Mindig is remekül tudtam titkolni, mennyi gátlás van bennem szex közben, megkockáztatom, még a pornó-Oscarra is esélyes lehettem volna. Mivel a gátlásaim legalább egy részét magam mögött akartam hagyni, kipróbáltam valami újat. Elmesélem, milyen volt.
Első ránézésre talán senki nem mondaná meg, milyen és mennyi félelem van bennem, pedig kétszer álltam sorba, amikor a gátlásokat osztogatták. Hiába tapasztaltam azt, hogy sok férfi tart vonzónak, bennem egészen más kép él magamról. Nem akartam tovább így élni, ezért tudtam, hogy változtatnom kell.
Sötétben, a takaró alatt?
Hogy „kapcsold le a villanyt”, nálam soha nem hangzott el. Nem akartam emiatt magyarázkodni, inkább igyekeztem úgy irányítani a dolgokat, hogy szex közben maximum félhomály legyen, többek közt azért, mert így képes voltam valamennyire élvezni a szexet. A félhomály persze nem mindig jött össze, és minden egyes nappali fényben vagy villany mellett zajló együttlét számomra személytelen aktussá vált, ahol a végletekig sebezhetőnek éreztem magam. Nem számított, hogy egy hete ismertem a partneremet, vagy már egy évek óta tartó párkapcsolatban történt mindez – a kiszolgáltatottság érzése ugyanúgy megjelent bennem. Ettől függetlenül „tettem a dolgom”, szex közben nem lehetett észrevenni, mi zajlik bennem.
Szexuális abúzus ugyan nem ért, de testileg és lelkileg erősen bántalmazó közegben nőttem fel, így jelentős hendikeppel vágtam neki az életnek, mármint ami a női-férfi viszonyokat és a testiséget jelenti. Az évek során még a legjelentéktelenebbnek tűnő negatív élmények is képesek voltak sebezni, de nem csak jelentéktelenekből jutott. Jó védekezési stratégiának tűnt, hogy ebből soha senkinek semmit nem mutattam, és még a legközelebbi barátaim sem tudtak arról, hogy mi zajlik bennem. A legtöbben mindig is egy talpraesett, belevaló nőnek ismertek, aki a szex terén sem szívbajos.
A saját bőrömön éreztem: arra, hogy miként viszonyulunk magunkhoz és másokhoz, befolyással van a közeg, ahonnan jöttünk, a gyerekkori és a felnőtt évek során megélt jó, valamint rossz tapasztalások egyaránt. Cserményi Csilla Virág önismereti segítő tapasztalatai alapján sokan egyetlen szexualitást ismerünk:
a sajátunkat.
Ez pedig még akkor is igaz, ha sok partnerünk volt. De honnan tudhatjuk, hogy a szexualitásunkat szabadon éljük meg vagy sem? Erre a következő választ adta: „Fontos mérce az, hogy egy szexuálisan szabad embernek nincs szégyenérzete semmivel kapcsolatban sem: sem a testünket, sem a gondolatainkat, sem a szexuális fantáziánkat nem szégyelljük, sőt, kimondjuk a partnerünk előtt. Feltehetjük magunknak azt a kérdést is, hogy a szexre, mint örömforrásra tekintünk-e, aminek a vidámság és a nevetés is a része? Jó itiner az is, hogy más, a miénktől merőben eltérő szexualitásra hogyan reagálunk: megbotránkozunk, ítélkezünk, vagy egyszerűen csak nyugtázzuk? Ha vágyat érzünk, merünk-e élni a fétisek lehetőségeivel? Szabadon kísérletezünk-e az új dolgokkal: akár eszközökkel, érintésekkel, pózokkal? Persze, a kölcsönös beleegyezés mindig nagyon fontos, és elengedhetetlen.”
Azért, hogy ebből az állapotból kikerüljek, úgy döntöttem, utánajárok, mi zajlik bennem, és hogyan lehetnék felszabadult szex közben. Ebben egy olyan hétvége segített, ahol a szexualitás körül forgott minden.
Honnan tudhatjuk, hogy a szexualitásunkat szabadon éljük meg vagy sem? (Fotó: getty images)
Az egész hétvége a szexről szólt
Nem ismeretlen számomra az önismereti csoport, de arra nem számítottam, hogy egy egész hétvégén, két napon keresztül folyamatosan kell majd a szexualitásommal foglalkoznom – másik tizenhat ember előtt. A csoporttagokkal néhány hónapja ismertük egymást, és bár ez idő alatt sokan láttatni engedtük a legmélyebb fájdalmainkat, mégis szorongtam a tematikus hétvége előtt.
Az első napon bemelegítésként olyan szavakat kellett kimondanunk egymás előtt, amit addig maximum káromkodás gyanánt használtam, vagy éppen sehogy. Közben figyelnünk kellett arra, hogy mit érzünk: nekem nem volt nehéz beazonosítani azt az átható szégyent, amit minden alkalommal éreztem, amikor rám került a sor.
Emlékszem, hogy bár gyorsan és hangosan mondtam ki a szavakat, nagy energiámba telt megformálni azokat – a saját testem egyik legérzékenyebb, és a nőiségem szempontjából a legfontosabb részeit alig akartam a nevükön nevezni. A hétköznapokon sem volt ez másként, és be kellett lássam, részben lemásoltam azt a mintát, amit a szüleim részéről tapasztaltam.
Cserményi szerint kínos pillanatokat okozhat, ha a szexualitást tabuként kezeljük a családban, és az nincs benne a szókincsünkben a gyerek korának megfelelő mértékben, hiszen annak megjelenése elkerülhetetlen, és természetes folyamat a gyerek fejlődése során. Vannak családok, ahol a szülők zavarba jönnek már a puszta gondolattól is, hogy nyíltan beszélgessenek a gyerekeikkel a nemi szervekről és a szexualitásról – így pedig, miközben cseperednek, a gyerekek is kínosan érzik magukat.
Kéri Andrea pszichológus szerint a hozott mintákon, megéléseken kívül az életmódunk, valamint a női és a férfi léthez kapcsolódó tévhitek is befolyásolják a szexualitásunkat. Ezek mind gátló tényezők lehetnek abban, hogy szavakba öntsük a vágyainkat. „A szexualitásban, akárcsak az élet más területén, nagyon fontos az önismeret, hogy tudjuk, mire van szükségünk. Ennyi még azonban kevés, mindezt kommunikálnunk is kell a partnerünk felé. A legtöbb félreértés forrása az, ha elhallgatjuk az igényeinket. A titkolózás, annak elvárása, hogy a másik a vágyainkat kitalálja, olyan elégedetlenséget okoz, amit a partner képtelen kielégíteni, így a szexualitás gátló tényezőjévé válhat. A problémák megfogalmazása, kimondása, és a szexuális élettörténet feltérképezése lehet a kezdő lépés.”
A szakértők egyetértenek abban, hogy a szexualitásunk kiteljesedésére számos eszköz áll a rendelkezésünkre, azonban első körben a saját szégyenünket kell meghaladnunk, ami jó eséllyel nem fog egyik pillanatról a másikra megtörténni. Nálam sem így alakult.
16 pénisz és ugyanennyi női szeméremtest
A nap második részében jött az, ami elsőre egészen szürreálisnak tűnt, de számomra igazi áttörést hozott. Körben ültünk, a csoportvezető leterített egy nagy fekete nejlont, majd kétmaréknyi agyagot tett mindenki elé, meg egy kis vizet. A feladat az volt, hogy élethű nagyságban formáljunk meg egy férfi és egy női nemi szervet. Az első gondolatom az volt, hogy jobban menne, ha nem a többiek előtt kellene csinálnom – nekem az egyszemélyes szex is mindig jobban ment. Amire a gondolatmenetem végére értem, már gyúrtam, sodortam, gyömöszöltem az agyagot, és a kezeim között elkezdett egy méretes pénisz formálódni. Közben eszembe jutottak azok a férfiak, akik az elmúlt 18 évben a szexuális életem részesei voltak. A készülő pénisz annak a férfinak a péniszére emlékeztetett, aki elvette a szüzességemet, de eszembe jutott az is, akinek a méretei még ennek a felét sem érték el, mégis jó volt vele a szex. Azok is felsejlettek, akiknek a nemi szerve konkrétan taszított, de nem mertem nemet mondani, amikor már lekerült a ruha.
A rendhagyó kézműves foglalkozás során ismertem fel, hogy voltak helyzetek, amikor saját magamon követtem el erőszakot a hallgatásommal.
Agyagozás közben a forma kialakítása óhatatlanul olyan mozdulatokat követelt tőlem, mint szex közben: ahogy a kezem fel-alá járt, további emlékek jutottak eszembe – ráadásul a jobbak közül valók. Minden porcikámban azt éreztem, hiányzik a szex, az igazán jó szex.
A megformált nemi szervek
Ezután következett a saját nemi szervem megformálása, és az egyik legfurcsább ráébredés: igazából nem is tudtam, hogyan néz ki pontosan. Teszem hozzá, ezzel egyáltalán nem voltam egyedül, így, mi, nők kénytelenek voltunk egy férfi csoporttársunkról lesni. Ugyan, ki lehetett volna menni a mosdóba és tükörrel megszemlélni magunkat, de ha jól emlékszem, senki nem pattant fel, hogy ezt megtegye – én sem. Zavartan utánoztam a mellettem ülő csoporttársamat, és sokkolt, hogy ennyire nem ismerem azt a testrészemet, ami szerves része a nőiségemnek. Este aztán otthon pótoltam azt, amit addig kihagytam, és egy tükör segítségével alaposan szemügyre vettem magam. Talán életemben először éreztem úgy, hogy amit látok magamon, az tetszik.
18 pluszos bevásárlás
A hétvége záróakkordjaként egy szexshopba mentünk. Az üzletet csak nekünk nyitották ki. A csoporttagok átlagéletkora bőven túl van a harmincon, mégis olyanok voltunk, mint egy tucat iskolás, akik osztálykiránduláson vesznek részt. Nagy zsivajjal léptünk be a boltba, és a hétvége során először éreztem úgy, hogy nem feszélyez semmi. Megtapogattam, megfogtam mindent, nyugtáztam, hogy a legújabb generációs vibrátorok ultra dizájnosak, de a legtöbb annyira távol áll egy valódi pénisztől, hogy maximum csak dísznek tenném ki otthon. Valójában az élethű sem nyerte el a tetszésemet, mert úgy éreztem, hiányzik a lényeg, a férfi a végéről.
Ezután elidőztem a BDSM részlegen, és megtetszett egy kicsi, fekete bőrkorbács: izgatott, ahogy a tenyeremen éreztem a nem túl erős, mégis határozott csípését, és a kosaramba tettem. A bevásárlást megkoronázva két társasjátékot is vettem, mert mindig is ki akartam próbálni, milyen az, amikor a szex és a játék keveredik. Még nem avattam fel őket, de jó érzés tudni, hogy ha megtalálom a megfelelő partnert, akkor nem a Gazdálkodj okosan! az egyetlen társasjáték a szekrényemben.
A hétvége után sokféle érzés kavargott bennem: nem állítom, hogy a szégyen csettintésre eltűnt, de sok mindenben meghaladtam magam. Azóta tudom nevén nevezni a nemi szerveket anélkül, hogy küzdenem kellene magamban. Ki tudom mondani, hogy punci, pina, farok vagy fasz, és nem szisszenek fel, ha más is megteszi ugyanezt. Harmincon túl tudtam meg, pontosan hogy is nézek ki övön alul, de egészen mellbevágó élmény volt az is, amikor ráeszméltem, mennyire elnyomtam a saját vágyaimat, érzéseimet, és hányszor mondhattam volna igent, vagy éppen nemet. Mostantól viszont a szégyen helyett a valódi vágyat engedem be a hálószobába.
