nlc.hu
Szabadidő
Az idei évben sem rendezik meg a Burning Man fesztivált

Elmarad Vajna Timi kedvenc fesztiválja

A szervezők szerint egyelőre még túl sok a bizonytalanság a járvány miatt.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is elmarad a Burning Man fesztivál, amelyet Nevada állam egyik sivatagos részén szoktak megtartani – írja a 444.hu. A látványos installációiról és a látogatók extrém jelmezeiről is ismert fesztiválon hírességek is gyakran megfordulnak, Vajna Tímea is előszeretettel szokott posztolni Instagram-oldalára, amikor ott bulizik.

Idén azonban neki is más szórakozási formát kell majd keresnie, a fesztivál többi rajongójával együtt, ugyanis a szervezők szerint egyelőre még sok a bizonytalan tényező a Covid-19 járvány miatt, így nem tudni, milyen körülmények lesznek majd augusztus végén, amikor egyébként meg szokták tartani az egyhetes fesztivált. 

Idén is elmarad a Burning Man fesztivál

A Burning Man fesztivál résztvevői gyakran extravagáns jelmezekben érkeznek a nevadai sivatagba (Fotó: Getty Images)

Bár korábban felmerült, hogy védettségi igazolvánnyal esetleg be lehet majd lépni a fesztiválra, a Burning Man ügyvezetője, Marian Goodell elmondta, hogy bár érzik az igényt a közösségi eseményekre, elismerik, hogy a koronavírus-járvány egyelőre nem ért véget, ezért meghozták az észszerű döntést és a halasztás mellett döntöttek.

További cikkeink a koronavírus-járvány témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top