Szabadidő

„Csináljunk egy filmet Kinizsiről, és játssza el a főszerepet Jason Momoa” – Megyeri „Blaise” Balázzsal beszélgettünk

Mivel foglalkozik az ember, akinek az az egyik munkája, hogy Jason Momoával forgat együtt, sőt helyette áll kamera elé? Például zenét szerez, könyvet ír, és előfordul, hogy életet ment. Megyeri „Blaise” Balázzsal beszélgettünk.

A polihisztor kifejezést alighanem miatta találták ki: Megyeri Balázs, művésznevén Blaise ugyanis sokoldalúbb, mint egy húszoldalú dobókocka. Zenét szerez, dalszövegeket ír, közben mintegy mellékesen pszichológiát és orvostudományokat is hallgatott, sőt doktorálna is, újabban a könyvírás felé kacsintgat, miközben megannyi reklámban vagy számos márka arcaként láthatjuk viszont. Amikor pedig nem saját szerepét alakítja, akkor a szupersztár Jason Momoa dublőreként segíti a forgatást. Ja, emellett ő a nagy sikerű életmentő applikáció, a SzívCity nagykövete is.

Annyi mindent csinálsz, hogy nehéz röviden körülírni, szóval elsőként arra válaszolj, kérlek, hogy te minek tartod magad leginkább.

Egykori csoporttársnőm jut eszembe, aki rendre rosszul használta a latin kifejezéseket, és egy nap, mikor a két óra közti szabadidőnkben épp a suli folyosóján jammeltünk, énekeltünk, odalépett hozzám, majd miután végigvárta a dalt, annyit mondott: „Balázs, te még gitározol is, meg énekelsz is, egy igazi poliészter vagy”. Köszönöm a felvezetőt, nagyon megtisztelő, de korántsem vagyok ennyire érdekes. Egyszerűen csak túl nagy a világ, és túl rövid az élet, engem meg minden is érdekel, az isten pedig szeretett annyira, hogy sok lehetőséget adott. Édesapám azt mondta, ha egy férfitől megkérdezik, hogy mivel foglalkozik, arra egy szóval vagy legalábbis egy egyszerű, rövid mondattal tudnia kell válaszolni. Szóval most egy picit zavarban vagyok. Több válasz is eszembe jutott, talán az a legautentikusabb, ha azt mondom, hogy hasznossá válni akaró embernek tartom magam. A legnagyobb félelmem is ez. A haláltól nem félek, 26 éves koromban volt egy komolyabb szívritmuszavarom, össze is omlott a keringésem, akkor egy kis időre ott álltam a túlvilág kapujában. De akkor sem attól féltem, hogy jaj, mi lesz, ha meghalok, hanem hogy haszontalan volt az életem, hogy nem tettem olyat, amire azt mondhatnám, hogy na, ezért megérte, hogy itt voltam, ezért kellett itt lennem.

Megyeri Balázs életcélja, hogy pozitív hatást fejtsen ki a világra 

Rengeteg mindennel foglalkozol, azt hiszem, hogy ettől nem kell tartanod…

Igen, el is kezdtem rajta gondolkodni, hogy mik azok a dolgok, amik a hasznosság érzését adják nekem. Szeretek filmekben is szerepelni, a testvérem is a filmszakmában dolgozik asszisztensként, rendezőnek készül, és vele együtt forgatni talán a legjobb élmény. De mégis azt mondanám, számomra a legfontosabb, amikor segíthetek másoknak. Nagyjából egy éve történt, hogy a Széll Kálmán téren újraélesztettem egy fiút, ez a segítségnyújtás hatalmas lökést adott az utam keresésében. Bízom benne, hogy a srác jól van, és jó érzés belegondolni, hogy él egy ember a világon, akinek talán van egy felesége, vagy legalábbis barátnője, családja, akik így visszakaphatták őt.

Közben agyaltam még az első kérdéseden, és az öcsém fogalmazta meg jól: mesélő vagyok. Az élet legértékesebb kincse egy jó történet, hisz az életünk is az, ha minden jól megy, egy jó történet.

Értem. Szóval mesélő vagy?

Szeretek történeteket mesélni, emberekkel beszélgetni. Sajnos úgy látom, hogy a social networking hangos világában, a kommunikáció aranykorában egyre kevesebb a valós beszélgetés. Beszélnek az emberek, persze, de nem figyelnek. Elég egy kávézóba beülni, a szomszéd asztalok kommunikációját megfigyelve azt fogod hallani, hogy nagyon sokan nem párbeszédet folytatnak, hanem monologizálnak. Elmondják a mondandójukat, a másikra meg közben nem figyelnek oda. Tisztelet a kivételnek. Egyre ritkábban kérdezünk, s azt sem feltétlenül őszintén. A megosztás és a posztolás világa jobban kedvez a kinyilatkoztatásnak. Pedig egy egyszerű kérdés olykor életet menthet, vagy boldogabbá tehet valakit. Ha valaki összeesik az utcán, a legtöbben elmenekülnek a helyzet elől. Pedig lehet, hogy egy „minden oké, tudok valamiben segíteni?” bőven elég. Nem kerül semmibe. Ha valaki, mondjuk, szomorúan ül egy padon, vagy sír, nem tudod, hogy mi történt vele, vagy mire készül, odamehetsz megkérdezni, hogy bocs, jól vagy, segíthetek? És már ezzel segítettél. A törődésnek, az emberségnek gyógyító ereje van. Láttam olyat, hogy valakinek 170 volt a pulzusa, de beszélgetni kezdtünk, és szépen lassan elindult lefelé, ennyit számít a figyelem.

Ha jól sejtem, itt már a pszichológus beszél belőled…

Szeretnék majd pszichológiával és a gyógyítással intenzívebben foglalkozni, de a pszichológia egy borzasztó gyorsan táguló tudományos univerzum, ma már szinte minden területet érint valamilyen formában. Sok idő megtalálni, hogy ebből igazán mi érdekli az embert. Van egy rovatom a magyar nyelvű National Geographic magazinban A gonosz anatómiája címen, amelyben a gonoszság eredetét próbálom kutatni. Mindig a jóról beszélünk, mindenki a jót keresi. Gondoltam egyet, és azt mondtam, fordítsunk rajta egy picit, nézzük meg, mi a gonosz, honnan jönnek a démonaink, és talán így a jóhoz is közelebb kerülünk. Ez egyébként vicces, mert régebben az összes olyan jelenségre, amit az emberek nem tudtak hová tenni, például ha valakinek disszociatív személyiségzavara volt, arra azt mondták, hogy megszállták a démonok. Aztán jött Wilhelm Wundt, Sigmund Freud, Carl Gustav Jung és még sokan mások, akik latin és tudományos kifejezésekkel leírták ugyanezen jelenségeket, és máris könnyebben elfogadtuk őket.

Megyeri Balázs színész, zenész, pszichológus, mesélő

Picit visszakapcsolódva ahhoz a témához, hogy ma már nem figyelünk annyira egymásra, Christopher Lasch, egy amerikai történészprofesszor Az önimádat társadalma című könyvében a 21. századot a narcisztikus ember időszámításának tartja, és korunk emberét Nárkisszosszal szimbolizálja. Míg korábban ez úgy nézett, hogy a világból engem ért hatásokat miként tudom hasznosítani, és az engem ért impulzusokat elemezve próbáltam megtalálni az emberré válás receptjét, ma ez megfordult, és minden arról szól, hogy magamból hogyan tudom levezetni a világot. Most vagyok Én, a nagy Ego, én pedig mindent jól gondolok, néha pedig kinyilatkoztatok, mint Kroiszosz király. Még ha a logika és az érvek ellenem szólnak is, makacsul kötöm az ebet a karóhoz. Megint csak tisztelet a kivételnek. Akár a közelmúltból is hozhatnék erre a médiában igencsak visszhangos témát. Nagy Mark Twain-rajongó vagyok, aki azt mondta:

Nem az sodor minket bajba, amit nem tudunk, hanem amit biztosan tudunk, de nem úgy van.

Sokkal kevesebbszer halljuk, akár egy párkapcsolati vita esetén is, hogy „ne haragudj, én voltam a hülye”, mert könnyebb mást hibáztatni. Rettenetesen félünk a hibától és a hibázástól, holott szerintem a fejlődésünk alapja, a tanulás sem más, mint a hibák kiküszöbölésének folyamata. Ráadásul a narcizmust csak erősítik a közösségi oldalak, az olyan rendszerek, melyekben az énképünket manipulálható, filterezhető, mesterségesen létrehozott identitással próbáljuk kialakítani. Jó a virtuális közösségi lét elkerülhetetlen, és természetesen lehet jól használni, nemes ügyekre is. Nem akarom démonizálni, mert az helytelen volna, csak könnyebb hamis képeket festeni, és illúziókat kialakítani a cyberplatformon, mint a valóságban. Példa erre a sztárléthez való viszonyunk is: amikor az emberek a hírességekről beszélnek, könnyen alkotnak véleményt, mert csak egy kész eredményt kapnak kézhez. Milyen kigyúrt, milyen gazdag, milyen fiatal, neki milyen könnyű. Igen, de abba nem gondolnak bele, hogy ebben például egy Jason Momoa szintű sztárnak mennyi munkája van, mennyit kellett edzenie, mikről kellett lemondania, és min kellett keresztülmennie.

Jó, hogy említetted, már épp készültem rákérdezni, hogyan jutunk el innen Momoáig…

A Denis Villeneuve által rendezett, idén érkező Dűne forgatásán találkoztam vele, amikor Magyarországra jött. Hatalmas nagydarab ember, a haja csak úgy lobogott a szélben, még akkor is, amikor szélcsend volt. Éppen nem tűnt annyira kisportoltnak, a kiállása megvolt ugyan, de biztos idefelé jövet leszaladt egy-két adag hawaii töltött káposzta. Aztán eltelt egy-két hét, újra láttam, és akkor már úgy álltak rajta az izmok, mintha rajzolták volna őket. Nyilván borzasztó munka volt. Az emberek viszont ezt a részét nem látják, csak a végeredményt.

Fotó: Vadnai Szabolcs

Most, hogy ilyen mélyre mentünk, egy picit ússzunk közelebb a felszínhez. Elővehetnék itt most némi aquamanezést, de inkább mesélj arról, hogy van ez a dublőrdolog, hogyan helyettesíted Jason Momoát?

Mindenekelőtt egy kicsit tegyük tisztába a fogalmakat, mert a magyar terminus más, mint az amerikai. A dublőr szót sok mindenhez hozzákapcsoljuk, ami angolul máshogy van. Van például az úgynevezett fénydublőr, amit angolul stand innek neveznek. Rajtuk állítják be a fényeket, a kamerákat, olykor elpróbálják velük a jeleneteket, amíg a színész felkészül a felvételre. Nekik nagyjából azonos magasságúnak kell lenniük a színésszel, bőrszínben és hajban kell még stimmelni, bár ezt rendezője válogatja, van, ahol alig van hasonlóság, ilyenkor az operatőrök és a világosítók nem annyira örülnek.

Aztán ott a stunt double, vagyis a kaszkadőr dublőr, náluk magasságnak, alkatnak, kiállásnak, némely külső jegynek stimmelnie kell, de nem mindennek, sőt olykor meglehetősen sok is a különbség. Ők a színészt az akcióhelyzetekben helyettesítik, ahol a mozgás és a jelenet intenzitása miatt nem kivehetők a részletek. Végül pedig van az úgynevezett picture double, ez vagyok én is Jason Momoa esetében – akiknél a leginkább részletekbe menőbben kell hasonlítani a színészre, mert mi azt a benyomást kell keltsük a nézőben, hogy a színészt látják, ráadásul sokszor statikus helyzetben. Mi általában akkor kellünk, amikor az adott sztár szerepel, de nem ő van a fókuszban, például a háttérben nézelődik, jön-megy, párbeszédet hallgat, elfut, nem közeli kép van róla. Ilyenkor a tényleges sztárt nem hívják be forgatni, mert baromi drága lenne erre pazarolni az idejét. Momoa esetében nekem ehhez még fel is kellett szednem pár kilót, mert az ő ruháját kaptam meg, a sminkkel pedig megtévesztően hasonlóvá varázsoltak. A casting director kiválasztott képek alapján, utána a rendező jóváhagyta, majd végül a fő sminkes is alaposan szemügyre vett, és amikor mindenki leokézott, mehetett a forgatás. Persze előtte nekem meg kellett figyelnem Momoa különböző részleteit, hogy megy, hogy mozog, milyen mimikája van, milyenek a gesztusai.

Történt valami emlékezetes esemény a forgatás során?

Az egész lenyűgözően profi gépezetként működött, Denis Villeneuve rendező pedig elképesztően maximalista, de jó értelemben: ő akkor is ott volt a stábbal, amikor az utolsó statiszták jeleneteit rögzítették, akkor is, ha ez hajnal négykor volt, és nem aludt előző este. Nagyon nagyszabású produkció volt, és minden pillanatában élmény volt részt venni, ugyanakkor megterhelő is. Sok új barátra tettem szert, akikkel együtt néha vacogó fogakkal, de karöltve csináltuk végig az összes napot, és akikkel a mai napig aktív a viszonyunk.

De persze voltak nagyon vicces szituációk, sokat nevettünk. Emlékszem volt egy nap, amikor ott volt Jason Momoa stand-inje, a kaszkadőrje és még én is. A stúdió épülete előtt vártuk a sorunkat, mígnem egyszer kijött az egyik asszisztens, és tanácstalanul forgott körbe, nagyon keresett valamit. Jött utána egy kollégája, aki hangosan odakiáltott neki:

– Megvan a Momoa?
– Hát, van vagy négy!
– Na, akkor fogd meg valamelyiket, aztán hozd be a szettbe!

Az ilyen helyzeteken jót nevettünk. A filmben szereplőként is látható leszek, ugyanis egy gyilkos űrzsoldos, egy Sardaukar katona bőrébe bújok. A végén már annyiféle feladatköröm volt, hogy Villeneuve elnevezett recycling actornak. Például több olyan jelenet is volt, amikor más nagy sztárok, mint Stellan Skarsgård vagy Dave Bautista velem próbálta el a jelentét.

Más külföldi produkciókban is láthattak már a magyar nézők?

Igen, a Jamestownban, a Drakula sorozatban, de részt vehettem az Ari Aster által rendezett Midsommar című horrorfilmben és a Witcher (Vaják) című netflixes sorozatban is. De talán a Dűne volt számomra eddig a legnagyobb élmény. Persze lehet, hogy a rendező és Frank Herbert könyve iránti rajongásom is közrejátszott ebben. A külföldi produkciók mellett pedig nemrég az első jelentősebb magyar szereplésemre is sor került, Kőműves Mór A Maradék Nyolc című alkotásában, ami mostanában elég jól szerepel a különféle filmfesztiválok programjában. 

Fotó: Vadnai Szabolcs

Beszéljünk egy kicsit a zenei karrieredről is, hiszen azt már több mint húsz éve csinálod!

Hálás vagyok a családomnak, amiért mindenbe belekóstolhattam, ami érdekelt. Azzal biztattak, hogy „sportolj, tanulj nyelvet, zenélj, láss rá mindenre, aztán majd kitalálod, hogy mit szeretnél csinálni. Bármit is csinálj, azt csináld szívvel lélekkel, és törekedj arra, hogy a legjobb légy benne!”

Ez persze nem azt jelenti, hogy hülyülj bele a perfekcionalizmusba, de törekedj rá, hogy a legjobbat hozd ki magadból. Szóval először hegedülni tanultam, aztán csellózni. A csellót még szerettem is, de a szigorú klasszikus zenei nevelés ellen lázadtam. Ekkor még a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános iskolába jártam. Később egy költözés miatt átmentem egy másik iskolába. A zenét szerettem, de a csellót abbahagytam. Itt, az új suliban mászkáltam valamelyik délután, amikor zenét hallottam kiszűrődni az egyik teremből. Egy fiatal pasas játszott klasszikus gitáron meglehetősen virtuóz technikával. Nekem nagyon tetszett, és később kiderült, hogy ő ott tanít a suliban. Rávettem anyukámékat, hogy hadd járhassak hozzá. Fantasztikus tanár volt: alkut kötöttünk, hogy én megtanulom a klasszikus darabokat, cserébe ő megtanítja az aktuális kedvenc dalaimat, a Nothing Else Matterst a Metallicától, a Laylát Eric Claptontól vagy a Still Got The Bluest Gary Moore-tól.

Valamikor huszonéves koromban aztán egy zenésztársaságba keveredtem, ahol volt egy zseniális rockgitáros srác. Néhány sör után „párbajozni” kezdtünk. Sokkal jobb volt, mint én, úgy szólózott, és úgy járt a keze, hogy még szemmel is nehéz volt követni. Nemcsak technikás volt, de gyakorlott is. Éreztem, hogy könnyűzenében nincs esélyem, így hát fogtam a gitárom, a bal combomra fektettem, és elkezdtem játszani Francesco Tárrega Adelita: Mazurkáját. Mindenki tátott szájjal figyelt, mikor abbahagytam, a rockgitáros csávó odajött hozzám, kezet nyújtott, és azt mondta „ez raj!”. Úgyhogy én lettem a srác, aki ilyen fura izéket játszik, és gyorsan penget sok ujjal. Később ezt úgy aposztrofálták: „Játsszál olyan bontósat!”

Nem csak zenélsz, hanem dalszövegeket is írsz, igaz?

Igen, szerencsés vagyok, megint csak ezt kell mondjam. Nagyszerű emberekkel és zseniális tehetségekkel dolgozhattam együtt, akik mellett beletanulhattam a dalkészítés rejtelmeibe. Az ELTE-n megalakult, Nauro City nevet viselő zenekarom Memoires című dalának megjelenése után, nagyjából 25 éves koromban az Eurovíziós Dalfesztiválon szerzőként találkoztam Diazzal, még a Wellhello létrejötte előtt. Ő is dalíróként volt jelen, beszélgetni kezdtünk, számot cseréltünk, később pedig meghívott a stúdiójába, hogy ötleteljünk egy kicsit. Felvettünk pár demót, más előadóknak szánva. Az egyik estén játszottam egy gitártémát, amire ő ráénekelt, én pedig le voltam nyűgözve a hangjától és a melódiától is. Sodort minket tovább a hangulat, én gitározás közben Forró Bencével korábban írt témáimat vettem elő, néha freestyle-oztam is. Ez pedig Diaznak nagyon megtetszett. Finomítgattuk az elképzeléseket, így született meg a Minden másképp lesz című számunk.

Gondoltuk, felrakjuk a netre. Oké, de akkor hová? YouTube? De akkor kell hozzá kép is! Rakjuk fel fotóval! Á, az nem jó, akkor csináljunk hozzá klipet. Jó, de akkor már rendes klip legyen! Végül a tesóm, a barátaim, mindenki segített benne, mi meg felültünk egy olyan vonatra, amiről nem is sejtettük, hogy hová tart. Úgy voltunk vele, hogy ha az ismerősök megnézik, már annak is nagyon örülni fogunk, aztán csak pislogtunk, hogy mitől pörög a nézettségszámláló. Biztos valami vírus. Ezt követte a No Limit című szerzeményünk, ami szintén nem várt népszerűségre tett szert. A kicsit komolyabb hangvételű Nélküled című dalunk, amit Diaz Mentával adott elő, üstökösként repítette a fiúkat Comet-díjig. Végül eljött az a pont, amikor el kellett dönteni, hogy merre tovább. Én a tanulást választottam, Diaz életében pedig egy igazi sikercunami tört be az ajtón, mikor Fluor Tomival megalapították a Wellhellót. A barátságunk töretlen maradt ezen évek alatt is, sokat ugráltam én is a koncertjeiken. De idén, hét év után újra közös munkába kezdtünk, aminek gyümölcse vagy gyümölcsei nemsokára hallhatók lesznek a nagyérdemű számára is.

Rengeteg kérdésem lenne még, de lassan muszáj lesz befejezni, szóval csak gyorsan kérdezem, hogy a SzívCity applikáció hogy jött az életedbe.

Az újraélesztéses esetem után Szabó Gabriella, a SzívCity projekt marketingvezetője felvette velem a kapcsolatot. Mivel látták a hírekben és a különböző újságokban, fórumokon a Széll Kálmán téri életmentésem történetét, megkérdezték, hogy nem vállalnám-e a SzívCity nagyköveti szerepkörét és egyben az applikáció népszerűsítését. Nagyon megtisztelve éreztem magam, és örömmel mondtam igent a felkérésre. Egy fantasztikus csapat része lehetek, ami egyben nagyon felelősségteljes szerepkör. Az applikációval idénre 37 életet mentettünk meg, egyúttal létrehoztuk Magyarország első és egyetlen defibrillátor-adatbázisát.

Fotó: Vadnai Szabolcs

Legutolsó kérdésként egy könnyű, rövid tétel: mik a terveid a jövőre nézve?

Az út során, még ha nehéz is, szem előtt kell tartani az úti célt. Nekem ez a segítségnyújtás és a hasznosság. Minden munkát és feladatot, ami e mellé belefér, identitásommal és értékrendemmel összeegyeztethető, s úgy érzem, helyt tudok benne állni, elvállalok.

A magyar folklórnál és mondavilágnál színesebbet és izgalmasabbat el sem tudok képzelni. Kevés ilyen kulturálisan gazdag nemzet van a világon, mint a miénk. Ahol önmagukban a történelmi tények is lebilincselők, hát még amikor ezek keverednek a szájhagyomány útján terjedő ízekkel. Ami viszont most nagyon foglalkoztat, az az, hogy rájöttem: J. K. Rowling, George R. R. Martin, J. R. R. Tolkien, Andrzej Sapkowski a saját történeteikkel megfűszerezett autentikus legendákra épülő könyveikkel egy egész világot szólítottak meg. Számtalan lényük és teremtményük a mi mítoszainkból lett átemelve, ám ezt kevesen tudják. Megannyi kisgyermek szerte a világon tudja Harry Potter varázsigéit, és kéri karácsonyra Albus Dumbledore bodzapálcáját, vagy játszik a playstationon Witcherrel, és irányítja Geralt of Rivia karakterét. Miért nem kéri, teszem azt, egy amerikai kisfiú Kinizsi kardját a születésnapjára? Vagy egy francia kisfiú Sobri Jóska karikás ostorát?

Tele van a magyarság története vasorrú bábákkal, lidércekkel, mumusokkal, garabonciásokkal, huszárokkal, vitézekkel, betyárokkal. Én rajongok a kultúránkért, az anyanyelvünkért, a tájainkért, a gasztronómiánkért, és szeretek magyar lenni. Itt születtem, ez a hazám. Szóval egy olyan sztorit kezdtem írni, ami a magyar folklórt és mondavilágot, valamint a történelmet keveri mai magyar karekterek hétköznapjaival, amolyan dark folklore fantasy stílusban. Hasonló témában írt novellámmal 2018-ban megnyertem az Arany Sas-díjat. Ha minden jól megy, és az isten meg a kiadó is úgy akarja, idén meg is jelenik a könyv.

A magyar kultúrát azért népszerűsítik már egy páran, nem?

Egy páran igen, de én azt szeretném elérni, hogy a magyar kultúráról ne csak a pálinka vagy a gulyásleves, esetleg Puskás jusson a külföldi ember eszébe, hanem mondjuk Mátyás király is, vagy épp Fehérlófia. Szeretném, ha mi is beletehetnénk drágaköveinkből néhányat a világ kulturális kincsesládájába. És jöjjön el az a nap, amikor egy Dennis Villeneuve kaliberű rendező azt mondja, hogy

csináljunk egy filmet Kinizsiről, és játssza el a főszerepet Jason Momoa!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése