Ha év elején bárki megkérdezte volna, mi az az NFT, valószínűleg mindenki csak pislogott volna. Napjainkra azonban ez lett az egyik legforróbb trend, különösen, hogy márciusban a „hagyományos” műalkotásokat is megszégyenítő összegért, 69 millió dollárért kelt el egy azóta szupersztárrá vált művész digitális kollázsa – itt látható alább, a Christie’s aukciósház tweetjében.
Na állj, mi van? Eszik vagy isszák az NFT-t?
Az NFT a non-fungible token, azaz mással nem helyettesíthető token rövidítése, amivel még nem vagyunk sokkal közelebb a megoldáshoz. Helyettesíthető tokennek számít például a készpénz: egy darab ötezer forintos bankjegy értéke ötezer forint, viszont helyette használhatok egy másik, ugyanolyan bankjegyet, az is pontosan ugyanannyit fog érni. Nem helyettesíthető például a Mona Lisa vagy a Feszty-körkép, amelyekből csak egyetlen darab létezik a világon, ha ezeket megvásárolhatnám, nem tudnám elcserélni egy ugyanolyan értékű műre, hiszen nincsen másik belőlük.
Az NFT azonban – leginkább, de erre még visszatérünk – digitális alkotások, műtárgyak esetén értelmezhető, mivel ez a technológia teszi lehetővé, hogy értéket és tulajdoni viszonyt lehessen rendelni egy, a fizikai világban nem létező, ha úgy tetszik, egyesekből és nullákból álló kódsorhoz, amely leír például egy digitális képet, videót vagy épp hanganyagot.
Ha a kedves olvasó most egy lépéssel közelebb került az NFT megértéséhez, egyből meg is zavarnám egy picit: az NFT hátterében a kriptovaluták világából ismert blockchain-technológia működik, amely, nagyon leegyszerűsítve egy világméretű adatbázis, amely lehetővé teszi különféle adatok – például egy műalkotás tulajdoni viszonyainak – nyilvántartását, a hamisítást és a módosítást kizáró módon.
Sántító példával egy használt autó gondosan vezetett szervizkönyvéhez lehetne hasonlítani: ha veszünk egy használt autót, a szervizkönyvben látni fogjuk, hogy az előző tulajdonos mikor, milyen javításokat végzett a kocsin, rendszeresen karbantartotta, szervizelte. Ha később eladjuk az autót, az új vevő szintén a szervizkönyvből láthatja majd, hogy előttünk volt már egy korábbi tulajdonos is, aki olajszűrőt és hengerfejet is cserélt a járművön. Mondom, sántító példa, de a blockchain-alapú hálózatok is azt teszik lehetővé, hogy egy bizonyos adathalmaz (akár virtuális pénz, akár egy digitális festmény) előéletét követhetővé varázsolják.
Ahhoz viszont, hogy jobban megértsük, mi köze az NFT-nek a művészetekhez és hogyan működik ez az első hallásra zavarosnak tűnő technológia, szakember segítségét kértük. Weiler Péter képzőművész egyfelől otthonosan mozog a digitális világban, mivel alkotásait főleg digitális formában és digitális eszközökkel hozza létre, emellett, Magyarországon ő értékesítette először a Bitcoin bánya az Alföldön című munkáját NFT formájában, így nála autentikusabb forrást aligha találhattunk volna.
„Az NFT-t közelítsük meg először a Bitcoin kriptovalután keresztül, amit tekinthetünk digitális aranynak: véges mennyiség van belőle és tulajdonképpen semmi másra nem jó, csak értékhordozó, gyűjtik, veszik-eladják, így alakul ki a kereslet-kínálatból az árfolyam – mondta Weiler Péter. – Ha úgy vesszük, a fizikai aranyra sincs semmi szükségünk, még annak sem, aki aranyláncot hord a nyakában, elsősorban az ősi konvenciókon alapuló »értéktároló« tulajdonsága miatt hasznos. Az NFT pedig a digitális műtárgyat vagy egyéb ritka, és gyűjteni érdemes értéket testesíti meg.
Egy olyan technológiai megoldás, amely akár fizikai akár virtuális-digitális »jószágokat«, értékeket egy adott tulajdonoshoz tud kötni. Jogilag ebben semmi újdonság sincs, most is eladhatnék neked egy jpg-képet, amit elküldök e-mailben, te utalsz nekem félmillió forintot és létrejött az adásvétel. Megbízunk egymásban, hogy betartjuk a szerződést. Az NFT tehát abban hozott áttörést, hogy erre a technológiára épülő piactereken lehetővé tette, hogy ismeretlen emberek nagy értékben kereskedjenek virtuális műtárgyakkal.
A vevő az NFT rendszerének köszönhetően biztos lehet benne, hogy az alkotás egyedi, ha megvásárolta, az márpedig az övé. A dolog másik jelentősége, hogy a blockchain-technológia első olyan alkalmazása ez, ami túlmutat a kriptovalutákon. Ezt most az emberek nagy tömege értelmezni tudja, megszokjuk és beépül majd a mindennapokba. Emellett fontos, hogy a Bitcoin és az Ethereum kriptovalutáknak már van egy sikeres múltjuk, amire az NFT-bizniszt rá lehetett építeni. Ha az NFT csak simán egy erős titkosítást ígérő weboldal lenne, ahol digitális műtárgyakat adnának-vennének, nem lenne ennyire népszerű és biztonságos. Az NFT a világ legnagyobb »számítógépén«, az Ethereum hálózaton fut. Ez azért nem komoly titkosítási technológia.”
Beeple, Invincible – kik ezek az emberek?!
A jelenlegi rekordot egy Beeple nevű digitális művész tartja, akinek a cikk elején szereplő tweetben látható kollázsát hajmeresztő, 69 millió dollárért árverezték el még március 11-én. Ez az összeg a „hagyományos” műalkotások piacán is komoly tételnek számít. Összehasonlításként, a világ legdrágább festményét, Picasso Akt, zöld levelek és szoborportré című művét 2010-ben 106,5 millió dollárért vitték el. Ehhez képest szinte aprópénzbe került a rendkívül népszerű street art művész, Banksy egyik legértékesebb alkotása, a University Hospital Southampton falára felfújt graffiti, amit „mindössze” 23,2 millió dollárért értékesítettek idén március 23-án. Felmerül a kérdés, hogy mi folyik itt?
„Egy piramisként lehetne most elképzelni ezt a piacot – magyarázta Weiler Péter. – A csúcsán olyan alkotók vannak, mint például Beeple vagy Invincible, akikre a művészvilág most rácsodálkozik, mert korábban sosem hallottunk róluk. Ez viszont annak köszönhető, hogy létrejött egyfajta párhuzamos univerzum: az NFT-k világában azok tudtak a leggyorsabban érvényesülni, akik egyrészt otthonosan mozognak a kriptovaluták területén, másrészt Instagramon és más felületeken már komoly, több százezres, milliós követői táboruk van.
A piramis közepén alkotnak azok, akik egy-egy munkáért viszonylag nagyobb összeget el tudnak kérni, de itt jelentős lesz a befektetői kockázat is, mert nem biztos, hogy ha megveszek egy művet mondjuk egymillió forintért, akkor azt el is fogom tudni adni később. Vagyis ebben a kategóriában már kétséges, hogy digitális valutaként, befektetésként lehet-e tekinteni az NFT-kre. Úgy is mondhatnám, hogy attól, mert valami NFT, még nem biztos, hogy értéke is van vagy lesz.
A piramis alján pedig azok a művészek vannak, akik csak most csatlakoznak ehhez a világhoz, nincs se kriptós, se művészeti múltjuk, csak csinálnak valamit és kísérleteznek. A piac nyílt, és kap mindenki esélyt, hogy megjelenjen. Ezeket az NFT-ket olcsón meg lehet venni, 10-20 dollárért, ami nem nagy kockázat, így ki lehet próbálni ezt a vásárlási élményt, megtanulni játékosan, hogy milyen érzés egy képet birtokolni vagy egy gyűjteményt felépíteni. Ez egyébként remek eszköz lehet arra, hogy bevezesse a kortárs képzőművészet világába azokat a fiatalokat, akik a videojátékokon nevelkedtek, és nem biztos, hogy eszükbe jutna bemenni egy galériába. Nekik más lesz a művészet-értelmezésük is, mást fognak értéknek tekinteni. Erre is jó felkészülni. Érdekes módon egyébként a videojátékok világában már régóta megjelent az NFT-khez hasonló megoldás, az egyes játékokban ugyanis valós pénzért lehet olyan virtuális javakat venni, mint egy különleges színű páncél, sisak vagy hasonló. Innen csak egy lépés volt az NFT.”
Weiler Péter képzőművész
NFT-ősrobbanás zajlik a szemünk előtt
Weiler Péter rámutatott, hogy milyen iszonyatos tempóban zajlik a digitális világban az NFT hódítása.
„Egyelőre most még a művészek azon vitatkoznak, hogy ez az egész lufi-e vagy sem. Minőségben óriási kavalkád van, és attól, mert valami NFT, még nem művészet. Ilyen érzés lehet, amikor valaki beül szmokingban a taxiba, és az nem az Operába, hanem az Opera nevű diszkóba viszi. Tulajdonképpen zenének zene, de mégis más célból, más közönségnek készült – tette hozzá. – Szóval a legjobb, ha az NFT-re úgy tekintünk, mint egy technológiára, ami művészeti célra is alkalmas. Ahogy anno a VHS videokamerák forradalmasították az alternatív filmművészetet, és egyben a családi videók készítését is lehetővé tették. A nagy divatmárkák közül például a Gucci úgy fog piacra dobni luxustáskákat, vagy az Adidas cipőket, hogy egyből adnak mellé NFT-ként egy személyre szabott digitális gyűjthető képet vagy videót. Ez lehet egy graffiti, vagy például a Gucci emblémáját ábrázoló hologram, egyszóval egy olyan egyedi dolog, amivel bizonyítani lehet, hogy az adott holmi eredeti. Vagyis, az NFT a fogyasztói társadalom minden szintjén jó eszköze lehet az eredetiségvédelemnek. Most még épp az ősrobbanás utáni pillanatokban vagyunk, a nagy ködben és füstben próbálunk tisztán látni. Az azonban biztos, hogy ebből a masszából ki fog válni majd egy olyan elit művészeti közeg, amely már a múzeumok számára is érdekes lehet. Nem kell megijedni, hogy az NFT-piactereken most egyelőre egymás mellett van a valódi mestermű meg a giccs.”
Jogosan merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy mitől válik NFT-vé egy kép vagy egy videó (vagy bármi más). Ehhez az Ethereum blokchain-hálózatba kell feltölteni, pontosabban a blokkláncra „írni”, ami az első fázist jelenti. Ehhez az Ethereum üzemeltetői felé kell kifizetni egyfajta belépőt, az úgynevezett „gas price” („benzinpénz”) árát, amely a hálózat működtetésének költségeit fedezi. Ez a körülményektől függően 40-200 dollár között is alakulhat, ami nem kevés pénz, de ez egyfajta szűrőként is működik, ami elősegíti, hogy ne gyártson tényleg minden internetező NFT-t a családi fotóiból vagy a remegő kézzel rögzített házi videókból.
Minden eladó, az elnöki kutyák tweetjeitől a teniszkönyökig
A technológia jelenlegi népszerűségét és a kísérletező kedvet mutatja, hogy egészen obskúrus dolgokat is meg lehet most vásárolni NFT-ként. Lehet például licitálni a Joe Biden amerikai elnök kutyáinak hivatalos Twitter-oldalán megjelenő üzenetekre – az egyik közismert NFT egyébként épp a közösségi oldal alapítójának, Jack Dorsey-nak az első – alább látható – tweetje volt, amelyért 2,5 millió dollárt fizettek –, de például a horvát teniszező, Olekszandra Olinjkova jobb karjának felületére is lehet licitálni, amelyen az árverést megnyerő licitáló elhelyezheti saját tetoválás-mintáját.
„Ezek az ötletek szerintem azért érdekesek, mert megmutatják, hogy milyen kreatív lehet ennek a technológiának a felhasználása – magyarázta Weiler Péter. – Ha azt nézzük, akár egy gondolat is eladható lehet, de egy város vezetése eladhatná NFT-ként akár a parkokban álló padokat is. Ettől még le lehetne rájuk ülni, de neked ott lehetne a telefonodon a digitális igazolás, hogy egy adott pad a te tulajdonodat képezi. Vagy akár a tihanyi visszhangot is lehetne »NFT-síteni«, más kérdés, hogy a tihanyi visszhang kinek a tulajdona. Az NFT egyben egy nemzetközi piacra is belépő, a művészt és a vevőt lehet, hogy kontinensek választják el, mégis a teljes adásvétel néhány pillanat alatt, csomagolás és szállítás nélkül lezajlik.”
„Netflixesedő” művészet
Az NFT-k kereskedelmére jelenleg pár platform létezik, ahol a művészek áruba bocsáthatják az alkotásaikat. Éledeznek azonban már a nagyobb aukciós házak és galériák is.
„A nagy nemzetközi galériák közül egyelőre még csak kevesen léptek be erre a piacra, inkább az aukciósházak voltak az elsők. Ők viszont egymással és az idővel versengve próbálnak felülni az NFT-vonatra – magyarázta Weiler Péter. – Azért az aukciósházak léptek először, mert ez sokkal inkább a kereskedelemről szól, mint egy tehetséggondozásban is érdekelt galéria. A hagyományos művészeti világtól az is idegen, hogy az eladások alapján rangsorolják a művészeket és az alkotásokat. Az NFT-platformokon viszont ez történik. Egy galériába belépve sosem látnánk kiírva a falra, hogy melyik festőművész adta el eddig a legtöbb képet. Jó nagy felháborodást is keltene ez, hiszen akkor egy fiatal alkotónak semmi esélye nem lenne egy 40 éve a pályán lévő művésszel szemben, meg a művészeti érték és a pénz amúgy sem feltétlenül fedik egymást.”
Érdekes lesz majd látni, hogy mi történik, amikor olyan nagy nevek jelennek meg az NFT világában, mint a rendkívül drága konceptuális műveiről ismert Damien Hirst vagy épp Jeff Koons, aki a Weiler Péter által a „művészvilág Apple-jeként” jellemzett Gagosian galéria „színeiben” kezdi majd árulni digitális alkotásait.
„Hirst is egy olyan önálló piactéren mutatkozik be, ahol előtte leterítik a vörös szőnyeget – tette hozzá Weiler. – Biztos, hogy az ő művei is rekordárakon kelnek majd el és a szalagcímekben ott lesznek a dollárjelek. Szerintem az NFT művészeti alkalmazása nem a pénzről szól. Persze, ezt a mondatot folytathatnám azzal, hogy a pénz viszont most nagyon is az NFT-ről szól. Ettől függetlenül a szakmai »összekötőknek«, kurátoroknak mindig meglesz a szerepe, előbb-utóbb a nagy galériák is bevezetik a saját értékesítési modelljükbe az NFT-t.”
Ki a tulajdonos, ki ellenőrzi?
A digitális alkotásokkal kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy ha az egyesekből és nullákból álló műveket egyetlen gombnyomással le lehet másolni, akkor mit ér tulajdonképpen egy NFT megvásárlásával a tulajdonos, különösen, hogy az eredeti alkotást ugyanúgy megnézheti, meghallgathatja bárki, akinek van internet-hozzáférése.
„Sol Lewitt példáját tudnám említeni, aki a 60-70-es évek zseniális alkotója volt – mondta Weiler Péter. – Geometrikus falrajzokat talált ki, amiket precíz instrukciók alapján bárki ma is megrajzolhat. A galériákban is úgy mutatták be a műveit, hogy újra és újra felrajzolták azokat a falra, aztán ha vége volt a kiállításnak, akkor azt le is törölték. Mégis van ezeknek a műveknek egy tulajdonosa, aki az eredeti leírást, instrukciót megvásárolta. Ez maga az igazolás, ami az értéket jelenti. Említhetném Maurizio Cattelan alkotását is, a falra felragasztott banánt. A banán megbarnul, megrohad, de egy idő után a ragasztó is leválik a falról, mégis világhírű alkotás lett belőle, sőt, 140 ezer dollárért meg is vette valaki. Persze nem a konkrét banánt, hanem az ötlet leírását, aminek mindig csak egy tulajdonosa lehet. Ebből kiindulva azt is lehet mondani, hogy az NFT tulajdonképpen egyfajta részvény, amellyel egy szellemi tulajdont vásárolhatunk meg.”
Bár a cikk elején említett blockchain-technológia lényege éppen az, hogy átláthatóvá tegye az egyes tranzakciókat, mégis felmerül a kérdés, hogy ki ellenőrzi, hogy egy művész által létrehozott NFT valóban az illető saját szellemi termékének számít-e.
„Ez egy jó kérdés, mert egyelőre erre nincs megoldás – mondta Weiler Péter. – Csak bízni lehet benne, hogy a piac majd kiveti magából a hamisítókat. Viszont ne feledjük, hogy az NFT hordozza magában az alkotás teljes múltját és jelenét, tehát ha ez visszavezet a művészig, akkor nagy bizonytalanság már nem lehet. Az biztos, hogy amíg az emberi tényező benne van az egyenletben, mindig lesznek kiskapuk. A művészeti szakma most egyelőre egyfajta távolságtartó döbbenettel figyeli az eseményeket, aztán majd meglátjuk, ki tud a lehetőséggel okosan élni.”
További cikkeink a művészet világával kapcsolatban:
- „Elfáradtam a szavakban, most már nem a fejem, hanem a testem dönt”
- Apróhirdetés útján talált gazdára az eredeti Munkácsy-kép
- 20 napra plexicellába zárta magát a francia művész – videó
