Miután a múlt hétvégi Oscar-díjátadón Will Smith a színpadon megpofozta Chris Rock műsorvezetőt, a színész közölte: lemond az amerikai filmakadémiai tagságáról. A hivatalos nevén Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia dönt az Oscar-díjakról.
Will Smith közleményében azt írta, lemondása után vállal minden következményt, amelyet a testület megfelelőnek tart.
A változáshoz idő kell, és elköteleztem magam amellett, hogy soha többé ne engedjem, hogy az erőszak felülkerekedjen az észérveken
– fogalmazott az 53 éves filmsztár.
A pofozkodás miatt a filmakadémia szerdán már bejelentette, hogy fegyelmi eljárást indítanak Will Smith ellen. A testület elnöke, David Rubin pénteken közleményben tudatta, hogy a szervezet megkapta és elfogadta Smith azonnali lemondását. Elmondta azt is, hogy folytatják a fegyelmi eljárást az akadémia magatartási normáinak megsértése miatt.
Azzal, hogy Will Smith önként távozott a színészek, rendezők és producerek elismert szervezetéből, többé nem szavazhat minden évben az Oscar-díjra jelölt filmekről és alkotókról. Ő és munkái azonban a jövőben is jogosultak lesznek az Oscar-díjra, valamint a jelölésre.
Will Smith korábban már elnézést kért az Oscar-gálás pofozkodásért, a viselkedését elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak nevezte.