nlc.hu
Szabadidő
Agyonlőtt vaddsznó és kölykei

Kegyetlen: agyonlőtték a Szent János kórháznál látott vaddisznót és kismalacait

Felháborodtak a szemtanúk a vaddisznó család kiirtásán.

Hátborzongató bejegyzés terjed a Facebookon, mely szerint ma reggel lakott területen, mi több, az emberek szeme láttára irtottak ki vaddisznókat a vadmalacaikkal együtt Budapest II. kerületében, írja a Blikk.

Az állatokat a villamos mellett az utasok szeme láttára lőtték ki az egyik posztoló szerint, erről a Blikk oldalán tekinthetők meg fotók.

A Blikk megkereste az illetékes II. kerületi önkormányzatot, melyben képviseletében Gyülvészi András, a kerület közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója azt mondta, ők is találkoztak a Facebook-bejegyzéssel és egyelőre tájékozódnak, és információkat gyűjtenek (többek között a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól is), hogy pontosan mi történt. Nem sokkal később elmondták, hogy a vadak kilövése és elhullása a XII. kerületben történt. A lap megkereste a XII. kerületi önkormányzatot is, ők egyelőre nem válaszoltak.

Május elején már történt hasonló, megrázó eset: A 13. kerületben vadászok kergettek egy vaddisznót, majd kilőtték az állatot. A lakók felháborodtak az eset kapcsán, hiszen néhány méterre a járókelőktől lelőtték az állatot.

vaddisznó

vaddisznó (Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top