Szabadidő

A te gyereked is azt nézi neten, ahogy mások videojátékoznak? A szakember elmondja, miért

Villányi Gergő pszichológiai tanácsadót, digitális pszichológia szakértőt kérdeztük arról, mi az élvezetes a gyerekeknek abban, ha Youtube-on vagy más közösségi média felületen azt nézik, hogy mások mit játszanak.

Több szülő is értetlenül áll az előtt, hogy a gyerekek órákon át azt nézik különböző közösségi média felületeken, ahogy mások videojátékkal játszanak. Új keletű jelenségről van szó?

Villányi Gergő: A forma új keletűnek mondható, a jelenség azonban nem. Gondoljunk a délutánokat TV előtt töltő generációkra – ebben a szülők is benne lehetnek –, ahol minden nap ott kellett lenni a kedvenc sorozat kezdésénél, vagy videoklip-, rajzfilm maraton volt a program akár órákon át is. Az online streamer – ez a videojátékokat játszók és ezt közvetítők neve angolul, de a név témafüggetlen, ugyanígy lehet egy beszélgetés, életmód, kultúra, sport, műszaki vagy más témájú – interaktívabb és elérhetőbb, mint a TV-ben látott események szereplői.

Sokszor a magánéletét is megosztja, véleményeket vagy kommentárokat fűz a játékhoz amit játszik, híreket mesél vagy más játékosokról pletykál és ha kérdeznek tőle – ha van rá kapacitása – válaszol élőben. Ezzel kicsit olyan, mint egy távoli barát, akinek belelátunk az életébe és interakcióba is léphetünk vele.

Ha magunk is játszunk, vagy a gyerek játszik az adott játékkal még valahol érthető, hogy megnézünk ilyen videókat. De miért néz egy gyerek (vagy akár felnőtt) egy olyan játékot, amit maga nem is játszik?

Ennek több oka lehet. Az egyik, amikor nincs pénze, lehetősége megvenni az adott játékot, de kíváncsi rá. Ezzel belelát, megnézheti, hiszen van, aki bemutatja neki az egészet, lejátssza előtte a történetet. Ez hosszú órákat is jelenthet, mivel egy játék 15-20 órától egészen 100-150 órás tartalommal is bírhat. A másik ok, hogy a streamer tippeket, trükköket, újdonságokat is megoszthat, ami a gyerek saját játékélményét is növelheti, vagy új ötleteket kaphat, inspirációt meríthet, új taktikákat tanulhat meg. Végezetül kikapcsolódást is nyújthat, a „közvetítés” kis túlzással olyan, mintha egy sportmérkőzést néznénk.

Szeretném megemlíteni egy olyan oldalát is a dolognak ami arról, szól, hogy a népszerű játékok folyamatosan beszédtémát jelentenek az iskolában, az osztályban, és aki nem ismeri, nem játssza ezeket, azt gyakran cikizik, vagy kap gonosz megjegyzéseket.

Hogy megvédje magát, néhány játékmenet videó megnézésével a fiatal felkészülhet abból, hogy mi is az épp menő játék, ráadásul úgy, hogy nem kellett egy percet sem játszania.

Mik azok a videós, közösségi oldalas tartalmak, amik a mai gyerekeknél nagyon népszerűek?

Videojátékok között nagyon népszerű a Fortnite, Minecraft, CS:GO, PlayerUnknown’s Battlegrounds, Valorant, Leage of Legends, GTA 5, Call of Duty: Modern Warfare, bár ezek jó része 16 vagy 18 éves korhatárral rendelkezik.

Videós tartalmak közül a kategóriát a vicces állatos felvételek vezetik, utánuk következnek a korábban is említett videojáték végigjátszások, a problémamegoldó és tanító, útmutató jellegű (guide and tutorial) tartalmak, a terméktesztek és kritikák, celebekkel, életmóddal és divattal foglalkozó oldalak és végül a vicces, poénos jellegű felvételek.

Kisgyerekek körében különösen népszerűek a kicsomagolós (unboxing) videók ami nem is csoda, hiszen olyan ez, mintha minden nap karácsony lenne. Érdemes megemlíteni a TikTok nevű alkalmazást, amin rövid zenés klipeket gyárthatunk, rengeteg szűrővel és egyéb kép és videó módosítására alkalmas aprósággal. Az önkifejezés, a kreativitás fellegvárának is lehet nevezni, de nem szabad elfelejtenünk, hogy komoly problémák is felmerültek az oldallal kapcsolatban az elmúlt években, hónapokban.

Mivel a kisgyerekek között is népszerű oldalt komoly pedofil botrány rázta meg, ahol az elkövetők fotókat, videókat kértek az alkalmazáson keresztül a kicsiktől, miközben igyekeztek összebarátkozni velük. Adatlopással és illegális adatszerzéssel kapcsolatos aggályok is felmerültek az applikációval szemben. A fiatalok közösségi oldalak tekintetében az Instagramot és a Snapchatet preferálják, az előbbi a vizualitásra helyezi a hangsúlyt, az utóbbi vonzó tulajdonsága pedig az, hogy a felnőttek alig ismerik, valamint, hogy az elküldött képek 10 másodperc múlva automatikusan törlődnek – persze képernyőmentés vagy más trükk alkalmazásával ez is áthidalható. Bármilyen tartalmat is osszunk meg magunkról, azt amit nem szeretnénk újra látni a legjobb, ha el sem küldjük.

Miért nézzük azt, ahogy mások videojátékoznak?

A 16 éves Jordan Herzog az egyik legjobb Fortnite játékos az USA-ban (Fotó: Craig F. Walker/The Boston Globe via Getty Images)

Visszatérve az eredeti témához, oszlassunk el pár tévhitet a videojátékokkal kapcsolatban. Sokan ördögtől valónak tartják őket, mások kifejezetten edukatívnak. Hol van az igazság? Mikortól lehet egyébként függőségről beszélni és hogyan tudja egy szülő azt megelőzni? Mire kell figyelnie, ha a gyereke idegenekkel játszik az online térben?

Ha a végletekből indulunk ki, akkor persze mondhatjuk azt, hogy ördögtől való, vagy sokat lehet tanulni a videojátékokból. Ez a téma is olyan, mint bármi más, ha túlzásba visszük, akkor káros. Ha a gyerekünk sportol, azt mondanánk rá, hogy az egészséges, jó hatású, na de ha minden nap 30 kilométert futna és 10 órát tornázna, jogosan féltenénk, hogy kimeríti magát, megsérül és megbetegszik.

A videojátékoknak számos pozitív hatása van: javítja a reflexeket, a szem-kéz koordinációt, gyorsabban hozunk döntést egy kis gyakorlással, a taktikai vagy stratégiai képességeket is javíthatja, emellett csapatmunkára, együttműködésre és kompromisszumkészségre is taníthat attól függően milyen játékokat szeretünk.

A kreativitásunkat és a fantáziánkat is segítheti, de nyelveket, történelmet, földrajzot is tanulhatunk például egy játék segítségével, hiszen a szórakozás rész mellett komoly háttéranyagokat is beleintegrálnak a készítők.

Függőségről mindig akkor beszélünk, ha a játékkal töltött idő elkezd minden mást is felülírni. A gyerek elhanyagolja a tanulmányait, a kötelességeit, a szociális kapcsolatait, egyéb hobbijait, programjait. Emellett ha tiltással találkozik dühvel, agresszióval reagál és ha valamiért nem érhető épp el a játék, akkor szorongással reagál, a gondolatai nagyrészt ekörül forognak.

Ennek hátterében teljesítményszorongás, szociális problémák iskolai zaklatás, kudarcélmények sorozata (valóságból menekülés), is állhat, de tény és való, hogy a játékokat addiktívre is tervezik.

Ez mit jelent pontosan?

Sok a tennivaló, amiért a gyerek jutalmat kap és a játék kinézete is arra csábít, hogy minél inkább el akarjon merülni benne. Normális esetben a videojáték szórakozás, pihenés vagy egy feszült nap után relaxálást segítő eszköz, emellett szociális kapcsolatokat is lehet itt ápolni, együtt játszani barátokkal, osztálytársakkal.

Miért nézzük azt, ahogy mások videojátékoznak?

Tinédzserek Minecraft figurának öltözve (Fotó: Marvin Joseph/The Washington Post via Getty Images)

Mit lehet akkor tenni ennek kivédésére?

A lényeg, hogy az egyensúly ne boruljon fel. A szülők sok téren segíthetnek a gyerekeknek abban, hogy ne szippantsa be őket a játék világa. Reális de szigorú korlátokra van szükség, ami kialakításában például egy digitális házirend segítségével a gyerek is részt vehet. A szülő feladata a példamutatás is, nehezen lesz hiteles ha mondjuk egész este vagy fél percenként a telefonját nyomogatja otthon is. Emellett figyelni kell az offline és online programok, tevékenységek egyensúlyára és arra is, hogy lehetőleg az offline, az élő találkozás és élmények felé billenjen a mérleg nyelve.

Mit gondol, mi olyan vonzó a videojátékokban, akár a régiekben, akár a már mai nagyon modern, szinte virtuális valóság élményt adóknál?

A játék az őskortól fogva a szórakozás, az élmény és a közösség kapcsolatát jelentette. A legtöbb esetben ez ma is így van, de míg anno a focizásért ki kellett sétálni a közeli parkba vagy pályára, most a szobánkból elintézhetünk mindent. Ha úgy vesszük, a játékok vagy a digitális világ mindent odahoz az ölünkbe. Rengeteg tartalom, szórakozás, ember és ehhez moccanni sem kell. Mindemellett fontosnak tartom leszögezni, hogy a játékoknak sok pozitív hatása is van, ami által gazdagabbá tehetik az életünket. Szövődhetnek barátságok online, kaphatunk támogatást és sok örömteli pillanatot is egy közösen elért sikertől. Emellett letagadhatatlan, hogy a játékok izgalmasak és szinte bármilyen szereplő bőrébe belebújhatunk, kipróbálva magunkat katonaként, robotokat építő mérnökként, vagy a világot felfedező utazóként. A történetek, a dilemmák és a megoldandó problémák próbára tesznek minket és jó érzés győztesként kikerülni ezekből a helyzetekből, főleg ha a valós életben nem igazán adatik meg hasonló élmény. Van, akit a megszerezhető tudás is motivál, hiszen nyelvgyakorlásra, szociális képességek csiszolására, kooperáció gyakorlására is alkalmasak a játékok. Úgy gondolom a videojátékok nagyon sokoldalúak és amíg nem esünk túlzásba, az életünk szinte bármely szeletét támogatni, fejlesztésére alkalmasak.

(Kiemelt kép:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése