nlc.hu
Szabadidő

Kritika a Beugró a paradicsomba című filmről

Julia Roberts és George Clooney romkomja az új Mamma Mia, csak épp ABBA-dalok nélkül

Esküvő egy gyönyörű tengerparton, ahol mellesleg a fiatal házasulók mellett az idősebb szülők is szerelembe esnek? Nem csoda, hogy a recept a Mamma Miaból ismerős, ráadásul a Beugró a paradicsomba című filmhez még a Mamma Mia-specialista rendezőt is kibérelték. Az eredmény? Az év legbájosabb semmisége.

Épp csak elmúlt a nyár, talán még kapunk az időjárástól néhány napnyi vénasszonyok nyarát, de szerencsére George Clooney és Julia Roberts gondoskodnak arról, hogy pikk-pakk visszarepítsenek bennünket a nyári hangulatba. Új filmjük ugyanis a festői Balin játszódik, és a képeit nézve szinte éreztem a nap simogató sugarait a bőrömön, pedig egy moziterem sötétjében ültem. De nemcsak a pompás tájak csaltak mosolyt az arcomra, hanem a két főszereplő is. Sokszor éri a vád korunk legnagyobb sztárjait, hogy messziről kerülik a romantikus vígjáték műfaját (mikor lesz például Leonardo DiCaprio romkom?), és ha már ez a szomorú helyzet, legalább visszatértek a műfaj legnagyobb sztárjai, hogy részt vegyenek egy könnyed kis bolondozásban a festői tájakon.

A Roberts–Clooney duó

Ugyan George Clooney-t talán erős lenne romkom-veteránnak nevezni, hiszen a Michelle Pfeifferrel felvett Szép kis napon kívül a Kegyetlen bánásmód az egyetlen filmje, ami romkom elemeket is tartalmaz, de az vitathatatlan, hogy Julia Roberts neve gyakorlatilag egyet jelent a zsánerrel. Sokunknak ő már örökké a Micsoda nő! Vivienje marad, de ha ezt a romkom-alapvetést nem számolnánk, akkor is olyan ezerszer élvezhető gyöngyszemeket köszönhetünk neki, mint a Notting Hill – Sztárom a párom és az Álljon meg a nászmenet! Még az olyan kevésbé sikerült romkomjait is sikerre tudta vinni, mint az Amerika kedvencei, az Oltári nő vagy épp a Valentin-nap.

Egykor a puszta mosolyával meg tudta tölteni a világ mozitermeit, és élek a gyanúval, hogy amennyiben a megfelelő férfipartnert kapja maga mellé, ez a képessége máig sem kopott meg. Márpedig nehéz elképzelni Roberts mellé sármosabb, korban is hozzá illő pasast George Clooney-nál. Utóbbit már jó ideje sokkal jobban érdekli a filmrendezés, mint a színészkedés, ezért is láthatjuk őt olyan ritkán a vásznakon, de egy ekkora ziccert még neki sem akaródzott kihagyni. Ahogy először látjuk együtt őket a Beugró a paradicsomba című filmben, egyből beindul köztük a kémia, és ilyenkor még az sem számít, hogy egy ezerszer látott alaphelyzetet adnak elő: a folyton civakodó és egymást zrikáló párosét, akik a végére természetesen a sok civakodás ellenére (vagy épp azért?) egymásba szeretnek. És itt most tényleg csak az merjen spoilert kiáltani, aki soha életében nem látott egyetlen romkomot sem!

Beugró a paradicsomba Bali Julia Roberts George Clooney

Beugró a paradicsomba (Fotó: Universal Pictures/Profimedia)

Szabotázs

A Beugró a paradicsomba alkotói nem próbálják feltalálni a spanyolviaszt, nem akarják újra feltalálni a romkomot, nem csavarnak rajta egyet, sőt még csak nem is kacsintanak ki a nézőre, hogy „Tudjuk, hogy klisés, amit látsz, de azért közben picit ironikusak is vagyunk”. Ez egy olyan vegytiszta darabja a zsánernek, ami simán készülhetett volna akár a múlt század nyolcvanas vagy kilencvenes éveiben, sőt annál is korábban. Feltéve, ha levonjuk belőle az olyan modern apróságokat, mint amikor az egyik szereplő kiselőadást tart arról, milyen fontos, hogy az ember harmóniában éljen a természettel, vagy azt, hogy itt szigorúan csak azután kezdenek csókolózni a szereplők, hogy előtte szóban már a beleegyezésüket adták.

A sztori szerint David (Clooney) és Georgia (Roberts) fiatalon házasodtak össze, és született egy lányuk, Lily (Kaitlyn Dever), aki mára felnőtt. A trió életébe ott kapcsolódunk be, hogy az utóbbi lediplomázott. Időközben David és Georgia elváltak, ráadásul nincsenek túl jó viszonyban egymással (értsd: ha találkoznak, az általában civakodásba torkollik), de Lily kedvéért azért próbálják mosolyogva viselni egymás társaságát. Mielőtt a lányuk elhelyezkedne egy nagymenő ügyvédi irodánál, még elmegy pár hétre a legjobb barátnőjével Balira, hogy kibulizzák magukat és rákészüljenek a felnőtt életre. A meglepetés sok héttel később éri a szülőket, amikor Lily bejelenti: vakációzás közben megtalálta az igazit, vegyenek repülőjegyet Balira, ugyanis mindjárt itt az esküvő. A két szülő pánikba esik, hiszen attól féltik a lányukat, hogy eldobja a jövőjét egy fellángolás kedvéért. Az összes konfliktusukat félreteszik a közös célért: valahogy szabotálni kell az esküvőt.

Jól használja sztárjait

Ol Parker, a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba rendezője láthatóan tisztában van azzal, hogy a filmje legnagyobb értékét a sztárjai jelentik, ezért a jeleneteikben kellően körberajongja őket, mindkettejüknek olyan helyzeteket teremtve, amikben a legotthonosabban mozognak és amikben csilloghatnak. Clooney örömmel veti be ismét a Coen-testvérek filmjeiben használt aranyosan bárgyú vigyorgását, sőt még némi öniróniára is telik tőle, amikor egy fiatal szépfiú (Roberts karakterének párját az Emily Párizsban szívtiprója, Lucas Bravo alakítja) láttán még arra is utal néhányszor, hogy megöregedett. Roberts közben kisujjból hozza a romkomos sziporkázást, a kettejük bájos vitáit és csipkelődéseit nézni olyan, mintha egy teniszmeccset néznénk a földkerekség legnagyobb teniszezői között. Az adok-kapok egyszerűen pompás, és a kémia is működik köztük, bár ebben nincs újdonság, hiszen az Ocean’s Eleven-trilógiában már volt idejük összeszokni.

Ol Parker, Julia Roberts és George Clooney

Ol Parker, Julia Roberts és George Clooney a film londoni bemutatóján (Fotó: Joe Maher/Getty Images)

Egy-két évtizeddel ezelőtt a Beugró a paradicsomba csak egy lett volna az év sok romkomja közül, de manapság a műfaj annyira hiánycikk a mozikban, hogy egyszerűen jó újra látni két ekkora sztárt a nagy vásznon bolondozni és romantikázni. Csöppet sem hibátlan a film (a fiatalok szála például sokkal kevésbé érdekes, mint a felnőtteké, és a karaktereik sem kellően kidolgozottak), a zsáner kliséit néha zavaróan rutinszerűen használja, és a második felére feltűnően kevesebb poén jutott, mint az elsőre, de még így is üdítő nézni, hiszen jól használja a sztárjait, akik ezt meghálálják neki, és úgy ragyognak, ahogy csak a legjobbak tudnak. És a filmvégi bakiparádé ezúttal tényleg vicces, pedig nagyon ritkán szokott az lenni.

A Beugró a paradicsomba már látható a magyar mozik műsorán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top