Mezopotámia
Az ősi mezopotámiai hit szerint a szellemvilág zavarba ejtő módon emlékeztetett a való életre – a holt lelkek például házakban laktak, és újra találkoztak már elhunyt szeretteikkel -, csak éppen ez egy jóval sötétebb és sivárabb hely volt; a mi világunk homályos tükörképe.
Úgy tartották, hogy az alvilágban az étel keserű, a víz pedig sós, a halottak pedig port ettek és agyagot kenyér gyanánt. A szellemek ezért az élő leszármazottaik ételáldozataira voltak utalva.
Az óbabiloni korban (Kr. e. 2000-1600 körül) az élő rokonok tehát minden hónapban ugyanabban az időpontban ételt hagytak a halottak sírjánál. Ha a felajánlás elkésett vagy valamilyen okból kimaradt, a szellemek táplálék után kutatva visszatértek a földre, és kárt vagy szerencsétlenséget hoztak az élőkre.
Az egyik legismerteb babiloni lelet, az Éjszaka istennője – talán Ereskigal akkád istennőt, a túlvilág úrnőjét ábrázolja (fotó: Wikimedia Commons)
Egyiptom
Az ókori Egyiptomban az uralkodói és nemesi családok körében gyakori volt, hogy a szolgáikat, rabszolgáikat és háziállataikat is mumifikálták, és alkalmanként bika-, pávián- vagy krokodilmúmiákat is helyeztek melléjük. De természetesen a halottaknak is szüksége volt valami ennivalóra.
Így gyakran húsmúmiákat – mármint: szó szerint mumifikált húsdarabokat – temették el az elhunytak mellé, hogy jóllakjanak a túlvilágon. A régészek találtak már Kr. e. 1386-1349-ből (vagyis úgy. 3400 évvel ezelőttről) származó, mumifikálódott marhaborda maradványokat, mumifikálódott kecskecombot (Kr. e. 1290-ből) és mumifikálódott borjút (Kr. e. 1000 körül). Tutanhamon fáraó sírjában pedig 48 ládát tártak fel, amelyek marha- és baromfihúsdarabokat tartalmaztak. Uralkodóhoz méltó lakoma, az biztos – bár az örökkévalóságig aligha tart ki.
Mumifikált marhahús az ókori Egyiptomból (fotó: npr.org)
Kína
A neolitikumtól (Kr. e. 5000 körül) a Ming-dinasztia végéig (Kr. e. 1644) Kínában szokás volt, hogy a halottakkal együtt különböző használati tárgyakat is eltemettek; vagy éppen ételeket és italokat, amelyeket tárolóedényekben helyeztek a sírba, hogy a szellemvilágba vezető út során megfelelő táplálékot biztosítsanak a az elhunytnak.
2016-ban egy kutatócsoport Kínában feltárt egy 3100 éves sírt, amelyben különböző bronz levesestálakat találtak, más pazarul díszített edények mellett. Ezeket valószínűleg vallási vagy temetkezési szertartásokra tartogatták, nem pedig mindennapi étkezésekre. Az mindenesetre biztos, hogy fantasztikusan néznek ki. Ezt az levesestálatat például egészen pontosan 192 tüske ékesíti, és sárkányokat, madarakat és szarvasmarhákat ábrázoló vésetek futnak végig az oldalán.
Rituális célokat szolgáló levesestál Kínából (fotó: archeology.org)
Görögország
Az ókori Görögországban az elhunytak sírjánál a gyászolók különböző felajánlásokat tettek (amit enagísmatának hívtak): a túlvilági menün szerepelt tej, méz, víz, bor, zeller, pelanós (liszt, méz és olaj keveréke) és koliba(szárított és friss gyümölcsök). Gyakoriak voltak az állatáldozatok is – juh, kecske, szárnyas, különleges alkalmakkor pedig bika. Az állatokat egy árok fölött vágták le, hogy – ahogy egy történész fogalmaz – „a vér a földbe folyjon, hogy a halottak lelkét megbékítse”.
Róma
Az ókori Rómában a temetés előtt gyakran tartottak halotti lakomákat a holttestek társaságában. Gyakran egy kocát is áldoztak Ceresnek, a mezőgazdaság és a termékenység istennőjének: a hús felét – amit az istennőnek szántak – máglyán elégették, a másik felét pedig a hozzátartozók fogyasztották el a sírnál. A temetői padokat direkt úgy tervezték, hogy az emberek kényelmesen együtt vacsorázhassanak a halottaikkal. Előfordult, hogy a sírok tetejét egy cső kötötte össze a kriptával, amely lehetővé tették a gyászolók számára, hogy az ételt és az italt (főként kenyeret és bort) közvetlenül a holttest szájába öntsenek. Ez táplálta a halottakat, amíg azok a túlvilágra való bebocsátásra vártak.
