nlc.hu
Szabadidő
Kiderült, milyen járványügyi veszélyei vannak a strandolásnak

Kiderült, milyen járványügyi veszélyei vannak a strandolásnak

Infektológus és építőmérnök szakember is értékelte a különböző strandolási formákban rejlő kockázatokat.

Bár Magyarországon szerencsére viszonylag enyhe lefolyású volt a koronavírus-járvány első hulláma, az már most látszik, hogy sok helyen az elsietett újranyitás miatt ismét megugrott a fertőzöttek száma. Különösen így van ez az Egyesült Államokban, ahol annyira rossz a helyzet, hogy most már naponta dőlnek a korábbi rekordok, a jelenlegi állás szerint naponta több mint 54 ezer új fertőzöttet regisztrálnak.

Már látható, hogy a kutatók korábbi feltételezései, amely szerint a virus eltűnik majd a melegebb nyári hónapokban, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Emiatt a Popular Science különböző szakértőket kérdezett arról, hogy milyen veszélyei vannak a strandolásnak, legyen szó tenger-, vagy tópartról, uszodáról vagy hajókirándulásról.

Arról egyelőre nincs perdöntő bizonyíték, hogy a fertőzést el lehet-e kapni, ha ugyanabban a vízben úszunk, ahol egy fertőzött. Ennél is nagyobb problémát jelent azonban a fizikai távolságtartás hiánya, amire jó esély van a strandokon.

„Attól tartok, hogy sokan gondolhatják úgy, hogy a víz biztonságos lehet, viszont elfelejtik, hogy ettől még a más kockázati tényezők nem szűnnek meg” – figyelmeztetett Chip Blatchely, a Purdue egyetem környezetmérnöki tanszékének professzora.

Uszoda és koronavírus

A medencék vizét leggyakrabban klórral, esetleg tömény sóval fertőtlenítik, mindkettő hatékony a kórokozó ellen. A problémát inkább a szűk hely jelenti, egy medencés strandon ugyanis könnyen sok ember zsúfolódhat össze, főleg, ha még hullám-medence is akad, arról nem beszélve, hogy a csobbanás előtt a szűkre szabott öltözőkben, utána pedig a zuhanyzókban alakulhatnak ki tömegjelenetek. A kifejezetten úszásra szolgáló medencékben nem jelent túl nagy kockázatot néhány hossz leúszása, mert ilyenkor könnyebb tartani a távolságot a többiektől, a pancsolás azonban már kockázatosabb, egyrészt mert ilyen helyzetekben könnyebben egymás mellé sodródnak a strandolók, ráadásul ilyenkor sokan hangosabban is beszélnek vagy kiabálnak, ami szintén segítheti a terjedést, nem beszélve a különböző strandkellékek, mint ugródeszkák, kapaszkodók vagy épp strandjátékok összefogdosásáról.

Felmérték, milyen veszélyei vannak a strandolásnak a koronavírus szempontjából

A strandon is legyen nálunk a maszk, ha beállunk a sorba a büfében (Fotó: Getty Images)

Ezeket érdemes elkerülni, ha pedig a strandra érkezve nagy tömeget látunk, érdemes lehet máshol próbálkozni. A Popular Science szakértői azt ajánlják, ha nyilvános strandra megyünk, akkor se felejtsünk maszkot vinni – különösen az öltözőben ajánlják a viselését – de legyen nálunk kézfertőtlenítő is és igyekezzünk megtartani a három méteres távolságot a többi embertőr.

Folyópart, tópart, tengerpart

A természetes vizek jóval biztonságosabb alternatívát jelentenek, már csak azért is, mert a vízpartokon könnyebb megtartani a távolságot a többiektől. Carl Fichtenbaum, a University of Cincinnati fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője azonban arra figyelmeztet, hogy ilyenkor is legyen nálunk maszk és fertőtlenítő, ha például beállunk a büfé előtti sorba. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a különféle kölcsönözhető strandkellékektől – napernyő, szörfdeszka, vízibicikli, stb. – inkább most tartózkodjunk, ugyanis nem tudhatjuk, hogy mennyire alaposan fertőtlenítik két használat között, ráadásul a nedves, felmelegedő felületek kiváló táptalajt biztosítanak a kórokozók szaporodásához.

Rangsorolták a strandolás veszélyeit a járvány szempontjából

Napozás közben nincs szükség maszkra, de legyen nálunk, ha strandra megyünk! (Fotó: Getty Images)

A szakértő a vízparti nyaralások további velejáróinak veszélyeire is figyelmeztetett, eszerint érdemes kerülni a népszerű szórakozóhelyeket, bárokat és éttermeket, illetve koncerteket, ahol sok ember zsúfolódhat össze a strandolást követően.

Csak saját hajóra szálljunk, ha lehet

A különböző hajókirándulások, túrák is népszerű nyári elfoglaltságot jelentenek, azonban, ahogy a járvány alatt több luxushajó példája is megmutatta, ezek a járművek tökéletes terepet jelentenek a tömeges fertőzéseknek, ezért nem érdemes most befizetni hasonlóra.

Aki van olyan szerencsés, hogy saját hajón szelheti a habokat, jó helyzetben van, igaz, a kikötőkben érdemes kerülni a tömeget, de ha már kihajóztunk, biztonságban érezhetjük magunkat. A bérelt hajókra ugyanaz vonatkozik, mint a strandon bérelhető eszközökre, vagyis, nem tudhatjuk, hogy mennyire alaposan fertőtlenítették az előző használat után, igaz, ezt egy kis biztonsági takarítással magunk is elvégezhetjük, csak ilyenkor is ügyeljünk a maszkviselésre és a megfelelő fertőtlenítő szerek használatára.

A strandon is a tömeg a legnagyobb rizikó a koronavírus szempontjából

A strandokon is kerüljük a tömeget és tartsunk távolságot a többi embertől (Fotó: Getty Images)

A szakemberek egybehangzó véleménye szerint az úszással, strandolással kapcsolatos ökölszabály csupán annyi, hogy függetlenül attól, milyen helyszínen vetjük magunkat a habok közé, feltétlenül ügyeljünk a fizikai távolságtartásra.

További cikkeink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top