nlc.hu
Szabadidő
A világ első automatája

Ki nem találnád, mit árusított a világ első automatája

A kereskedelmi automaták ugyan csak az ipari forradalom után terjedtek el, azonban az első ilyen szerkezetet jóval korábban találták fel.

Manapság rengeteg terméket vásárolhatunk automatákból, az üdítőitaloktók kezdve a könyveken át akár a lájkokig, azonban maga a gép, vagyis annak kezdetleges elődje a legkevésbé sem újkori találmány. Az első kereskedelmi automatát ugyanis mintegy 2000 évvel ezelőtt, az ókori Görögországban alkotta meg Alexandriai Hérón. A hellén gépész és matematikus számos innovációval előrukkolt élete során, ezek egyike volt a szerkezet, melyből egy pénzérme bedobásával szenteltvizet lehetett vásárolni.

Alexandriai Hérón

Alexandriai Hérón (Forrás: Wikipedia)

A masina persze nem a mai, elektromos árammal működő automatákhoz hasonlóan üzemelt, sokkal inkább úgy, mint a vécétartályok. A folyamat leegyszerűsítve a következőképp nézett ki:

  • A pénzérmét bedobták a szerkezet tetején található nyílásba. 
  • Az érme a gép belsejében egy, a közepénél rögzített kar egyik végére esett, mely ennek hatására megindult lefelé, míg a másik vége felemelkedett és ezzel kinyitott egy szelepet.
  • Ekkor az automata alján lévő nyíláson keresztül csorogni kezdett a tartályból a szenteltvíz.
  • Amint az érme legurult a karról, az visszakerült alapállásba, a szelep pedig bezárta a tartályt.

A szerkezetre azért volt szükség, mert a hívek akkoriban becsületkassza alapon vásárolhattak szenteltvizet és gyakran nem, vagy alacsonyabb összeget dobtak be, mint amennyi szentelt vizet valójában vételeztek. 

Az automaták koncepciója ezt követően még hosszú évszázadokon át nem terjedt el. Ugyan az 1600-as években már megjelentek dohányautomaták, azonban ezek nem Hérón szenteltvíz-automatájának elvén működtek, ugyanis a pénz behelyezése után kinyíltak és teljes tartalmuk hozzáférhetővé vált, vagyis semmivel sem voltak biztonságosabbak, mint a becsületkasszák. 

Az első modern, kereskedelmi automaták csak az ipari forradalom környékén jelentek meg, miután 1883-ban Percival Everett tervezett egy automatát, amelyből képeslapokat lehetett vásárolni. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top