nlc.hu
Szabadidő
Varázslatos hálókuckót barkácsolt az unokájának egy nagypapa

Mesebeli hálókuckót épített autista unokájának a nagypapa

Gyakran vigyáz a kisfiúra a nagypapa, ezért úgy döntött, igazi mesebirodalommá változtatja a neki szánt szobát. Nézd meg, milyen csodás lett!
Micimackós hálószoba

Minden kisgyerek számára fontos, hogy olyan helyen hajtsa álomra a fejét, ahol biztonságban érzi magát, azokra a gyerekekre viszont, akik autizmusban érintettek, ez fokozottan igaz. Jól tudja ezt az a nagypapa is, aki szívét-lelkét beletette unokája mesés alvókuckójába.

Mivel a kisfiú igazi Micimackó-rajongó, szóba sem jöhetett más minta: Füles és Tigris várja az alváshoz készülő kis tulajdonost, aki egy igazi meseházba csöppen az ajtó kinyitása után. 

Az ágyikója tökéletesen passzol a környezethez, aki ide belép, tényleg úgy érezheti, hogy Micimackó otthonában jár. Hogy biztosra menjen, a nagypapa még tűzvédelmi szakértőkkel is konzultált az ágy megépítése során, így minden balesetveszélyt elhárított. 

„Remélem, amikor nagyobb lesz az unokád, megérti majd, micsoda csodát kapott tőled, és hálás lesz a sok fáradozásért” – írta az egyik hozzászóló. „Én egy autista felnőtt vagyok, és biztosíthatlak róla, hogy fantasztikus munkát végeztél! Nagyon hálás vagyok érte az unokád nevében is!” – tette hozzá lelkesen egy másik kommentelő.

Íme a mesés gyerekbirodalom, ami mindenki szívét elrabolta:

Forrás: Via, Kiemelt kép: Reddit videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top