nlc.hu
Szabadidő

Peter Srámek reagált Zámbóék beszólásaira

Peter Srámek reagált a Zámbó család beszólásaira

Pedig ő nagyon hálás Zámbó Jimmy családjának.

Zámbó Jimmy családtagjai az utóbbi hetekben többször támadták a róla készült A Király című sorozatot. Nemcsak a forgatókönyvet, hanem Peter Srámeket is, mondván, jobb ha tisztában van vele, hogy nem ő a király – erre reagált az énekes.

Peter Srámek

Fotó: Olajos Piroska

„Sajnos mostanában több alkalommal is voltak olyan kommentek a család tagjaitól, hogy “ne felejtsem el, hogy nem én vagyok a Király”. Ezt nem tudom hova tenni. Igaz, hogy pár éve már megkaptam a családtól azt is, hogy “elfelejtettem, honnan indultam”, de ez nem igaz. Mindig hálás leszek nekik, ahogy a közönségemet is imádom. Én mindig ugyanaz az egyszerű srác maradok, aki félve megérkezett Magyarországra és csak az álmait akarta megvalósítani. Hála Istennek és a közönségemnek, ez sikerült, de továbbra is csak azt tudom mondani, hogy nem voltam, nem vagyok és nem is szeretnék Zámbó Jimmy lenni. A sorozatban vállalt szerepem is a Király iránti tiszteletem jele, nem pedig az, amit a rossz hangok itt-ott suttognak, hogy én a helyébe szeretnék lépni, mert ez nem igaz” – nyilatkozta a reflektoronline.hu-nak a sorozat betétdalait éneklő Srámek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top