Az olvasóknak talán kicsit homályos lehet, miből áll pontosan a baleseti helyszínelő munkája. Össze tudná foglalni röviden, hogy mivel foglalkoznak Önök?
A baleseti helyszínelő a balesetnél minden olyan nyomot rögzít, ami szükséges vagy szükséges lehet később a rendőrségi, bírósági eljárás során. Gyakorlatban úgy néz ki, hogy kimegyünk a helyszínre, fényképeket készítünk, jegyzőkönyvet veszünk fel és méretarányos rajzot állítunk össze a helyszínről. A bírósági eljárás alapját képezi az, amit mi rögzítünk, ezért nagyon pontosan kell dokumentálni az adott körülményeket.
Milyen végezettség, előképzettség vagy tapasztalat szükséges, hogy valaki ezt a munkát végezhesse?
Rendőrnek kell lenni, vagyis szükséges a rendvédelmi technikum elvégzése. A jelenlegi szabályozás szerint kell még nyolc év szakmai tapasztalat, majd ezután lehet jelentkezni, és el kell végezni a baleseti helyszínelői tanfolyamatot. Ez három hónapig tart, bentlakásos. Sokféle, szerteágazó dolgot tanultunk. Műszaki szakértők, igazságügyi szakértő és bíró is tartott előadást nekünk, de tanultunk büntetőjogot, sőt még a vasúttal kapcsolatos dolgok is szóba kerültek. Persze ezzel is ugyanaz van, mint szinte minden más szakmával, hogy a gyakorlatban, kint a helyszínen tanulja meg igazán az ember.
Pintér József baleseti helyszínelő (Fotó: magánarchívum)
Miért lehet vonzó ez a pálya, miért döntenek úgy rendőrök, hogy ilyen irányba lépnek tovább?
Talán mert sokszínű, szerteágazó szakma. Annak idején Veszprémben műszaki szakközépiskolát végeztem, majd a BRFK-nál kezdtem motoros rendőrként dolgozni. Amikor visszaköltöztünk Budapestről Veszprémbe, akkor abbahagytam a motorozást. Úgy éreztem, hogy a műszaki beállítottságomhoz, a koromhoz, a rendőrségnél eltöltött időmhöz pont ez passzol. 2001. július elseje óta vagyok baleseti helyszínelő. Akinek van műszaki érzéke, affinitása, az megtalálja itt a helyét. Nagyon érdekes, de egyben nagyon nehéz része a munkának az, amikor rekonstruálni kell a járművek rongálódásaiból, a feltalálási helyzetükből, hogy mi is történt pontosan a baleset során.
De minden bizonnyal ennek is megvan a nehézsége…
Természetesen igen. Soha nem tudni, hogy mi történik az aznapi műszakban. A vezető nem tudja úgy beosztani, hogy minden párosnak ugyanannyi baleset jusson, itt az élet írja a napokat. Ha pedig a szolgálat letelte lőtt fél órával történik egy baleset, annak helyszíni szemléjét végig kell csinálni, függetlenül attól, hogy mennyi ideig tart majd. Volt olyan, hogy reggel nyolc órás távozás helyett este öt-hatra értem haza. Ezt bele kell kalkulálni. Más körülmények is nehezíthetik a munkát. Például az időjárásnak teljesen ki vagyunk téve, mindegy, hogy mínusz tíz fok van vagy plusz negyven. Menni kell, csinálni kell, ha esik, ha fúj.
Hogyan néz ki egy baleseti helyszínelő munkanapja, mi történik, vagy mi történhet a szolgálati idő alatt?
Leváltjuk az előző műszakot, ami lehet nappalos vagy éjszakás. Tizenkét órás beosztásban dolgozunk, az előző váltással megbeszéljük a történéseket, aztán egy eligazítás kezdődik, és ha van elmaradt adminisztráció, azt pótoljuk gyorsan. Mert bármikor történhet bármi.
A bármi ugye a baleset. Karambol esetén Önöknél mi történik?
Milyen balesetről beszélünk? Minden attól függ, milyen súlyos az esemény. Lehet szó koccanásról, vagy arról, hogy két autó összetolat egy parkolóban. Van, hogy ilyenkor is minket hívnak. Sokszor át sem gondolják az emberek, hogy egy behorpadt sárvédőt ki lehet javítani, át kell beszélni, ki hibázott, és megy tovább az élet. Nálunk az ilyen jellegű problémáktól a halálos tömegszerencsétlenségekig megy a paletta. Ha több eset van párhuzamosan, akkor természetesen előnyt élvez az, ahol sérült is van. Olyan is előfordulhat, hogy két rendőrkapitányság ügyeletesei segítséget kérnek egymástól, például mi a balatonalmáditól, a balatonfüreditől vagy az ajkaitól. De ha minden helyszínelő dolgozik, akkor a kevésbé súlyos ügyeknek várniuk kell. A tevékenység-irányító központ koordinátora súlyoz, ő dönti el, hogy például egy veszprémi koccanás ráér.
De sajnos vannak sokkal súlyosabb esetek is a koccanásnál…
Akkor is megy minden a maga kerékvágásában. A rendőrség értesítésével egy időben megtörténik a mentők értesítése is az esetek legnagyobb részében. Néha a tűzoltókat is hívni kell, hogy segítsék a mentést, mert időnként olyan szinten rongálódott az autó, hogy a benne rekedt emberek kiszabadításához szét kell vágni a kocsit. Amikor kiérünk, először biztosítjuk helyszínt. Úgy kell biztonságot teremteni, hogy a már bekövetkezett sérüléseknél ne történjen nagyobb baj. Az utat természetesen lezárjuk. Amíg a sérültek nincsenek biztonságban, nincsenek kimenekítve, addig mindenki, aki a helyszínen van, az ő mentésükön dolgozik. Ebben együttműködnek a mentők, a rendőrség és a tűzoltók. Amikor ez véget ér, akkor nekiállunk fényképezni. Rengeteg képet rögzítünk, hogy pontosan tudni lehessen, hogy az emberek és a tárgyak hol helyezkedtek el. Ezután kezdődik a valódi helyszínelői munka. Nagyon változó, hogy ez meddig tart és még kiket kell bevonni a helyszíni szemlébe.
Nagyon szeretem azt, amikor leülünk gondolkodni, hogy mi történhetett pontosan (Fotó: magánarchívum)
Kikkel dolgoznak együtt, milyen más szakemberekkel kell együttműködni?
A baleseti helyszínelés egyértelműen team-munka. Ha messze, nem a közvetlen közelben történt a baleset, akkor a helyi alakulatok biztosítják a helyszínt, amíg mi kiérünk. Például, ha a 82-es úton történt a baleset, Veszprémtől harminc kilométerre, akkor a helyszínen szolgálatot teljesítő zirci járőr már megtette az első intézkedéseket, amire mi odaérünk. Ha szakmailag indokolt, akkor be tudunk vonni műszaki vagy orvosi szakértőt. Bűnügyi technikát is segítségül hívhatunk, ha például a sofőr elmenekül a helyszínről vagy ittasság, kábítószer fogyasztásának gyanúja merül fel. Léteznek olyan horderejű balesetek, hogy az ügyeletes parancsnoknak mindenképpen ki kell mennie. De ilyen jellegű balesetek helyszínelésénél esetenként a közlekedési ügyész is jelen van.
Milyen nyomokat néznek? Mi az, amire a laikus esetleg nem is gondol, de fontos lehet?
Kezdjük egy alap szituációnál. Egy autó megcsúszik, megforog, kicsúszik az útpadkán. A vezető fékez, de bemennek az erdőbe vagy mezőre. Az első az, hogy elkezdünk felvételeket készíteni a haladási irányból. Rögzítjük a féknyomot, a sodródási nyomot és a lehaladási nyomot. Ha levegővesztéses lesz a kerék, mert a gumi lefordul vagy defektet kapott, az laposfutási nyommal jár. Sorban haladunk, rögzítjük, hol fordult meg az autó, hol fordult az árokba. Ez az alap, de el tudunk menni egészen a DNS-mintáig. A biztonsági öv bekötésének igazolása is fontos, de azt is rögzíthetjük, hogy milyen cipővel nyomták meg utoljára a pedált. Léteznek olyan balesetek, hogy ittasság gyanúja merül fel, és többen ültek a járműben. Ilyenkor jöhet az egymásra mutogatás, hogy ki vezetett. Volt arra példa korábban egy balesetnél, hogy egyik biztonsági öv sem volt bekötve, sem a vezetőé, sem a jobb oldali első utasé. Viszont a kérdéses ütközésnél a vezető és az utas is beütötte a lábát a műszerfalba. Annak anyagában pedig bent maradnak a nadrág szövetlenyomatai. Megvan rá a megfelelő technológia, hogy ezzel bizonyítani lehessen, ki hol ült. Aki az elmondásuk alapján vezetett, az mikrokord nadrágot viselt, a másik pedig makrokordot. Végül ennek az utóbbinak a lenyomatait találtuk meg a műszerfalban a kormánynál. Itt megdőlt a történet. Az ilyen esetek csemegék számunkra a sok rossz dolog mellett. Izgalmas, amikor össze kell rakni a történetet. Nagyon szeretem azt, amikor leülünk gondolkodni, hogy mi történhetett pontosan. Az tényleg a szakma!
A sérültek mentése közben esetleg tönkremehetnek nyomok?
Az emberi élet a legdrágább, ez egyértelmű. A mentés során az alaphelyzet, az alapnyomok biztos nem változnak. Viszont nekünk is figyelni kell a nyomok rögzítésénél.
A jegyzőkönyvön és a fényképezőgépen túl milyen technológiát használnak még?
Fényképezőgépből is olyan kell, amivel éjszakai körülmények között is képesek vagyunk képeket készíteni. De az alapfelszereléshez tartozik a kerekes távolságmérő, ami segít elkészíteni a méretarányos rajzot. Ezenfelül rengeteg eszköz van nálunk a szerszámtól kezdve az elemi szál rögzítésére alkalmas üvegcsőig.
Izgalmas, amikor össze kell rakni a történetet (Fotó: magánarchívum)
Közel húsz éve csinálja. A technológia mennyit fejlődött azóta?
Rengeteget, össze sem lehet hasonlítani. Amikor 2001-ben elkezdtem, akkor kezdett elterjedni a digitális technológia. Előtte régi típusú Pentax meg Praktica gépeket használtunk. A legelső digitális gépünk egy megapixelt tudott, floppy lemezre mentettük a képeket. Egyre tíz darab olyan minőségű kép fért, ami nem pixelesedett, amikor kinagyítottuk. Akkoriban még nem volt külön egyenruhánk, sötétkék nadrágban és fehér ingben helyszíneltünk. Az ing egyik zsebében elfért öt floppy, a másikban szintén öt. Filctollal ráírtuk, hogy milyen fénykép van rajta, aztán áthúztuk és írtuk rá a következőt. Ma már olyan gépet használunk, aminek a memóriakártyájára rengeteg kép fér el. A technikai feltételek javulása a telefonokon is lemérhető. Az egész napunkat egy okostelefon segítségével koordinálja az ügyelet, minden küldés azon keresztül érkezik.
A munka során előfordulhat, hogy tanúskodni kell a bíróságon?
Természetesen, az eljárás során sok esetben meghallgatják a helyszínelőt. Ha a bíró szükségét látja, mi is megyünk a tárgyalásra. Mi vagyunk azok, akik látták a helyszínt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Létezik olyan, hogy rekonstruálni kell a balesetet, ha valami kérdéses, de szinte lehetetlen még egyszer megint mindent ugyanúgy beállítani. Előfordul, hogy évekkel a baleset után folyik a bírósági tárgyalás. Ekkor ismét át kell tanulmányozni a baleseti anyagot, mert rengeteg minden történt azóta. Részletesen csak azokra a belesetekre emlékezünk évekkel később is, amik beleégtek a tudatba.
A tanúk mennyire emlékeznek tisztán a baleset körülményeire?
Nagyon változó, a sérülés fokától is függ. Van olyan, hogy a sokk miatt nem emlékeznek. Ilyenkor készítünk egy feljegyzést, hogy a baleset részesét az elszenvedett sérülései miatt nem lehetett meghallgatni. A szabálysértési eljáró vagy a baleseti vizsgáló ebből tudja, hogy őt nem hallgattuk meg a helyszínen. Általánosságban viszont elmondható, hogy az az információ, amit a résztvevők először elmondanak, mindig nagyon fontos, mert később előfordulhat, hogy elferdítik a történéseket, hogy minél kisebb legyen a felelősségük.
Az orvosi ellátást nem igénylő autósok jelen vannak a helyszínelésnél?
Igen, sokszor ott vannak. Nagyon különbözően tudnak viselkedni. Némelyik beleszól a munkánkba, hogy ezt meg azt is fényképezzem, és felhívja arra is a figyelmet, hogy szerinte még mit kellene lemérni.
A baleseti helyszínelő munkája pszichésen is megterhelő lehet.
Igen, nehéz tud lenni. Mindenki máshogy kezeli. A helyszínen én a feladatra koncentrálok. Aztán amikor hazaérek, elgondolkodok azon, hogy ez velem is megtörténhet bármikor. Mindenki máshogy kezeli, mindenkinek más a védekezési mechanizmusa. Én baleset-megelőzés témakörében tartok előadásokat, nekem ez egy lehetőség, hogy kibeszélhessem a dolgokat. A másik a sport, ezzel is kieresztem a gőzt. Volt olyan balesetem, hogy hazamentem és letekertem száz kilométert biciklivel.
Baleset-megelőzés előadás iskolásoknak (Fotó: magánarchívum)
Ebben a balesetben mi történt?
Nagyon súlyos baleset volt, öt évembe került, hogy túl legyek rajta. A munkánkkal jár, hogy holttesteket látunk, de ha gyerek az áldozat vagy sérül meg nagyon súlyosan, azt nehéz feldolgozni. Ezután a baleset után majdnem pályát váltottam. De az akkori főnököm mondta, hogy gondoljam át, mert szükségük van rám, itt a helyem. Aztán maradtam, azóta itt vagyok.
Milyen tipikus hibák vagy véletlen miatt következnek be a balesetek?
Három szegmens van, amivel probléma lehet: a pálya, a gép és az ember. Sajnos azt kell mondanom, ebből az emberi tényező messze a legjelentősebb. A balesetek 80 százaléka az emberi mulasztás miatt következik be. Sokszor dühít, hogy mennyire nem figyelnek oda a környezetükre. Mert természetesen az emberek nem azért nem állnak meg stoptáblánál, mert szabálytalankodni akarnak. Egész egyszerűen nem veszik észre, hogy ott van. Nem vesznek tudomást a rajtuk kívül álló elemekről és a nehezítő körülményekről sem. Meglepődnek, hogy télen esik az eső, és a víz megfagy, aztán meglepődnek azon is, hogy a jégen megcsúszik az autó. Szeptembertől a média tele van a megfázás elleni gyógyszerek reklámjaival. Jeleznek, hogy figyeljünk, jön a téli időszak. De sokan a téli gumit csak akkor szerelik fel, ha már kétszer megcsúsztak. Többen elindulnak úgy a gyerekkel az iskolába, hogy egy tenyérnyi résen kaparják le az odafagyott párát. A kormány alatt kukucskálnak ki, aztán nem meglepő, ha elütnek valakit a zebrán. Az emberek talán el vannak kényelmesedve ebben a modern világban. Nemrég láttam egy mémet, miszerint régen az autó műszaki leírásában benne volt, hogy miképp kell szelephézagot állítani. A mai modern kocsikéban pedig az van, hogy ne igyuk meg az akkumulátorsavat. Nagy a technikai fejlődés, de hiába a sávkövető elektronika, ha a sofőr ezt arra használja, hogy az M7-en, vezetés közben álljon neki olvasni vagy sminkelni.
Önnek volt már balesete?
Igen, volt. Egy baleset miatt egyszer kilenc órát feküdtem a műtőasztalon, aztán megismerkedtem a rehabilitációs világgal is. Azt hittem, jó ötlet egykerekezni motorral. Rá kellett jönnöm, hogy mégsem volt az. A jó pap is holtig tanul.
