nlc.hu
Szabadidő

Phil Collins napjainkban

69 éves, komoly betegséggel küzd, de tele van tervekkel Phil Collins

Phil Collinsnak súlyosbodó betegsége mellett komoly magánéleti problémákkal is meg kell küzdenie, ám így is rendületlenül próbál a Genesis visszatérő turnéjára.

Leromlott egészségi állapota dacára is elszántan készül a Genesis zenekar jövő évi visszatérésére Phil Collins. A brit zenekar még tavasszal jelentette be, hogy 13 év kihagyás után újra összeállnak egy koncertturné erejéig. A legendás zenészről 2007 óta tudható, hogy komoly hátproblémákkal küzd, amivel többször is műtötték, illetve betegsége következtében nagy szerelmével, a dobolással is végleg fel kellett hagynia. Az elmúlt években jellemzően már bottal járt, a koncertezésről azonban nem mondott le, a színpadon viszont általában ülve énekelt. A dobok mögött tavalyi szólóturnéján 19 éves fia, Nicholas helyettesítette és a tervek szerint ő játszik majd a hangszeren a 2021-es Genesis-koncerteken is.

Phil Collins karrierje kezdetén és napjainkban

Phil Collins karrierje kezdetén és napjainkban (Fotó: Getty Images/Profimedia)

Collins betegsége az elmúlt hónapokban sajnos tovább súlyosbodott, erről árulkodik az is, hogy immár nem csupán botra, de kerekesszékre is szüksége van. A visszatérő turné próbáira érkezve több alkalommal is készültek róla olyan lesifotók, melyeken látható, hogy a járművéből egy kerekesszékbe segítik.

A zenésznek az egészségügyi problémákon túl magánéleti gondokkal is meg kell küzdenie, melyek szintén igencsak megviselik. Harmadik feleségével, Orianne Cevey-vel, akivel 1999 és 2006 között voltak házasok és két közös gyermekük is van, 2015-ben jöttek össze újra és már az újraházasodást tervezték, kapcsolatuk azonban idén megint zátonyra futott. Olyannyira, hogy a nő a nyár végén feleségül ment egy másik férfihoz, ám Collinsszal közös, floridai otthonából annak ellenére sem hajlandó kiköltözni, hogy a zenész erre kérte. Mi több, új férjét is beköltöztette a házba. Collins végül kénytelen volt bíróságra vinni az ügyet, hogy kilakoltatási végzést szerezzen egykori neje ellen.

Phil Collins
Megnézem
Összes kép (8)

A kiszivárgott bírósági dokumentumok szerint Cevey magának követeli a floridai ingatlan értékének felét és igen csúnya vádakat fogalmazott meg a zenésszel szemben. Azt állítja, hogy a kapcsolatuk többek között azért ment tönkre, mert a zenész felhagyott a zuhanyzással és a fogmosással, illetve az antidepresszánsok rabja lett, érzelmileg és verbálisan erőszakossá vált, képtelen volt szexuális életet élni és nem volt hajlandó szeretetet, támogatást nyújtani Orianne és a közös gyermekeik számára. Collins ügyvédei szerint azonban a vádak hamisak, a volt feleség zsarolni próbálja a zenészt, hogy az hajlandó legyen fizetni neki.  

Phil Collins és Orianne Cevey 2018-ban (Fotó: John Parra/Getty Images)

Phil Collins és Orianne Cevey 2018-ban (Fotó: John Parra/Getty Images)

„Bizonyíthatóan hamis, lényegtelen, arcátlan, botrányos és szemtelen állításokat fogalmazott meg, amelyeknek semmi közük a jelen ügy jogi követeléseihez” – nyilatkozta a sajtónak a sztár jogi képviselője, aki szerint a nő csupán be akarja sározni Phil Collins hírnevét.

Mi lett velük?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top