Szabadidő

Ő érkezett Fehér Balázs helyére

Másfél hete sincs, hogy elindult az RTL Klub Nyerő páros című műsorának harmadik évada, máris sok a félreértés a páros vetélkedő egyik résztvevője, Fehér Balázs körül.

A műsor versenyzőjéről egyrészt sokan azt hiszik, hogy még mindig a The Carbonfools zenekar frontembere, ahogy az is gyakori tévhit, hogy a zenekar az ő kilépésével feloszlott. Mindeközben a valóság az, hogy Fehér Balázs több mint 10 év együttműködés után, 2015-ben kiszállt a zenekarból. Az énekes kilépését követően a The Carbonfools akkor egy másfél éves kényszerpihenőre vonult, ezalatt nem turnéztak, sehol sem léptek fel, nem írtak új dalokat, így friss videóklipek sem készültek.

„Balázs akkor bejelentette, hogy elfáradt, egy hosszabb szünetet szeretne. Kicsit elege lett a nyüzsgésből, a popszakmából, az énekesi posztból” – mesélte lapunknak Bicskei Titusz, a zenekar egyik alapítója, egyben oszlopos tagja. A zenész hozzátette, 2015 szeptemberében még tartottak egy búcsúkoncertet Balázs közreműködésével, majd ezután jó darabig vártak, hogy egykori énekesük hátha meggondolja magát, és visszatér. „Ám Balázs nem gondolta meg magát, ezért egy idő után elkezdtünk új énekest keresni” – mondja Titusz.

Teljesen más karaktert kerestek

Jó darabig tartott, mire sikerült új énekest találni a The Carbonfools élére, abban viszont a csapat tagjai a kezdetektől biztosak voltak, hogy Balázs helyére minden tekintetben más karaktert szeretnének. Az egyedüli megkötés az volt, hogy az érkező frontember el tudja énekelni a régi számaikat úgy, hogy azok jól álljanak neki, mert a megszokott slágereket továbbra is szerették volna játszani a koncerteken. 

A tökéletes jelöltet végül a kolozsvári Fóris-Ferenczi Gábor személyében találták meg, akire Hámori Benedek, a zenekar dobosa figyelt fel, amikor a Hiperkarmával koncertezett Erdélyben. Az előzenekar beállása során hallotta Gábort énekelni, mire „Úristen, ez meg ki?” felkiáltással rohant ki a backstage-ből.

The Carbonfools

Forrás: Bende Csaba Zenefestő / The Carbonfools

Ez 2016 őszén történt, a zenekar új felállása pedig másfél-két éves kihagyás után 2017-ben, egy telt házas koncerttel tért vissza az A38 hajó színpadán. A The Carbonfools azóta olyannyira működik, hogy 2018 májusában új albummal jelentkeztek: a Carbonflamest már a Fehér Balázs helyére érkezett Fóris-Ferenczi Gáborral rögzítették.

„Szerencsére nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot a többiekkel, gyorsan ment a beilleszkedés Balázs helyére, nem véletlenül jött össze ilyen gyorsan az első nagylemez” – mondja Gábor, akivel a csapat nemrég vette fel a következő nagylemezt. A Carbonsun a tervek szerint hamarosan, még az idén késő ősszel vagy a tél elején jelenik meg, amihez előzetesen már két videoklipet is készítettek.

„A Balázs távozása utáni időszak valóban nem volt könnyű az életünkben. A zenekarok általában olyanok, mint egy család, a miénk is. Ahogy egy ember egy párkapcsolati szakításon, idővel mi is túltettük magunkat azon, hogy Balázs már nincs velünk. Azóta feldolgoztuk, ami történt, és minden értelemben megtaláltuk magunkat, köszönjük szépen, jól vagyunk, csináljunk a dolgunkat, jelenleg is pörgünk ezerrel” – árulta el Titusz, hol tart most a megújult The Carbonfools története.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top