nlc.hu
Szabadidő

Részleges nyitás a budapesti gyógyfürdőkben

Március közepétől részlegesen újranyithatnak a budapesti gyógyfürdők

Beutalóval hamarosan lehet különböző kezelésekre menni a fővárosi gyógyfürdőkbe, de a medencéket nem nyitják meg.
Gellért fürdő

Március 16-tól újranyithatnak a fővárosi fürdők gyógyászati részlegei, mert addigra várhatóan minden ott dolgozó védett lesz a koronavírus ellen – számolt be az RTL Híradó.

Akik beutalót kapnak a szakorvostól, a többi között súlyfürdőre, iszappakolásra vagy orvosi gyógymasszázsra mehetnek a fürdőkbe. A beutalt vendégeket előszűrik, lázat mérnek és kérdőívet töltetnek ki velük.

A vidéki gyógyfürdők harmada jelenleg is nyitva áll azok előtt, akiknek szakorvos írt fel gyógykezeléseket. Az ott dolgozókat ugyanis már az első körben beoltották, mert ők is egészségügyi dolgozónak számítanak.

A medencéket azonban továbbra sem nyithatja meg egyik fürdő sem.

(Kiemelt kép: MTVA / Bizományosi: Nagy Zoltán)

Gyógyfürdők az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top