Van Marilyn Monroe-ról egy viszonylag ismert fotó, amelyen a könnyű kis nyári ruhát viselő színésznő James Joyce könnyű kis nyári olvasmánynak korántsem nevezhető remekművét, az Ulyssest tanulmányozza elmélyülten egy Long Island-i játszótéren. A jobb-rosszabb vígjátékokban rendszerint tátott szájú szőke libákat alakító filmcsillag és a huszadik század egyik legtöményebb, legérthetetlenebb és legfárasztóbb szövegfolyamának párosítása kelt némi termékeny feszültséget, az ilyesmit pedig nagyon szeretik a fotóriporterek, szóval a felvételt készítő Eve Arnold nyilván elégedett volt a végeredménnyel. Az viszont már kevésbé nyilvánvaló, hogy ez azért nem egy teljesen beállított kompozíció, ugyanis a színésznő tényleg az Ulyssest olvasta akkoriban, és a könyv a kezében nem egy kellék, hanem a saját példánya; igaz, állítólag lassan haladt vele, és nem is értett belőle mindent, de hát ezzel valószínűleg sokan vannak (vagyunk) még így, meg amúgy sincs különösebb jelentősége.
Ami azt illeti, az olvasó (ráadásul nagyszerű könyveket olvasó!) Marilyn Monroe-ról készült képekkel akár egy kisebb albumot is meg lehetne tölteni: ezen itt például Ibsen egyik fajsúlyos, máig aktuális drámájába, a Hazaárulóba merül bele (pontosabban abba az átdolgozásba, amelyet harmadik férje, Arthur Miller írt), máskor Walt Whitman Fűszálak című kötetével a kezében hever végig az ágyon (vagy éppen stílszerűen a füvön), az alább látható képen pedig Heinrich Heine szabadságmámoros költeményeivel bódítja magát egy leomló háziköntösben (és van még az interneten egy csomó hasonló kép).
Marilyn és Heine (Photo by Archive Photos/Getty Images)
Marilyn Monroe egy egyedülálló anya gyermekeként született, jobbára állami gondozásban és különböző nevelőszülőknél nőtt fel, majd 16 évesen otthagyta a középiskolát, férjhez ment, és egy ideig egy repülőgépgyártó üzemben dolgozott a szalag mellett, ami azért nem egy klasszikus akadémikus életpálya. Aztán később nemcsak filmjeiben, hanem nyilvános megjelenései alkalmával is előszeretettel játszotta a nagy szemekkel csodálkozó, szexi naiva szerepét, részben nyilván azért, mert ezt várták tőle. Emellett pedig biztos kézzel összeválogatott, kulturált, nagypolgári házi könyvtárat tartott fenn; emellett, és nem ennek ellenére, hisz nem tudunk olyan szabályról, amely kimondaná, hogy csak Harvardon végzett, neurotikusan dohányzó, hatodik generációs értelmiségi férfiak élvezhetik a világirodalom remekeit, platinára szívott hajú, óriásmellű színésznőknek meg kifejezetten tilos.
Szerencsére Marilyn Monroe sem tudott ilyen szabályról, úgyhogy folyton olvasott, és nemcsak otthon, a négy fal között, hanem a forgatások szüneteiben is, amire még kezdő színésznő korában kapott rá. Joseph L. Mankiewicz, aki az 1950-es Mindent Éváról c. filmben rendezte az aprócska, ám emlékezetes szerepben felbukkanó Monroe-t, egy New York Magazine-cikkben idézte fel azt az esetet, amikor a színésznő egy vékony kis kötettel a kezében állított be a forgatásra:
Ha mondjuk egy kígyót hoz be, azon meg sem lepődöm. Na de egy könyvet?! Odahívtam magamhoz, és az iránt érdeklődtem, hogy mit olvas. Válasz helyett a kezembe nyomta a kötetet: Rainer Maria Rilke volt, a Levelek egy ifjú költőhöz. Megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy ki volt Rilke. Csak a fejét rázta: – Nem. Ki volt? Azt válaszoltam, hogy egy német költő, aki már meghalt, és akiről sokkal kevesebbet tudok, mint illene. De miért választotta pont ezt a művet? Ajánlotta valaki? – kérdeztem, mire megint megrázta a fejét: – Nem, senki. Tudja, egész életemben alig olvastam valamit, és elképzelésem sem volt, hogy fogjak neki. Ezért azt csinálom, hogy ha van időm, elmegyek a Pickwickbe, találomra átlapozok néhány könyvet, és ha valami felkelti az érdeklődésemet, azt megveszem. Ezt például tegnap éjjel vásároltam. Talán rosszul tettem?
Mire az elképedt Mankiewicz biztosította a művésznőt arról, hogy épp ellenkezőleg, ennél jobban nem is csinálhatta volna.
A Rilke-rajongó fiatal színésznő 1950-ben, az Aszfaltdzsungel című filmben (fotó: Wikipedia)
A volt gyári munkásnő és feltörekvő hollywoodi szexbomba tehát érettségi, illetve bármiféle háttértudás nélkül is csalhatatlan ízléssel választotta ki magának az olvasnivalót, és ahogy teltek az évek, már nyilván sokkal több tudatossággal szelektált, a könyveket pedig gyakran látta el saját jegyzeteivel, ami jól mutatja, hogy milyen szenvedélyes és elkötelezett olvasó volt. A nagyjából 400 darabos Monroe-könyvtár jelentős része 1999-ben került kalapács alá a Christie’snél, így az összetételét is jól ismerjük (a listát például ezen az oldalon lehet böngészgetni).
Van itt minden: modern klasszikusok (Thomas Wolfe, Steinbeck, Camus, F. Scott Fitzgerald), halhatatlan franciák (Rabelais, Molière, Flaubert, Zola, Proust), költőóriások (Emily Dickinson, Shelley, William Blake, Aragon, Lorca), nőírók (Colette, Dorothy Parker, Willa Cather), antik görög írók és gondolkodók (Arisztotelész, Platón, Arisztophanész), oroszok (Csehov, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Turgenyev), valamint néhány meglepő cím Marx A tőkéjétől az Egyiptomi gnosztikusok titkos könyvéig és még sok-sok minden más is, szóval tényleg nehéz belekötni – legfeljebb azt róhatjuk fel, hogy Freud ennyire túl van reprezentálva.
Meg azt, hogy – legnagyobb bánatunkra – nincs magyar szerző. Pontosabban egy mégis akad, viszont az nagyon obskúrus (és így annál érdekesebb): Boros Éva, vagyis Eva Boros The Mermaids című, Budapesten játszódó regényéről van szó, amely 1956-ban jelent meg a tengerentúlon, és állítólag nagy sikert aratott, azonban úgy tűnik, hogy az internet azóta szinte teljesen elfelejtette mind az írót, mind pedig a művet. Ugyanakkor a Látóhatár nevű emigráns folyóirat egyik korabeli száma idézi a Time magazin sokatmondó kritikáját, mely szerint a The Mermaids „drámai csúcspontja semmiben sem marad a Kaméliás hölgy utolsó felvonása mögött, s ha egészében nem is a Varázshegy, mégis a tüdőbetegekről szóló könyvek sorában rögtön azután következik”, szóval talán érdemes lenne előbányászni a homályból ezt a titokzatos magyar bestsellert. Egyébként is, ha Marilyn Monroe-nak tetszett, akkor bizonyára nem lehet olyan rossz.
