nlc.hu
Szabadidő
Macskanyávogást tolmácsoló szoftvert fejlesztettek

Macskanyávogást tolmácsoló szoftvert fejlesztettek

Végre megérthetjük, mire gondolnak a macskák, amikor furcsa dolgokat művelnek.

Bár már több kutatás is készült a macskák és az emberek közti kommunikációról, sőt, az is kiderült, hogy a macska érti, amit mondunk neki, csak épp nem érdekli,sokakat még mindig foglalkoztat, hogyan lehetne jobban belelátni a cicák fejébe, lehetőség szerint röntgengép használata nélkül. 

Most az Amazon egy volt programozója hozhatja közelebb a macskák gondolatait, ugyanis olyan okostelefonos alkalmazást fejlesztett, amely az ígéret szerint képes a macskanyávogást olyan szavakká alakítani, amit az emberek is megérthetnek – írja a Yahoo! Life

Javier Sanchez kutatást is végzett a MeowTalk nevű applikáció fejlesztése előtt, amelyből kiderült, hogy a cicák leggyakrabban kilencféle szándékot próbálnak jelezni az emberek felé, mindegyikre saját, egymástól jól megkülönböztethető hangokat, nyávogást használnak. 

Macskatolmács applikációt fejlesztettek telefonra

„Még egyszer mondom: É-HES VA-GYOK!” (Fotó: Getty Images)

„Ez nem egy nyelv – mutatott rá Sanchez az NBC tévécsatornának nyilatkozva. – A macskák nem szavakkal kommunikálnak egymással, a természetben pedig egymásnak nem is nyávognak.”

Sanchez a hanggal vezérelhető Amazon Alexa digitális asszisztenssel kapcsolatos fejlesztéseire alapozva próbálta dekódolni, hogy melyik nyávogás jelenti például azt, ha a cica éhes, vagy azt, ha fájdalmai vannak. A macskatulajdonosok a Google Play Áruházból vagy az Apple App Store-jából tölthetik le az ingyenes alkalmazást, amellyel rögzíthetik a macskájuk hangjait és megkaphatják annak „fordítását”. A gépi tanulási módszerek segítségével az alkalmazás idővel egyre jobban fogja tudni értelmezni ugyanazoktól a cicáktól származó hangokat. 

A MeowTalk egyelőre még csak prototípusként érhető el, Sanchez azonban reméli, hogy idővel tovább tudja majd fejleszteni: a célja egy olyan nyakörv létrehozása, amely folyamatosan figyeli a macskák által kiadott hangokat és egyből fordít a gazdik számára. 

Még több macska az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top