nlc.hu
Szabadidő
Bognár György nem szakért már az Eb-n

Bognár György lekerült az M4 képernyőjéről a botránya miatt

Botrányos megnyilvánulása után Bognár György maga döntött úgy, hogy az Európa-bajnokság alatt nem szakért többet az M4 Sporton.
Bognár György

Múlt szombaton szerepelt utoljára az M4 Sport Eb-szakértői között az érzéketlen megnyilvánulása miatt felháborodást keltő Bognár György. A futballedző azóta egyetlen mérkőzésen sem volt ott a stúdióban, és saját döntése alapján a hátralévő meccseken sem fog szerepelni – tudta meg a Telex Bognárhoz közel álló forrásoktól.

Mint arról mi is beszámoltunk, botrány kerekedett abból, hogy milyen érzéketlenséggel nyilvánult meg Bognár György, az M4 Sport futballszakértője azután, hogy a Dánia-Finnország Európa-bajnoki focimeccsen összeesett a dánok klasszisa, Christian Eriksen, és a pályán kellett újraéleszteni.

A volt válogatott focista, a Paksi FC jelenlegi edzője később elnézést kért a véleménye miatt, amelyet azzal indokolt, hogy a „szakmai szempontokat kezdtem figyelembe venni, figyelmen kívül hagyva a történtek komoly lélektani hatását”.

Eriksen állapota az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top