A polydactil elterjedésében Hemingway is szerepet játszott?

Egy Amerikában élő ismerősöm cicája az utolsó kölyökként árválkodott az anyja mellett, már az összes testvérét elvitték, viszont rá senki sem csapott le. „Valami gond volt vele?” – kérdeztem, mire Bea csak elnevette magát: „Épp ellenkezőleg, az volt a baj, hogy túl normális, nem polydaktil macska.” 

„Hogy milyen macska?”

– hajoltam közelebb a laptopom kijelzőjéhez, hogy jobban megvizsgáljam Bea Grumpy arcú cicáját, miközben ő átküldte cseten az Ernest Hemingway emlékmúzeum honlapját, ami egyértelmű választ adott arra, mi az a polydaktil macska, és mi köze mindehhez a Pulitzer-díjas írónak.

Bea cicája „túl normális” volt (Fotó: A szerző sajátja)

Kezdjük azzal, hogy ezek a macskák arról híresek, hogy egy veleszületett rendellenesség miatt a szokásosnál több lábujjal rendelkeznek, egy vagy több mancsukon. Az ezzel a genetikailag öröklött tulajdonsággal rendelkező macskák leggyakrabban Észak-Amerika keleti partvidékén (az Egyesült Államokban és Kanadában), valamint Délnyugat-Angliában és Walesben fordulnak elő.

A polydaktil macskák egyébként régóta velünk élnek, anno rendkívül népszerűek voltak hajós macskaként. Arról ugyan még folyik a vita, hogy  Új-Angliából származik-e a mutáció, vagy Nagy-Britanniából került Amerikába, de az biztos, hogy a sokujjú cicák elterjedésében szerepet játszott az, hogy hajón utaztatták őket ide-oda. Az állatokat főleg a Massachusetts állambeli Bostonból induló hajókon szállították, amelyek aztán a kikötők macskapopulációjával keveredtek. Elterjedésükhöz hozzájárult az is, hogy a tengerészek már régóta a macskák (vélt) előnyei miatt, mint a rendkívüli kúszó- és vadászképességüket nagyra tartották, sőt, egyesek úgy vélték, hogy szerencsét hoznak a tengeren. Európában nem voltak ennyire népszerűek, a boszorkányüldözés alatt nemcsak a különleges tulajdonsággal, külsővel rendelkező nőkre várt kínzás és halál, hanem a több ujjú macskákat is szisztematikusan irtották, mondván, hogy az ördög lakik bennük.

Azért deformáltak…

Az ördögűzők jól látták, a cicák születésekor tényleg plusz lábujjakkal születnek, és ezek száma változhat is, sőt, az is előfordulhat, hogy nem ugyanannyi lábujjuk van, mint a szüleiknek. Jellemző továbbá, hogy az extra lábujjak a mellső mancsokon jelennek meg, és rendkívül ritkák azok a cicák, amelyek mind a négy mancsukon extra lábujjakkal jöttek a világra. Dr. Arnold Plotnick, egy ismert,  macskákra szakosodott nyugdíjba vonult állatorvos szívében különleges helyet foglalnak el ezek a cicák. Dr. Plotnick szerint a polydaktilizmus  nem befolyásolja hátrányosan a macskákat, de előnyöket sem nyújt számukra. „Ha hátrányt jelentenének a plusz ujjak, a polydaktil macskák nagy valószínűséggel kihaltak volna. Ez egyszerűen csak egy elbűvölő furcsaság” – fogalmazott az állatorvos, hozzátéve, hogy esetenként előfordulhat, hogy a plusz lábujj hiányosan alakul ki, és a körömágy deformálódik, ami a benőtt/elburjánzott körömhöz hasonló körömproblémához vezethet. A szakember hozzátette azt is, hogy a normál karmokhoz hasonlóan az extra karmok is rendszeres trimmelést igényelnek.

6 ujjú macska az Ernest Hemingway birtokon (Fotó: Jeffrey Greenberg/Universal Images Group via Getty Images)

Ami az eredetüket illeti, lehetséges, hogy a polydaktil macska gyökerei az úgynevezett Maine Coon macskához köthető, amelynél a polydaktilizmus előfordulási aránya megközelíti a 40 százalékot. Ez a cicafajta különleges tulajdonságai miatt: a Wikipédia szerint eredetét tekintve meglepő és valószerűtlen elméletek és történetek láttak napvilágot, a genetikai képtelenségnek számító macska-mosómedve kereszteződéstől kezdve, Marie Antoinette cicájának kalandos utazásával bezárólag. Ezzel szemben őseik egyrészt a vikingekkel érkezett norvég erdei macskák lehettek, másrészt az Amerikába érkező európai tengerészek által a hajókon utaztatott hosszú szőrű macskák, amelyek képesek voltak elviselni a zord körülményeket. A polydaktilizmus egyébként bármely regisztrált macskafajtában előfordulhat, és sok helyen nemkívánatos tulajdonságnak számít,  macskakiállításokon például kizáró tényező.

Hemingway-t hidegen hagyták a cicaszépségversenyek

Neki nagyon is tetszett az első macskájának, Hófehérkének (eredetileg Hógolyónak hívták, a gyermekei keresztelték át) a furcsasága, az új kedvencét egy hajóskapitánytól kapta. A Fort Lauderdale News 1985-ös cikke idézte egy vendéget, aki elmondta, hogy egy idegenvezető mesélte neki: „Ernest egy este a Sloppy Joe’s bárban találkozott ezzel a tengeri kapitánnyal, és mindketten berúgtak, majd a kapitány Ernestnek adott egy több lábujjú macskát a hajójáról”. Ernest innentől kezdve menthetetlenül macskás lett, nem véletlenül írta azt, hogy „az egyik macska csak úgy vezet a másikhoz”, illetve azt is írta, hogy: 

Annyi nem furcsa, hogy a híres író beleszeretett a hatujjú macskákba, hiszen egész életében olyan dolgok érdekelték, amelyek másokat nem, vagy amiktől a többség inkább félt: önkéntesként a testközelből próbálta érzékelni a háború szörnyűségeit a spanyol polgárháború idején. elutazott Afrikába, bejárta Kenyát és Tanzániát, haditudósítóként átélte a normandiai partraszállást. Többször megsérült, és mindeközben Irodalmi Nobel-díjjal, illetve az Öreg halász és a tenger című remekművéért Pulitzer-díjjal jutalmazták. Az apja öngyilkossága komoly törést jelentett az életében, sosem tudta feldolgozni a halálát: a mániás depressziója az évek során egyre inkább elmélyült és ezzel párhuzamosan az alkohol is komoly addikciójává vált, házasságai sorra tönkrementek, betegségeitől pedig a környezete is sokat szenvedett. Több embert is tönkretett maga körül.

Ernest Hemingway macskájával, 1950 (Fotó: American Stock/Hulton Archive/Getty Images)

1928-ban Key West szigetén telepedett le, ez lett a fő bázisa, bármerre járt, ide tért vissza, egészen harmadik házasságának végéig, amikor az élete elkezdett darabjaira hullani, és a válás miatt elvesztette birtokát. Ma ez a Key West-i birtok Hemingway-múzeumként üzemel, amely egyben macskamenhelyként is funkcionál, és állítólag itt élnek azoknak a cicáknak a leszármazottai is, amelyekkel az író anno körbe vette magát. Úgy tudni, Hemingway minden macskáját híres emberekről nevezte el,  és ezt  a hagyományt ma is folytatják a múzeumban. A birtok területén miniatűr sírkövek emlékeznek olyan „macskahírességek” életére, mint Willard Scott, aki 1988-ban, 12 évesen halt meg; Errol Flynn, aki mindössze 6 éves volt, amikor 2005-ben meghalt; és Gremlin, aki 2005-ben bekövetkezett halála előtt 19 évig élt. Arról azonban folyik a vita, hogy a macskák ebben, vagy a kubai otthonában éltek eredetileg (és onnan lettek áthozva).  Hemingway macskái című könyvében ugyanis Carlene Fredericka Brennen azt írja, hogy Hemingway fia, Patrick egy interjúban azt mondta, hogy apjának soha nem volt macskája Key Westben. Erről azonban nem esik szó a múzeum honlapján.

Ernest Hemingway otthona, Key West, Florida (Fotó: Georges De Keerle/Liaison)

Akárhogy is, Ernest Hemingway Otthon és Múzeum körülbelül 60 macskának ad otthont. körülbelül felük rendelkezik több ujjal, és mindannyian hordozzák a DNS-ükben a polydaktil gént, ami azt jelenti, hogy azok, amelyeknek 4 és 5 lábujjuk van, még mindig képesek hat lábujjú cicák anyjává vagy apjává válni. A múzeum területén élő macskák közül néhányan Hófehérke leszármazottai.
Az olyan rutineljárásokat, mint a fülatka-kezelés, a bolhairtás és a féreghajtás, állatorvos végzi a múzeumban. Arról nem szól a fáma, hogy a macskákat ivartalanítják-e, vagy hagyják, hogy egymás között a végtelenségig szaporodjanak, ami több szempontból sem lenne túl előremutató, az viszont biztosan tudható, hogy az rendszeresen gondot szokott okozni, hogy a látogatók mindenféle csemegékkel etetik az állatokat. Mivel a macskák speciális étrenden vannak, a múzeum vezetősége arra kérik a vendégeket, hogy ne vegyék fel a macskákat, ugyanakkor szabadon simogathatják őket, amennyiben az állatok megengedik.

(Keywest FloridaWeekly, Guardian, Florida Wild, Wikipédia)