Szabadidő

Videó: magyar rapper és barátja szökött be az orosz űrközpontba

Csak azért utaztak Kazahsztánba, hogy megkeressék a szovjetek űrsiklóját, ehhez azonban egy katonai bázisra kellett behatolniuk.

A Hősök nevű együttes egyik tagja, Mentha és egy barátja a kazah sivatagon keresztül jutott el a Bajkonur űrközpont egyik hangáráig, hogy saját szemükkel lássák a szovjet fejlesztésű Buran űrsiklót, amelyről videót is készítettek – írja az Index. A szovjet űrsiklókból mindössze pár darab készült, ezek közül egy a németországi Speyer technikai múzeumában található, kettő pedig a bajkonuri űrközpontban rozsdásodott, amíg az egyikre rá nem szakadt egy hangár teteje. 

A szovjet Buran űrsikló 1:1 arányú makettje Szocsiban (Fotó: Getty Images)

Mentha az Indexnek nyilatkozva elárulta, hogy kifejezetten azért utaztak Kazahsztánba egy barátjával, hogy becserkésszék a hangárt, amely a Burant rejti. Több hónapon át készültek az akcióra, ugyanis egy őrzött katonai bázisra kellett beszökniük, ráadásul a támaszpontot kizárólag gyalog tudták megközelíteni. 

Ehhez 40 kilométert kellett gyalogolniuk a sivatagban, a hátukon egy-egy 50 kilós hátizsákkal, elkerülve a kutyás őrjáratokat, illetve a skorpiókat és kígyókat is. A két fiatalember 12 órán át menetelt a kopár sivatagban, mielőtt elérték volna a célpontjukat. 

Hajnali 3 órakor értek a hangárhoz, ahová sikerült beszökniük. Ezután egyből lefeküdtek aludni, mert nagyon elfáradtak a hosszú menetelésben. Felkelés után kezdtek fotózni és videózni, azonban gyorsan el kellett bújniuk, mert az őrök benéztek a hangárba. A két magyar ezért a tetőre menekült, ahol sikerült is elrejtőzniük. Később újra visszatértek az őrök, akik ekkor már a tetőre is felmentek. Itt a két magyar mellett négy orosz fiatalt is elfogtak, akik már korábban beszöktek a létesítménybe. 

Bajkonur a szovjet űrprogram központja volt, de a mai napig indítanak innen rakétákat a világűrbe (Fotó: Getty Images)

A hat fiatalt ezután az FSzB bázisára vitték, ahol Mentháék szerint durva kihallgatásban volt részük. A helyzetet súlyosbította, hogy bár Kazahsztánban voltak, az űrközpont orosz területnek számít, ahová vízumra lett volna szükségük. Az őrök a telefonokat és kamerákat is elvették és mindent kitöröltek belőlük, de a magyaroknak még időben sikerült kicserélni az egyik készülékben a memóriakártyát, így a felvétel azóta már megtekinthető egy városi felfedezéssel, azaz urbex-szel foglalkozó YouTube-csatornán.

A két fiatalt végül némi dorgálás után elengedték az őrök, Mentháék pedig azt mondták, többé nem nagyon szeretnének az űrközpont közelébe menni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top