nlc.hu
Szabadidő

Ezek a világ legvidámabb zenéi

Egy kutató összegyűjtötte a világ legvidámabb zenéit

Tudományos alapossággal vizsgálta meg a népszerű dalokat.

A holland dr. Jacob Jolij, a Hollandiában található groningeni egyetem neurológusa arra volt kíváncsi, hogy milyen közös jellemzői vannak a vidám vagy pozitív hangvételű zenéknek – írja a My Modern Met

A szakembert a brit Alba együttes kérte fel, hogy elemezze az általuk összeállított listát, amelyen különféle, úgynevezett feelgood zenék szerepeltek.

Bár maga a kutató is elismeri, hogy erősen a személyes ízlésen múlik, hogy kit milyen zene vidít fel, a vizsgálatai során sikerült felfedeznie pár hasonlóságot. A legvidámabb dalok listáján szereplő nóták többségének ugyanis átlagosan 140-150 bpm a tempója, ami körülbelül 20 bpm-mel több, mint egy átlagos popdalé. Ez a feltételezés szerint energetizálja a hallgatókat. 

Az kevésbé meglepő, hogy a vidám dalok többsége dúr hangsorokból áll, míg a szomorkás, letargikusabb zenék jellemzően mollban íródnak. 

Jolij a számok szövegét is elemezte és arra jutott, hogy a vidám daloknak a szövege is vagy pozitív, vagy leginkább semmi értelme sincs, illetve olyan tevékenységekről van szó bennük, ami a legtöbb ember számára pozitív töltetű, mint a bulizás, a szerelem és a tánc. 

Egy kutató rájött, mik a vidám dalok jellemzői

Neked melyik a kedvenc vidám zenéd? (Fotó: Getty Images)

Az összegyűjtött adatokat végül matematikai képletté gyúrta, amelyet további vidám dalokon tesztelt – sikerrel. 

Bár a hasonló kutatásokat általában szigorú formai követelményeket támasztó tanulmányokban szokták rögzíteni, azokat pedig tudományos folyóiratokban leközölni, Jolij ebben az esetben megelégedett a legvidámabb dalok 10-es toplistájával, amelyek a következőek:

  • Queen – Don’t Stop Me Now
  • Abba – Dancing Queen
  • The Beach Boys – Good Vibrations
  • Billy Joel – Uptown Girl
  • Survivor – Eye Of The Tiger
  • The Monkees – I’m a Believer
  • Cyndi Lauper – Girls Just Want To Have Fun
  • Bon Jovi – Livin’ On A Prayer
  • Gloria Gaynor – I Will Survive
  • Katrina & The Waves – Walking On Sunshine

További cikkeink a zene világából:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése