A pekingi téli olimpia egyik közönségkedvence lett az a jamaicai síző, aki egy átlagos hobbisíző képességeivel teljesítette a távot férfi óriás-műlesiklásban. A 38 éves sportoló több mint egy perccel maradt le az első helyezettől.
Benjamin Alexander hat évvel ezelőtt próbálta ki a síelést, amikor Kanadában dolgozott mint DJ. Miután a 2018-as pjongcsangi téli olimpián nézőként vett részt, elhatározta, hogy kvalifikálni fogja magát a téli olimpiára. Több edzője is volt, egyikük, az amerikai Gordon Gray egyszer azt mondta neki, hogy borzalmas a technikája, „a legrosszabb, amit valaha láttam”.
Ám ez nem tántorította el a Alexandert, első versenyén 2020-ban indult. Az olimpiai kvótát az idén januárban Liechtensteinben megrendezett, a Zöld-foki Köztársaság nemzeti síbajnokságán elért hetedik helyezéssel szerezte meg.
Bár sokan nem tartják sem viccesnek, sem motiválónak Alexander indulását – többek között az Eurosport kommentátora sem a közvetítésben –, a jamaicai síző azt reméli, hogy történetével örömet szerezhet és inspirációt adhat másoknak.
Hasonló volt az előző téli olimpián az anyai ágról magyar származású Swaney Elizabeth szereplése. A 33 éves versenyző úgy teljesítette a síakrobatika félcső számát, hogy egyetlen trükköt, ugrást vagy forgást sem mutatott be, a pálya vége felé már lendülete is alig volt.