Aktuális

Nem haragszik gázolójára a rendőr, aki úgy érzi: újjászületett

Három hétig volt az intenzíven Gábor, az életéért napokig küzdöttek. A történtek ellenére hamarosan újra egyenruhát húz.
Szabó Gábor

Másfél évvel ezelőtt az is kérdéses volt, hogy túléli a sérüléseit egy 33 éves rendőr, ma már pedig izomkolosszussá gyúrta magát – számolt be a Tények. Szabó Gábort és társát egy teherautó sofőrje gázolta kis híján halálra Tompánál, mert elaludt a volánnál. A rendőrök épp egy másik autóst igazoltattak, amikor fékezés nélkül beléjük rohant a szerb férfi.

Gábor azt mondja, újjászületett, kapott egy második lehetőséget az életre, így a baleset napját 2. születésnapjaként éli meg. “Merem fogadni, hogy a fentiek vigyáztak rám” – nyilatkozta. Az 55 éves gázolójára nem haragszik; igaz, meg sem kereste a tragédia után a rendőrt. “Kellett hozzá idő, hogy elfogadjam ezt a történetet” – tette hozzá a fiatalember, aki azóta már járt a baleset helyszínén, ahol majdnem meghalt.

Gábor oly annyira erőre kapott a történtek után, hogy testépítőket megszégyenítővé gyúrta magát, így másfél évvel a balesete után. Heti 4-5 nap jár konditerembe, de a kezdet nehéz volt. Fél évig képtelen volt beszélni a balesetről. Elmondása szerint sok mindenben változott a felfogása, ugyan új életet kapott, azt viszont nem tudja pontosan, hogy mi lesz a küldetése a jövőben. De az biztos, hogy újra egyenruhát szeretne húzni, így hamarosan szolgálatba is áll.

Kiemelt kép: illusztráció, Tények – videó

Még több gyógyulástörténet az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése