nlc.hu
Szabadidő
Harrison Ford cuki kiskutyákkal promózza új filmét

Harrison Ford cuki kiskutyákkal promózza új filmét

A színész legújabb filmjének népszerűsítése közben arra is időt szakított, hogy a gazdit kereső kutyákra felhívja a figyelmet.

Február 20-tól játsszák a magyar mozik a Jack London 1903-as, hasonló című című regénye alapján készült A vadon hívó szava című kalandfilmet, Harrison Ford és Karen Gillan főszereplésével. Előbbi már egy ideje a film sajtókörútját járja, ennek keretében szakított időt, hogy interjút adjon a Buzzfeednek. 

Nem akármilyen interjú készült azonban, Harrison Fordnak ugyanis a kérdések megválaszolása közben több gazdira váró kiskutyát is hoztak, hogy beszélgetés közben ismerkedhessenek. Az Oscar-díjra jelölt színész nem jött zavarba a négylábúak társaságától, ahogy a lenti videón is elmondja, három kutyát is tart otthon, így az sem okozott problémát, amikor az egyik eb játékosan harapdálni kezdte Ford ujjait. 

A vadon hívó szava című filmmel kapcsolatban a színész elmondta, nagyon szereti London regényét, amelyet pozitív emberi történetnek tart. Az interjúban azonban nem csak erről volt szó, megkérdezték tőle például, hogy mi a kedvenc emléke a Csillagok háborúja filmek forgatásával kapcsolatban. 

„Az a hihetetlen mértékű megvetés, amellyel a sokat látott brit filmstáb tagjai viszonyultak hozzánk – emlékezett vissza Harrison Ford. – Elképzelésük sem volt, hogy mi ez az egész, amit itt csinálunk, mit keres ott egy fickó kutyajelmezben és hasonlók.”

A Buzzfeed stábja arra is kíváncsi volt, hogy akadt-e olyan kellék, ami annyira megtetszett a színésznek, hogy hazavitte a forgatásról. Ford komoly arccal csak annyit mond: „ellopni a kellékeket? Soha nem tennék ilyet!”

Harrison Ford nagy rajongója a kutyáknak (Fotó: Getty Images)

Ford beszél arról is, hogyan tanulta ki az asztalosmesterséget, amikor pedig arról kérdezik, milyen hivatást választott volna, ha nem színésznek megy, rezzenetlen arccal a kamerába nézve annyit mond: „akkor autótolvaj lennék”. 

A színész az interjú végén felhívja a figyelmet, hogy a videón látható cuki kiskutyákat a Pacific Pups Rescue nevű szervezeten keresztül lehet örökbe fogadni. A vadon hívó szava után Harrison Ford jelenleg épp az Indiana Jones-filmek legújabb részén dolgozik, az várhatóan 2021-ben kerülhet a mozikba. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top