Pont pár hete láttam A lengyel Hüakinthosz című filmedet a Netflixen, amiben nagyon felnőttesen néztél ki rendőrként, aztán most néztem meg a Nem hagytak nyomokat című mozit, amiben meg úgy festesz, mint egy fiatal egyetemista. Jól tudom, hogy ezeket közvetlenül egymás után forgattad?
Igen, a Nem hagytak nyomokat forgott le előbb, de a két forgatás szinte összeért. A Nem hagytak nyomokat forgatása eredetileg 2020 márciusában kezdődött volna, már minden elő volt készítve, de jöttek a lezárások, és egy idő után már elkönyveltem magamban, hogy ennek a filmnek annyi, sosem fog megvalósulni. Végül nyáron újrakezdhettük a forgatást, amit őszre befejeztünk, volt egy hét szünetem, és már kezdtem is forgatni A lengyel Hüakinthoszt. Alig volt időm arra, hogy bajuszt növesszek és lázasan dolgoztam azon, hogy a lehető leggyorsabban szedjek fel néhány kiló izmot magamra, hiszen ott mégiscsak egy rendőrt játszom.
Egyetlen hét leforgása alatt szedtél magadra több kiló izmot?
Részben. Teljes őrület volt az egész, senkinek nem ajánlanám. Az edzésem és a diétám nem ért véget a forgatás elkezdésével, ahogy volt egy kis szünetem, egyből tömtem magamba a kalóriákat és jártam edzeni. Az elején még főképp olyan jeleneteket vettünk fel, ahol több ruha volt rajtam, olykor felvettem egy extra réteget is, hogy nagyobbnak tűnjek, és ahogy haladtunk a munkával, úgy volt egyre kevésbé szükségem a hasonló trükkökre. Ehhez közel egy hónapra volt szükség.
Tomasz Zietek a Nem hagytak nyomokat c. filmben (Fotó: Mozinet)
Előttem ülve most úgy festesz, hogy a valóságban a testsúlyod és felépítésed valahol a két szerep között mozog.
Így van, a Nem hagytak nyomokat kedvéért ledobtam magamról pár kilót. 33 éves vagyok és egy 20 körüli diákot kellett alakítanom, így próbáltam mindent megtenni azért, hogy hitelesnek tűnjek. De nemcsak a kora miatt próbáltam lefogyni, hanem azért is, mert Jurek egy olyan karakter, akit meg akar törni a rendszer, és hittem abban, hogyha vékonyabb és törékenyebb, akkor jobban látszik rajta ennek a súlya.
A film teli van lelkileg megterhelő nagyjelenetekkel. Jól tudom, hogy egyáltalán nem gyakoroltátok a jeleneteiteket a forgatás előtt?
Szövegfelolvasást tartottunk azért a forgatókönyvből egy asztalnál ülve, de ennél tovább nem mentünk. Lelkileg próbáltunk inkább felkészülni. Alaposan átbeszéltük a jeleneteinket, kielemeztük, melyik szcéna miről szól számunkra és mi benne a legfontosabb, milyen legyen a jelenet ritmusa, hogy mire elkezdődnek a felvételek, mindezzel tisztában legyünk, és semmi mással ne kelljen foglalkoznunk, csak a karaktereinkkel. Nekem nagyon tetszett ez a fajta felkészülési mód, mert nagy szabadságot ad a színésznek, miközben fel is készíti mindarra, ami a forgatáson vár rá. Sok mindent tudunk, de azt nem, hogyan reagál majd a színészpartnerünk, és ez teszi az egészet izgalmassá. Azt mondanám neked a stílusunkra, hogy egyfajta nagyon jól előkészített improvizálás. Ehhez persze kellenek a jó színészpartnerek is, de szerencsére én megkaptam őket.
A Nem hagytak nyomokat egy könyv alapján készült…
Ez nem regény, hanem egy riportsorozat, amit könyv alakban adtak ki.
Lengyelországban ez egy híres könyvnek számít?
A legjelentősebb díjat kapta meg, amit Lengyelországban egy könyv kaphat, szóval mondhatjuk, hogy ismert. Grzegorz Przemyk tragédiája pedig a szüleim és a nagyszüleim generációja számára jól ismert, de többnyire csak az alapokat tudják. Egy diákot megvert a rendőrség, aki pár nappal később a belső vérzésbe belehalt, a kormány pedig megpróbálta szőnyeg alá söpörni az ügyet és kimenteni a felelősöket. Nagyjából ennyivel vannak tisztában az emberek, meg talán azzal, hogy a temetés idején tüntetések voltak, és csak évekkel később vontak felelősségre néhány embert. Leginkább annak köszönhetjük, hogy ma már részleteiben ismerhetjük, mi történt, mert a rendszerváltás után hozzáférhetővé váltak az előző rendszer archívumai, és a könyv is az ott talált információk alapján készült. Egészen elképesztő, hány ember folyt bele az esetbe, a számuk egy-két ezerre tehető. A hatalom minden követ megmozgatott, hogy az ő szájízük szerint alakuljon a történet. Szinte az egész állam azért dolgozott, hogy eltussoljon egy gyilkosságot.
Nem hagytak nyomokat (Fotó: Mozinet)
Gondolom nem lehetett egyszerű ezt a rengeteg anyagot forgatókönyvvé gyúrni.
Kaja Krawczyk-Wnuknak kilenc hónapnyi munkába tellett , hogy filmet írjon a rengeteg anyagból.
Van a filmnek egy jelenete, melyben a főügyész azt mondja a tábornoknak, hogy ezt az egész ügyet csak maguknak köszönhetik, hiszen csak annyit kellett volna tenniük, hogy két erőszakos rendőrt sittre vágnak, de mégsem tették. Mit gondolsz, miért nem ezt tették? Hiszen csak két kis halat kellett volna börtönbe küldeni.
Szerintem az egész a büszkeségről szól. A rendszer tökéletesnek gondolta magát, legalábbis fenn akarta tartani a látszatát ennek, márpedig a tökéletességbe nem fér bele a hibázás, de ha a rendőröket elítélik, azzal a rendszer elismeri, hogy ő is tud hibázni. Tudni kell még azt is, hogy akkoriban készítették elő II. János Pál pápa lengyelországi látogatását, ami hatalmas eseménynek számított országszerte. A kormány azt próbálta ezzel üzenni, hogy Lengyelország egy normális ország, ami meginvitálja a pápát, és a pápa el is jön. Azt akarták sugallni a világnak és az állampolgároknak, hogy az országban minden rendben megy, ebbe a képbe pedig nem fér bele, hogy a rendőrök halálra vernek egy diákot.
A filmben az áldozat valódi nevét használjátok, viszont a te karaktered nevét megváltoztattátok, valójában nem Jureknek hívják. Elmondod, miért volt erre szükség?
Annyit tudok, hogy a keresztneve Cesare, de a családnevét én sem ismerem. Az előkészületek idején a producerünk megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot. Sokan az eset szereplői közül ma már halottak, de Cesare még él, így logikus volt, hogy felkeressük. Ő azonban nem akart szóba állni velünk, azt mondja, soha többé nem akar ezzel az üggyel foglalkozni, szeretné már maga mögött tudni. Ezt a döntését próbáltuk tiszteletben tartani azzal, hogy a filmben megváltoztattuk a nevét. A cselekedeteiben viszont hűek maradtunk hozzá. Megkaptuk az akkori levelezéseit, tudjuk, kivel milyen viszonyban állt, de azt nyilván nem tudhatjuk, hogy egy-egy beszélgetéskor mi hangzott el egy szobában. Ezt filmesként nekünk kellett kitalálnunk.
Tomasz Zietek a 78. Velencei Filmfesztiválon (Fotó: Marc Piasecki/Getty Images)
Nagy segítség lett volna számodra, ha beszélhetsz vele?
Szerintem csak megnehezítette volna a dolgomat. Őszintén szólva kicsit megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy semmilyen formában nem vesz részt a filmben, mert így nem azzal kellett törődnöm, hogy megpróbáljam őt utánozni. Sokkal nagyobb kreatív szabadságot adott, hogy nekem kellett őt kitalálnom. Ha ő is ott van, akkor nem azon gondolkodsz, mi tesz jó a történetnek, hanem azon, mi az, amivel ő elégedett lesz. Neki próbálsz megfelelni. A filmben vannak nagyon jól ismert emberek is, például a tábornokot mindenki ismeri Lengyelország-szerte, hiszen rengeteget láthatták a tévében. Egy ilyen karakter másfajta színészi megközelítést igényel, hiszen ott tényleg arra kell figyelni, hogy olyan legyen, mint az igazi.
A főhőst végig terrorizálják a filmben a hatóságok, de az utóéletéről a végén nem sokat tudunk meg. Elárulhatsz valamit arról, hogy milyen életet élt a történtek után?
Úgy tudom az események után még sokáig az apjával élt egy lakásban, akivel eléggé komplikált volt a kapcsolata. Ennél többet én sem tudok róla.
Mind a Nem hagytak nyomokat, mind A lengyel Hüakinthosz a nyolcvanas évek Lengyelországában játszódik, és az előző rendszer elnyomó természetét mutatja be. A két munka során tanultál olyan dolgokat az országodról, amik megleptek téged?
Nem sok dolog lepett meg. Gyerekkorom óta foglalkoztat a történelem, sok ilyen témájú könyvet olvastam, érettségire is a történelem volt a választott tárgyam, szóval mondhatom, hogy jól felkészült voltam. Nem az volt az érdekes ebben a két forgatásban, hogy mit tanultam belőlük, inkább az, hogy a filmek segítségével magam is átélhettem kicsit ezt a korszakot. Olyan részeket építettünk újra Varsóból a forgatás kedvéért, amik ma már nem léteznek, én mégis ott sétálhattam bennük. Jó volt látni, hogy milyen volt akkoriban a város. Voltak vicces helyzetek is. Előfordult egy-két olyan helyszín, amit mindkét filmben használtak, így amikor A lengyel Hüakinthosznál reggel a forgatásra vittek, ott ismertem csak fel, hogy pont ott forgattam pár hete a Nem hagytak nyomokat egyik jelenetét. (nevet) Például mindkét filmhez ugyanazt a villát használták, de alig lehetett ráismerni, mert teljesen átrendezték közben.
Jan P. Matuszynski, a Nem hagytak nyomokat rendezője azt nyilatkozta, hogy ez a film félelemből született. Mit gondolsz, mit értett ez alatt?
Ha a kormányzat, a média és az erőszakszervezetek (rendőrség, hadsereg) egy platform alá kerül, az egy olyan félelmetes hatalomkoncentrációt jelent, amitől csak félni lehet. Ez a típusú hatalomkoncentráció sajnos egyre több országban megjelenik már Európában is. Erre a filmre eleinte történelmi filmként tekintettem. Csak a forgatás idején esett le, hogy a történet milyen sok szállal kötődik a korunkhoz. Csak tavaly négy hasonló rendőri túlkapásra volt példa Lengyelországban. Itt vagyunk az Európai Unióban, mégis megtörténik. Jannal nem akartuk aktualizálni a történetet, próbáltuk úgy elmesélni, ahogyan történt, sajnálatos módon mégis aktuális lett. Ráadásul ma már egy államnak sokkal több eszköze van arra, hogy megfigyelje a polgárait. Mi adtuk a kezébe azzal, hogy okostelefonokat használunk, amivel rengeteg információt osztunk meg magunkról.
A Nem hagytak nyomokat már látható a magyar mozik műsorán.
