nlc.hu
Szabadidő
Zseni kisfiú

Egy gyerekzseni érte el a lehető legmagasabb pontszámot az IQ-teszten

Csodás eredmény egy kisfiútól.
zseni fiú

Egy tizenegy éves fiú a lehető legmagasabb IQ-pontszámot kapta a Mensa-teszten, ezzel olyan zseniket megelőzve, mint Stephen Hawking vagy Einstein. A 11 éves Yusuf Shah 162 pontot ért el, ami a tizennyolc éven aluliak maximális pontszáma, és az emberek legfelső 1 százalékába helyezi. Hogy megértsük, mint jelent ez, érdemes tudni, hogy Hawking 160 pontot ért el, és Einstein hasonlóképp – bár az ő eredményét hivatalosan nem erősítették meg – írja a LadBible.

A Leedsben élő Yusuf azt mondja, hogy a haverjai mindig megjegyzik, milyen okos, ezért próbálkozott meg az IQ-teszttel. „Az iskolában mindenki azt gondolja, hogy nagyon okos vagyok, és mindig is szerettem volna tudni, hogy a teszten résztvevők első pár százalékában vagyok-e. „Különleges érzés, hogy most már van egy bizonyítvány is erről.” Az kissrác egy nandosi kirándulással ünnepelte a jó hírt a családjával. Még januárban kezdett el Rubik-kockákkal játszani, miután meglátott egyet a barátja házában. Egy hónapon belül minden nehézségből álló kockát könnyedén kirakott. De szívesen fejt meg sudoku rejtvényeket, kimondottan keresi a mentális kihívásokat. Elragadtatott édesanyja, Sana azt mondta: „Olyan büszke voltam! Ő az első ember, aki a családban elvégezte a Mensa-tesztet. Ettől függetlenül azt mondom neki: „Az apád még mindig okosabb nálad”. Egyébként lazán vesszük ezt az egészet. Hiszen ha tehetséges is valaki, még keményebben kell dolgoznia.” Az édesanyja hozzátette: semmilyen módon nem gyakoroltak az IQ-teszt elvégzése előtt, és nem segített a család a felkészülésben.

Címlapképünk illusztráció.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top