi jövőre a cseh bajnokságba kaptunk meghívást, illetve a Balkán-kupába, ehhez sajnos még szponzort kell találnunk, az utazásra és a szálláshoz.
Zsuzsi: A rögbi nem egy költséges sport, de azért láthatod, milyen pályán edzünk most is (este van, és a világítás olyan gyér, hogy alig látjuk egymást), illetve az öltözőben nincs meleg víz. Ha nagyon hideg van, termet bérlünk, és touch rögbizünk. Az ugyanaz, mint a rendes rögbi, csak ütközések helyett elég megérinteni egymást, és az számít fogásnak. Ezt szoktunk sokszor játszani edzésen is, így nem kell a földön henteregni. Touch rögbizni mindenki tud, az is, aki fél a kontakttól.
Kata: Mi itthon hetes rögbit játszunk, ezt azt jelenti, hogy csapatonként heten vannak a pályán. Van a tizenötös, az tolongósabb, mert 15-en vannak, de van tízes, tizenhármas rögbi is.
7-7 ember szaladgál egy egész focipályán? Az rengeteg futás!
Zsuzsi: Igen, a hetes rögbiben csak két félidőt játszunk, kétszer hét percet, és ezért működik főként tornaszerűen a sport, napi három, négy, akár öt meccsel.
Kata: Ez látványos, gyors, pörgős, ezért népszerű, nem véletlenül lett most olimpiai sportág.
Hogyan látjátok az olimpiai kijutásunk esélyét?
Kata: Szuper lenne, de ehhez sajnos még nagyon kevesen rögbiznek itthon, talán majd az utánpótlásnak sikerül. Szerintem most jön fel egy olyan generáció, hogy 5-10 év múlva az olimpia valóság legyen. U10-es korosztályban már három csapatunk van, ha ők folytatják, akkor belőlük lehetnek olyan tehetségek, akikből lehet építkezni.
Játszom a vizslával, Dagival, akiről megtudom, hogy gazdái José, a spanyol edző és párja, a játékos Gina. A kutyajáték végére már én sem vagyok sokkal tisztább, mint a lányok, akik olykor a fűben henteregnek.
Gina szintén egykori év játékosa és válogatott, aki komolyabban szeretett volna a rögbivel foglalkozni, és külföldre készült, egy erősebb bajnokságba. Egy itthoni edzőképzésen ismerkedett meg Joséval, aki a rögbi nagyköveteként járja a világot, és az edzőutánpótlást tanítja. A találkozásból szerelem szövődött, és Gina kiköltözött Madridba, ahol az első osztályban játszik. Mondhatni eredményes, hiszen tavaly a bajnokságban az első helyen végzett a pontlövő listán. Most fél évre visszaköltöztek Magyarországra, így jelenleg José edzi a csapatot, ami óriásit fejlődött a keze alatt.
Mennyiben más a madridi első osztály, mint a Medvék?
Gina: Kint ötven lánnyal edzem együtt, és óriási a versengés, hogy bekerülj a kezdőcsapatba. Spanyolországban kb. ötezer lány rögbizik, itthon 100-120, így ott természetesen keményebb a játék. A spanyol szövetség kötelezi a klubokat arra, hogy minden első osztályú összecsapást élőben közvetítsenek, így most itthon is tudom nézni a csapatom mérkőzéseit a youtube linken. Spanyolországban 15-ös rögbit játszunk, és legalább ötszáz néző kijön egy-egy meccsre.
Válogatott szinten mi hol vagyunk?
Kata: Ahhoz képest, hogy milyen kevesen rögbiznek itthon, nagyon jó helyen, a 17.-ek vagyunk Európában, a világranglistán pedig a 45. helyen állunk.
Idén a magyar klubok szavazatai alapján az év játékosa Zsófi lett, szerinte is magas a magyarországi női rögbi színvonala, a kis játékosállomány ellenére.
Zsófi: Svájcban pl. sokkal többen rögbiznek, mint nálunk, mégis megverjük őket minden évben.
Eddig durva sportnak gondoltam a rögbit, de az edzést elnézve nem tűnik annak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyik lánynak sem volt még komolyabb sérülése. Azt mondják, a leggyakoribb a bokaficam, ami nem is a kontakt miatt fordul elő. Zsuzsitól megtudom, hogy ütközni szabad, de a lökés szabálytalan, és Gina is állítja, hogy a sporttagozatos gimnáziumban sokkal többet volt sérült, mint mióta rögbizik.
Kata: Vannak ütközések, mélyfogás, tolongás, de tiszta sport. Én kézilabdáztam, az alattomos és sunyi, ahhoz képest a rögbi egyáltalán nem durva. Kemény, de tiszta sport. Lehet, hogy belevernek a földbe, de azt tisztán, szabályok szerint.
Zsófi: Múlt héten egy válogatottedzésen elfelejtettem betenni a fogvédőmet, és egy vétlen könyöktől kicsit elharaptam a nyelvem, eddig ez volt a legkomolyabb sérülésem.
„Nágyon jó, gyéré ide!” – hallom Josét, amint meglepően tiszta magyarsággal instruálja a lányokat, mindenki sajnálja, hogy csak februárig marad Magyarországon.
A csapaton látszik, hogy igazi közösség, és szeretik egymást. Beszélgetés közben bármelyik lánynak gratuláltam az év játékosa jelöltségért, egymástól függetlenül mindannyian egyből a többieket kezdték méltatni.
Az idei győztes Zsófit kérdezem, mi volt eddigi pályafutása legszebb pillanata.
Zsófi: Mindig nagy ellenfelünk a román válogatott. Jó a taktikájuk, dinamikusak, mindig kihívás ellenük játszani. A Ligában egy nagyon fontos mérkőzésen a negyeddöntőbe jutásért játszottunk. Rengeteget készültünk a mérkőzésre, tényleg mindenki beleadott apait, anyait, és mikor két perccel a meccs vége előtt lehoztak, leültem a fűbe, és elkezdtem sírni. Nem maradt bennem semmi, mindent kiadtam magamból – ahogy a csapat minden más tagja is –, és sikerült nyernünk! Katartikus élmény volt. Később ugyan a tornán megint összekerültünk velük, és akkor csúnyán kikaptunk, de azt a győzelmet sosem felejtem el.
José, a spanyol edző azt mondja, ilyen lelkes, pozitív hozzáállású csapattal még sosem volt dolga. Jó ezt hallani, főleg úgy, hogy egyrészt mi, magyarok nem éppen erről vagyunk híresek, másrészt a szakvezető halkan megjegyezte nekem, hogy ugyan elnyerték a jövő évi Európa-bajnokság rendezési jogát, de még nincs költségvetés, és fogalmuk sincs, hogyan fogják megoldani.
A Medvék honlapján azt olvastam, 10 éves kortól vártok lányokat a csapatba, és felső korhatár nincs, ez nagyon befogadó hozzáállás.
Zsófi: A rögbiről mindenki azt hiszi, milyen fiús, kemény sportág, pedig valójában egy taktikus, gyönyörű játék, tele passzokkal, irányváltással, stratégiával. Ráadásul olcsó sport, feleannyiba kerül, mint egy havi kondibérlet.
Az is szép benne, hogy nem kell semmilyen fizikai követelménynek megfelelni, bármilyen magasságú és testalkatú lánynak megvan a helye a pályán, hogy fizikai adottságait használjuk a játékban, úgyhogy gyertek rögbizni minél többen!