Egy asztalos sokkot kapott, amikor egy napon a világ legveszélyesebb madara sétált be a műhelyébe – írja a LadBible.
A kazuárokat a világ leghalálosabb madaraként tartják számon, annak ellenére, hogy hihetetlenül félénkek. Akár 1,8 méter magasak és 70 kilogramm súlyúak is lehetnek, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy emberként a szupernehézsúlyban harcolhatnának. Félelmetes kilátások, igaz?
A madár lábai erőteljes rúgásokra képesek, és vastag karmaik akár 10 centiméteresre is megnőnek. Ez alapján elképzelhető, mit érez az, akit meglátogat egy ilyen jószág, miközben épp a napi munkáját szeretné elvégezni.
Az ausztráliai Queensland északi részén fekvő Julattenből származó Tony Fleming azonban meglepően lazán fogadta ezt az élményt. Épp bútort ácsolt, amikor az eset történt.
„Körülbelül egy éven keresztül mászkált a környéken, és eszegetett ezt-azt, amit talált – mesélte a férfi a Daily Mailnek. – Aztán egy nap csak bekanyarodott a fészerembe.”
Fleming elismerte, hogy kezdetben megijedt, de rájött, hogy az állat csupán kíváncsi. A férfi egy barátja pedig lefotózta.
Az állatot már jól ismerik a környéken, vannak, akik szinte háziállatként kezelik. Fleming úr azonban elismerte, hogy van egy agresszív oldala is, és nem barátságos minden helyi lakossal. Egy srácot például megtámadott már.
Hogy lássuk, milyen veszélyes is lehet egy kazuár, érdemes tudni, 2019-ben egy 75 éves floridai férfit megtámadott egy ilyen állat, miután a közelében elesett. A mentők kórházba szállították, de később belehalt sérüléseibe.
A férfit tapasztalt tenyésztőként ismerték, évtizedek óta tartott hasonló egzotikus állatokat.
Az eredeti képeket ITT nézheted meg.