Elmeséled, hogy az elmúlt egy-két évben milyen filmeket és sorozatokat fordítottál?
A Diane védelmében nagy kedvencem volt: okos és aktuális sorozat, nagyon szerettem fordítani. Sajnos a negyedik évad a Covid miatt félbeszakadt a hetedik résznél. Én fordítom az új Magnum-epizódokat, az új évad harmadik részét éppen most küldtem el a stúdiónak. Izgalmas munka volt az is, hogy a Netflix megvette a Jóbarátokat, és véletlenül hozzám került hat rész, mert új feliratot készíttetnek hozzá. Rájöttem, hogy egész jók lettek a régi szövegek (nevet), nem nagyon kellett változtatni. Régen a szinkronját csináltam. Csináltam még egy tizenhat részes koreai sorozatot a Netflixnek, amiben koreai fiatalok gonosz lelkekre vadásznak. Az elején állati fura volt, mert a koreaiak gesztusai annyira mások, mint a mieink, de időközben nagyon megszerettem. Van ezen felül még egy békás rajzfilmsorozat, a Békaland, az is nagyon cuki. Plusz most kezdtem el egy kamaszsorozatot, a Másodállás kerestetiket: három gyerek véletlenül felrobbantja a szomszédban lakó iskolaigazgató hajóját, és meg kell fizetniük a kárt, ezért mindenféle munkákat be kell vállalniuk. A Greta Gerwig-féle Kisasszonyok is egy szép munka volt, és nagyon szerettem fordítani A mogyoróvaj sólyom című Shia LaBeouf-filmet is az HBO-nak. Isteni volt.
A Jóbarátokon kívül mely munkáidról ismernek leginkább?
A nevemről mindenkinek a Jóbarátok ugrik be, mert ott mindig bemondták, hogy ki fordította. Az utóbbi időben már nem divat, hogy bemondják, mert levágják és jön a reklám, úgyhogy a legtöbb fordításomról senki sem tudja, hogy én csináltam. Talán még A Madagaszkár pingvinjei rajzfilmsorozatnak van nagyobb rajongótábora: azt is nagyon szerettem csinálni, és az emberek is imádják. Szuper szinkronhangokat találtak hozzá.
Moduna Zsuzsanna (Fotó: magánarchívum)
Az iszdb szinkronadatbázisban közel 200 film kapcsán említik a neved.
Aki annak idején a szakmába behívott, azt tanácsolta, hogy kezdjem el vezetni, amiket fordítok. Van egy táblázatom, és már 4000 tétel felett járok, szóval nagyon-nagyon sok munkám nincs nyilvántartva sehol. Sajnos nem tudom, melyik szinkronmunkámat ismerik még sokan. Nincs tévém és nem nézek tévét, ezért nem nagyon tudom, mi mennyire népszerű.
Laptopon nézel filmeket?
Igen, de csak a munkáimat. Nagyon ritka, hogy bármi mást megnézzek. Annyira sokat ülök a képernyő előtt, hogy este inkább már csak könyvet olvasni szoktam. Tíz éve rájöttem, hogy alig kapcsolom be a tévémet, és akkor megszabadultam tőle.
Fontos, hogy kedveld azt, amit fordítasz, vagy a végeredmény szempontjából ez lényegtelen?
Sokáig fontos volt. Emiatt nem vállaltam például horrort, mert félek tőle, és közben figyelni kell a képernyőt, mert szájra kell írni a szöveget. Azt mondtam, hogy én nem tudok úgy szájra írni, ha közben undorodom attól, ami történik a képen, ezért nem vállaltam horrort. Viszont karácsony előtt véletlenül elvállaltam egyet. Rá kellett jönnöm, hogy egyrészt egyszerű a szövege, nagyon könnyű fordítani, másrészt amikor nézem, nem azzal foglalkozom, hogy kifordul-e a szereplő bele, hanem azzal, hogy hogyan tudom szájra írni. Szóval igazából mindegy, hogy egy film horror-e vagy sem. Egyébként meg minden fordításban, még a legvacakabb tinisorozatban is valamit megszeretek: vagy egy szereplőt, vagy a humorát, vagy valami mást, és onnantól kezdve nagyon szeretem fordítani.
Anélkül, hogy életkorról beszélnénk, azt talán leszögezhetjük, hogy nem vagy már tini. Nagyon nehéz hitelesen visszaadnod azt a szlenget, amit beszélnek?
Nehéz, és nem is találom el mindig, de igyekszem. Sokat nézegetem az online szlengszótárakat, és próbálok az utcán vagy a buszon utazva odafigyelni, hogy elcsíphessek dolgokat. És van két gyerekem, akik ugyan már nem tinik, de még meg tudják mondani, ha valami nagyon nagy marhaságot írok.
A Jóbarátok-fordításod egyszerre nagyon népszerű, másrészt pedig rengeteg kritika is érte több félrefordítás miatt. Utóbbira tényleg csak az a magyarázat, hogy ez a fordítás még azelőtt készült, hogy elérhető lett volna az internet?
Még számítógépem sem volt, amikor elkezdtem fordítani a Jóbarátokat. Az HBO-nak készült a szinkron, és amikor az irodájukban délután négy körül befejeződött a munka, akkor bemehettem, hogy egy ottani számítógépen végezhessem a fordítást. Egy idő után persze megvettem a saját számítógépemet. De egy online szlengszótár akkoriban még elérhetetlen volt. Ma már az urban dictionaryben azt is megtalálom, amit aznap találtak ki a chicagói gengszterek.
Így indult egykor a Jóbarátok (Fotó: Photo12/AFP)
Azért volt valamilyen segítséged?
Volt egy angol tanárom az amerikanisztika tanszékről, akit megkérdeztem néha, ha teljesen elakadtam valamivel. De ő sem tudott mindent. Például az szerepelt a szövegben, hogy Oprah. Ma már mindenki tudja, kicsoda Oprah Winfrey, de a kilencvenes évek Magyarországán ez nem volt ilyen egyértelmű. Azt hittem, hogy operát jelent, csak elírták, és mivel a tanárom se tudta, így hibásan került a szövegbe. Igyekeztem úgy csinálni, hogy röhögjenek rajta, és valóban röhögött rajta a fél ország, de biztos, hogy vannak benne hibák. Az első évadot még nem én fordítottam, és az utolsó kettőt sem, a nyolcadik évad valamelyik része után hagytam abba. Nagyon népszerű munka volt, több fordító is próbálta megkaparintani előlem. Talán sok hiba van benne, de vigasztal, hogy amikor az utolsó két évadot már más fordította, akkor se lett jobb. Nincs ember, aki ennyi fordítás közben ne hibázna párszor, főképp az akkori munkakörülmények között.
Az általad említettek alapján elmondhatjuk, hogy jelenleg az RTL Klubnak, az HBO-nak és a Netflixnek dolgozol?
Igen, azzal a fontos különbséggel, hogy nekem nem a csatornák adják a munkát, hanem az olyan szinkronstúdiók, mint az SDI, a Mikroszinkron, a MAHIR szinkron, a DDS és a Master. Ezenfelül még néhány csak DVD-n megjelenő filmet fordítok, de többet már nem is nagyon tudnék elvállalni.
A streaming szolgáltatók érkezésével iszonyú sok új tartalomhoz kellettek fordítók. Hogyan hatott ez a hazai fordítószakmára? Felvitte az árakat?
Az árat nem mi kérjük, mindig a megbízó határozza meg. Olyan már volt, hogy azt mondtam valamire, hogy túl kevés, amire azt felelték, hogy sajnos ennél többet nem tudnak fizetni. Van egy sztenderd ár a szakmában: a szinkronnak 1998 óta ugyanaz az ára. Perc után fizetnek: akkor is ugyanannyit kapsz, ha az egy percet végigdumálják, és akkor is, ha hosszú snitteken át nézed az erdő békéjét, és senki nem szólal meg. Mostanában több sorozatot fordítok, mint régen, azokat meg végigpofázzák. Nagyon kell szeretni ezt a munkát, hogy az ember megcsinálja ennyi pénzért. Tavaly nyáron bő húsz év után történt egy kis emelés, még az is lehet, hogy a streaming szolgáltatók hatására. Korábban a filmek és sorozatok szinkronjánál 400 forint járt egy percért, és ezt emelték fel 450-500 forintra. Egy normális rendszerben most olyan 2000 forintos percdíjnál kellene tartanunk. Amikor elkezdtem ezt a szakmát, még három-négy film lefordításából meg lehetett élni egy hónapban.
Ha ennyi a munka, hogyhogy nem emelkednek az árak?
Mert rengetegen szeretnék csinálni. Ha valaki bírja a home office-t, annak ez egy szuper munka. Tök jó látni egy csomó jó filmet, és ez egy nagyon intim meló. Ülök egy képernyő előtt, jobbnál jobb színészek arcát látom, és én adom a szájukba, hogy mit fognak mondani. Ezt nagyon szeretem csinálni. A streaming szolgáltatók egyébként jobban fizetnek, főképp akkor, ha valaki közvetlenül nekik dolgozik. Aki közvetlenül a Netflixnek dolgozik, az nagyon jól kereshet, de a jellemző inkább az, hogy a Netflix szétszórja a munkáit különböző disztribútorok között, ők egy kicsit levesznek belőle, és úgy adják tovább a fordítónak. De még így is sokkal jobban fizetnek, mint mondjuk a hazai stúdiók.
A szinkronstúdióban folytatódik a munka (Fotó: apertura.hu)
Nehéz bekerülni a Netflixhez?
Azért le kell tenni előtte valamit az asztalra. Körülbelül 2000 óta fordítottam egy cégnek, amit felvásárolt egy másik cég, azt meg egy másik. Ez már egy nagy világcég, és én rajtuk keresztül dolgozom a Netflixnek. De van a Netflixnek egy saját fordítói felülete is, így közvetlenül is van velük kapcsolatom, de ott „aki kapja, marja” alapon mennek ki a munkák, az meg nem annyira az én világom.
Hatott valamennyire a munkádra, hogy a világjárvány miatt most nincsenek új mozifilmek?
Mozifilmet nagyon ritkán fordítottam. Van körülbelül öt-hat ember, majdnem minden mozifilmet ők fordítanak, és én nem tartozom ebbe a körbe. Általában a filmforgalmazók mondják meg, kivel szeretnének együtt dolgozni, és minden forgalmazónak megvan a jól bevált egy-két embere. Ők tényleg nagyon jók: Tóth Tamás, Heltai Olga, Pataricza Eszter vagy Speier Dávid munkáit nagyon szeretem. Látom, hogy azoknak, akik általában mozifilmeket fordítanak ez most egy nagyon rossz helyzet, és épp ezért ők is megjelentek a sorozatpiacon. Persze ők azért előre is dolgoznak: lehet tudni, hogy például az új James Bond szinkronja már rég készen van.
Másképp kell mozifilmet fordítani amiatt, hogy a nézők sokkal nagyobban látják az arcokat, vagy csak a fizetésekben van különbség?
Több idő van rá, de jobban is kell figyelni a szájra írásra, mint egy tévésorozat esetében. Olyan apróságokra is figyelni kell, hogyha valaki az eredetiben mondjuk egy í betűs szót mond, akkor roppant hülyén néz ki, ha te egy á betűs szót adsz a szájába. Ráadásul a mozifilmek esetében sokkal rosszabb minőségű kópiát kapunk, nehogy felkerüljön tőlünk az internetre a film még a mozibemutató előtt. Fekete-fehér, lebutított képű filmeket küldenek, amik tele vannak vízjelekkel, számsorokkal satöbbi. Olyan is előfordul, hogy nem látjuk a beszélő szereplőt, mert még nem lett bevágva a filmbe. Sokkal nehezebb mozifilmet fordítani.
Kellett már úgy szinkront csinálnod, hogy nem láthattad a filmet?
Úgy nem lehet, bár volt rá példa, hogy bepróbálkoztak vele. A lengyeleknél például inkább a hangalámondás a divat, nem a szinkron, ahhoz meg nem kell szájra írni, és így ők nehezen értették meg, hogy miért nem tudunk a film nélkül dolgozni. Egy idő után ők is belátták, hogy nem lehetséges.
A feliratozás sokkal könnyebb?
Sokkal. Jóval kevesebb szöveget kell írni, tömöríteni kell. Persze az angolul tudók ilyenkor a hallott szövegből több információhoz jutnak, mint aki csak a szöveget olvassa, és emiatt a feliratokat rengeteg kritika éri, de ez egy ilyen műfaj, megvannak a szabályai, hogy a nézők adott időközönként mennyi feliratot tudnak elolvasni, és ehhez tartani kell magunkat. Nem lehet odaírni mindent, amit a szereplők kimondanak.
Moduna Zsuzsanna (Fotó: magánarchívum)
A fordítás elég magányos szakma. Azért létezik valamilyen közösségetek legalább egy Facebook-csoport formájában?
Igen, létezik egy zárt szinkrondramaturg csoport a Facebookon már négy vagy öt éve. Azelőtt azokkal, akikkel régebb óta ismertük egymást a stúdiókból, néha beszéltünk telefonon, de a Facebook-csoport óta sokkal több információ jut el hozzám is. És van egy szinkronszakszervezet is, ahol igyekeznek az érdekeinket képviselni, sajnos nem nagy sikerrel.
Úgy tudom a KATA év eleji szigorítása a te szakmádban is nagy hullámokat vert. Téged személyesen hogy érintett?
Ez inkább azoknak okoz problémát, akik egy-két stúdiónak dolgoznak. Mivel én több stúdiónak dolgozom, a szakmában töltött 28 év alatt nem fordult még elő, hogy egy cégtől évi hárommillió forintnál többet keressek, pedig megállás nélkül dolgozom, legtöbbször szombaton és vasárnap is. Azért nekem is vannak határaim: harmincpercnyi szájra írásnál egy nap többet nem lehet elvégezni. Persze szoktunk viccelődni, hogy milyen jó lenne pornót fordítani, mert abban nem beszélnek sokat. (nevet)
Egy régi interjúban mesélted el, hogy a szinkrondramaturg munka mellett elkezdtél cukrászatot tanulni. Abból végül mi lett?
Először pék akartam lenni, mert ültem itthon, és azon gondolkodtam, hogy mi az, amire még háborúban is szükség van. Lehet, hogy a filmek megszűnnek, de kenyér mindig kell. Csakhogy már annyi idős voltam, hogy nem képeztek ki péknek, az ahhoz legközelebbi pedig a cukrász volt. Ahogy elvégeztem, elkezdtem dolgozni az Andrássy úton a Klassz étteremnek. Tíz évet voltam náluk cukrászként, és imádtam.
Ez idő alatt nem fordítottál?
Dehogynem, a cukrász munka csak mellékes volt. Csak péntekenként mentem be, és amit aznap sütöttem, az felkerült az étlapra. Nagyon-nagyon szerettem, teljesen szabad kezet kaptam. Tíz év után a tulajdonos eladta a részét, és én is azt éreztem, hogy itt az idő, ötvenéves korom felett már nem fogok hatalmas vájlingokat cipelni, ezért én is kiszálltam. Arra nagyon jó volt, hogy megismerjek egy iszonyú más világot, és azt, hogy milyen keményen dolgoznak egy ilyen konyhán. Mi meg csak ülünk itt és nézzük a filmeket. (nevet)
A fordítónak sosem kell bejárnia a szinkronstúdióba?
Az elején bejártam, és nagy szerencsém volt, mert a Liget stúdióban Mohácsi Emil szinkronrendezőtől rengeteget tanulhattam. Ő csinálta a Jóbarátok szinkronját is, én meg sokat ültem bent, és néztem, ahogy dolgoznak. Tanultam, hogyan kell szájra írni, és nézhettem, hogy jó-e az, amit írok. Már vagy húsz éve egyáltalán nem járok be stúdiókba. Minden a neten megy.
Azt hogy éled meg, hogy a gázsik stagnálása miatt nemcsak egyre több fordító, hanem egyre több színész is otthagyja a szakmát?
A zárt szinkrondramaturg csoportban látom, hogy nagyon tehetséges fordítók fordítanak hátat a szakmának, és nem fordítanak többet. Ez fáj. Sokan hagyják ott a szakmát, vagy ha nem, akkor ők is elkezdenek mellette valami mást is csinálni, mint például én a cukrászatot. Egy kollégám jógastúdiót nyitott… Nehéz belőle megélni, közben meg nagyon szeretjük csinálni.
Attól nem tartasz, hogy az egyre fejlettebb fordítóprogramok előbb-utóbb elvehetik a munkád?
Szerintem ezt nem tudja megcsinálni egy fordítóprogram. Ettől még kísérleteznek vele, de a magyar egy annyira különleges nyelv, hogy nem hiszem, hogy az én életemben ilyesmi bekövetkezhetne.
